|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Balassagyarmat csatlakozik
"A kialakult helyzetért a pártállam vezetése a felelős.
A balassagyarmati reformkör ezért struktúra- és modellváltást
akar radikális és összehangolt politikai és gazdasági reformok
útján, az európai ,,közös ház,, és a Duna menti népek összefogása
keretében."
SZER, Földközelben:
A megyei lapok helyzete
"Idén változni látszik a helyzet. Különösen örvendetes, hogy
indul a tájékoztatási verseny, szűnőben a megyei pártújságok
egyeduralma. Vidéken is alakulnak a magukat függetlennek nevező
lapok, mint például májusban a Fejér, Komárom és Veszprém megyében
megjelenő Aréna vagy a viharsarki Dél-Kelet, illetve a Bácskapocs.
Ezek tovább színesítik a hazai sajtó palettáját, és helyt adnak az
ellenzéki szervezeteknek is, amelyek többsége még mindig nem
rendelkezik önálló szócsővel."
|
|
|
|
|
|
|
Kiútkeresés Európa közepén
|
München, 1989. augusztus 16. (SZER, Világhíradó) - Kiútkeresés Európa közepén - ez a címe az egyhetes martonvásári sorsközösségi tábornak, amely a hét végén Sopronban fejezi be találkozóját, csatlakozna a vasfüggöny helyi szombat-vasárnap megtartandó "Páneurópai piknikhez". A sorsközösségi tábor minden napján egy-egy szomszédos ország a téma. A "Vízágyúk a Vencel téren" címmel megtarott Csehszlovákia-napra több prágai meghívott nem jelent meg. A szervezők nem tudják miért: ezekben az augusztus 21-iki évfordulót megelőző napokban a prágai magánlakások telefonjai nem működnek. A találkozón számos szlovákiai magyar vesz részt. A Csehszlovákia-nap programján jelen volt két prágai fiatalember a Demokratikus Kezdeményezés csoporttól. A nap eseményeiről Varga Györgyöt kérdezem, a sorsközösségi tábor Csehszlovákia-napjának vitavezetőjét és tolmácsát. - A két fiatalember, akik a Demokratikus Kezdeményezést képviselték, ismertették velünk a jelenlegi csehszlovákiai helyzetet, majd az egyes polgárjogi mozgalmak alakulóban lévő programjairól esett szó, végül pedig 1968 volt - mondjuk így - a cseh résznek a zárótémája. Ezt követően Kézler István kapott szót, aki a szlovák-magyar és a szlovák-cseh kérdésről beszélt részletesebben. - A kérdések az előre megadott témákhoz kapcsolódtak, vagy pedig elkanyarodott a vita a nemzetiségi kérdésről, ami minden bizonnyal a jelenlévő magyarokat elsősorban érdekelte, és más aktuális kérdések felé is? (folyt.)
1989. augusztus 16., szerda
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
- Kiútkeresés - 1. folyt.
|
- Természetesen rengeteg olyan kérdés is volt, ami az elhangzottakra vonatkozott, de nagyon hamar kiderült, hogy Magyarországon vagyunk, és a magyar problémákat kérdezték a csehországi vendégektől. Nevezetesen azt, hogy milyen úgynevezett tömegbázissal bírnak ezek az ellenzéki mozgalmak, hogy sikerült-e befolyásra szert tenniük a munkásság körében, vagy pedig az értelmiségre korlátozódik-e az akciórádiuszuk? A másik igen jelentős kérdés volt, ami előtt megmondom őszintén ezek a fiatal prágai vendégek elég értetlenül álltak, ezek a magyar nemzetiség helyzetére vonatkozó kérdések voltak, amire inkább Kézler István próbált válaszolni. Olyan kérdések ezek - főleg az első -, amire nagyon válaszolni ma Csehszlovákiában, hiszen ezeknek a szervezeteknek még arra sincs lehetőségük, hogy saját tagságukat nyilvántartsák, mert ez különféle veszélyekkel jár. Tehát nem lehet tulajdonképpen tudni, hogy az egyes szervezeteknek hány tagja vagy az egyes aláírás-akcióknak pontosan hány aláírója van, hiszen vannak úgynevezett titkos aláírók is. A Charta-77-nek is nem egy ilyen titkos aláírója van, aki ugyan aláírta például a Charta-77-et, de zároltatta a nevét. Én mint vitavezető megpróbáltam annak a véleményemnek hangot adni, hogy abszolút prioritása van az általános emberi jogok helyzetének Csehszlovákiában, mert ezek olyan katasztrofális állapotban vannak, hogy amíg nem sikerül megnyugtatóan rendezni ezeket a problémákat, addig a nemzetiségi kérdésben sem várható lényeges javulás. (folyt.)
