|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Balassagyarmat csatlakozik
"A kialakult helyzetért a pártállam vezetése a felelős.
A balassagyarmati reformkör ezért struktúra- és modellváltást
akar radikális és összehangolt politikai és gazdasági reformok
útján, az európai ,,közös ház,, és a Duna menti népek összefogása
keretében."
SZER, Földközelben:
A megyei lapok helyzete
"Idén változni látszik a helyzet. Különösen örvendetes, hogy
indul a tájékoztatási verseny, szűnőben a megyei pártújságok
egyeduralma. Vidéken is alakulnak a magukat függetlennek nevező
lapok, mint például májusban a Fejér, Komárom és Veszprém megyében
megjelenő Aréna vagy a viharsarki Dél-Kelet, illetve a Bácskapocs.
Ezek tovább színesítik a hazai sajtó palettáját, és helyt adnak az
ellenzéki szervezeteknek is, amelyek többsége még mindig nem
rendelkezik önálló szócsővel."
|
|
|
|
|
|
|
Magyar határ- és menekültpolitika
|
London, 1989. augusztus 11. (BBC, Késő esti adás) - Most rátérünk két angol lapban ma megjelent cikk ismertetésére. Mind a mai Guardian, mind az Independent cikket közölt arról, hogyan járnak el a magyar hatóságok az NDK-ból Magyarországon keresztül Nyugatra menekülni igyekvő keletnémetekkel szemben. Most ezt a két cikket ismertetjük. - A Guardian mai cikke említést tesz Nagy Károly, a Belügyminisztérium menekültügyi osztálya vezetőjének bejelentéséről, miszerint az első ízben átszökni próbálókat csupán rendőri figyelmeztetésben részesítik, de a többszöri próbálkozók útlevelébe továbbra is pecsétet ütnek. Magyarország egymással ellentmondó kötelezettségek hálójába került. Egyrészt aláírta a genfi egyezményt - és ennek értelmében elkötelezte magát az emberi jogok tiszteletben tartására - másrészt 1969-ben egyezményt írt alá Kelet-Németországgal a határsértőkkel kapcsolatos információk továbbításáról. A Magyarországon átutazó keletnémetek rettegnek attól, hogy lebélyegzik útlevelüket. Bár a magyar hatóságok eddig nem használtak kényszert, a bepecsételés értelmében az illetőnek 24 órán belül el kell hagynia Magyarországot, és egy évig nem térhet vissza. Sok Magyarországon tartózkodó keletnémet most attól fél, hogyha lepecsételt útlevelével visszatér az NDK-ba, ennek következtében elveszti állását, nem fejezheti be tanulmányait, vagy esetleg még börtönbe is kerül. Az Independent mai tudósítása magyar hivatalos forrást idézve azt írja, hogy a keletnémet kormány ígéretet tett: ha a Magyarországon bújkáló, vagy a nyugatnémet követségen menedéket kereső keletnémet polgárok hazatérnek, nem éri bántódás őket, és hivatalosan folyamodhatnak kivándorlásért. (folyt.)
1989. augusztus 11., péntek
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
1989. június 4. Ekkor jelentkezett az EKA ülésén a Keresztény Demokrata Néppárt nevében (KDNP) Szakolczay György kérte az EKÁ-ba való felvételüket. Hosszas vita után döntés nem született.
MTV2 nézői telefon:
"Békés, Munkácsy M. u. 35. 1/51: Kedves TV2! Miért hasonlitják össze a zsidókat a cigányokkal?!A zsidóság müveit, intelligens és becsültesen dolgozik. Csak a vallásuk más. Nincs antiszemitizmus. Ezzel akarják most a figyelmünket a gazdasági helyzetről és egyéb másról a fugyelmünket elterelni. Cigánykérdés van, volt és lesz. Bizonyos uricigányokkal nincs baj. A többi rétegnek esetleg 2o h-a dolgozik. De a többi sefttel, és lop, 8o%-a a nyakunkon él. Akik kitalálták, hogy velünk lakjanak, azok valószinüleg nagyjövedelmű vezető emberek Kivánok nekik egy-két cigány családot.Mi a létminimum alatt élünk, ők szines tv-t néznek, videóznak, szórakoznak, a tanácsra mennek segélyért és kapnak is. A 3 szobás lakást elcseréli egy két szobásra, majd ha elfogyott a pénz, egy mégkisebbre költöznek. Ezekben a lakásokban a lakók félnek tőlük, a ház nyugalmát zavar¬ják, teljesen kihasználják a rendszertől kapott segitséget. Nem a cigányok ellen van kifogásom, hanem a viselkedésük ellen. Azt szeretném ha a vezető emberek is olyan házakban élnének, ahol lakik egy-két cigány család, akkor megismernék a magyarok istenét."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|