1989. augusztus 16., szerda
|
Vissza »
|
|
- Kiútkeresés Európa közepén - 2. folyt.
|
- Erre tulajdonképpen a délután adta meg a választ, hiszen a táborban nagyon sokan voltak Szlovákiából magyarok. A két prágai fiatalember a szlovákiai magyarokkal félrevonult egy füves területre és órákon keresztül beszélgettek erről a kérdésről. Láthatóan igen nagy érdeklődéssel tájékozódtak. Azt hiszem, hogy a sorsközösséget, ami a tábor neve is, végül is tudatosították magukban a beszélgetés folyamán. - Tudnak-e valamit arról, hogy a csehszlovákiai résztvevőknek - akik azóta visszautaztak - nem történt-e valami bántódásuk, vagy bármi probléma nem adódott-e abból, hogy részt vettek ezen a magyarországi táborozáson? - Nincs még hírünk, mert tegnap este utaztak el, de hát nagyon remélem, hogy ennek a két fiatalembernek nem lesz bántódása. Ezt annál is inkább remélem, mert készítettem velük egy rövid interjút a rádió, Szabad Európa Rádió csehszlovák osztálya részére, és igencsak aggódom értük. De az az igazság, hogy ez a két fiatalember nagyon visszafogott volt az előadás során és a nyilatkozatuk során is. +++
1989. augusztus 16., szerda
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
1989. június 4. Ekkor jelentkezett az EKA ülésén a Keresztény Demokrata Néppárt nevében (KDNP) Szakolczay György kérte az EKÁ-ba való felvételüket. Hosszas vita után döntés nem született.
MTV2 nézői telefon:
"Békés, Munkácsy M. u. 35. 1/51: Kedves TV2! Miért hasonlitják össze a zsidókat a cigányokkal?!A zsidóság müveit, intelligens és becsültesen dolgozik. Csak a vallásuk más. Nincs antiszemitizmus. Ezzel akarják most a figyelmünket a gazdasági helyzetről és egyéb másról a fugyelmünket elterelni. Cigánykérdés van, volt és lesz. Bizonyos uricigányokkal nincs baj. A többi rétegnek esetleg 2o h-a dolgozik. De a többi sefttel, és lop, 8o%-a a nyakunkon él. Akik kitalálták, hogy velünk lakjanak, azok valószinüleg nagyjövedelmű vezető emberek Kivánok nekik egy-két cigány családot.Mi a létminimum alatt élünk, ők szines tv-t néznek, videóznak, szórakoznak, a tanácsra mennek segélyért és kapnak is. A 3 szobás lakást elcseréli egy két szobásra, majd ha elfogyott a pénz, egy mégkisebbre költöznek. Ezekben a lakásokban a lakók félnek tőlük, a ház nyugalmát zavar¬ják, teljesen kihasználják a rendszertől kapott segitséget. Nem a cigányok ellen van kifogásom, hanem a viselkedésük ellen. Azt szeretném ha a vezető emberek is olyan házakban élnének, ahol lakik egy-két cigány család, akkor megismernék a magyarok istenét."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|