|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Balassagyarmat csatlakozik
"A kialakult helyzetért a pártállam vezetése a felelős.
A balassagyarmati reformkör ezért struktúra- és modellváltást
akar radikális és összehangolt politikai és gazdasági reformok
útján, az európai ,,közös ház,, és a Duna menti népek összefogása
keretében."
SZER, Földközelben:
A megyei lapok helyzete
"Idén változni látszik a helyzet. Különösen örvendetes, hogy
indul a tájékoztatási verseny, szűnőben a megyei pártújságok
egyeduralma. Vidéken is alakulnak a magukat függetlennek nevező
lapok, mint például májusban a Fejér, Komárom és Veszprém megyében
megjelenő Aréna vagy a viharsarki Dél-Kelet, illetve a Bácskapocs.
Ezek tovább színesítik a hazai sajtó palettáját, és helyt adnak az
ellenzéki szervezeteknek is, amelyek többsége még mindig nem
rendelkezik önálló szócsővel."
|
|
|
|
|
|
|
Október 23-ika megünnepléséről
|
München, 1989. július 21. (SZER, Magyar híradó) - Az MSZMP budapesti bizottsága a héten javasolta, hogy az ellenzékkel közösen ünnepeljék meg október 23-ikát. Az Ellenzéki Kerekasztal ma délelőtt érintette ezt a kérdést is. A kialakult hangulatról Vígh Károly, a Bajcsy-Zsilinszky Társaság vezetője nyilatkozott Gordon Tamásnak. - Ahogy a hangulatot észleltem, ez a hangulat meglehetősen azt az álláspontot tükrözi, hogy valójában - és ez a Bajcsy-Zsilinszky Társaságnak és nekem is a véleményem -, nem tette meg az MSZMP, és történetesen az MSZMP budapesti szervezete az ígéretében, hogy itt arrról lehessen ma már beszélni, hogy október 23-ikán együtt lehet, közös, méltó módon együtt lehet megemlékezni erről a nagy történeti eseményről. Arra nem került sor, hogy az Ellenzéki Kerekasztal ebben a kérdésben állást foglaljon, mert sürgős, más kérdések kerültek napirendre. A puhatolózásaim alapján azt kell, hogy megállapítsam, hogy ők sem látják a kérdést másképpen, mint jómagam, vagy mint a Bajcsy-Zsilinszky Társaság e tekintetben. Sok víznek kell lefolynia a Dunán ahhoz - ahogy mondani szokás -, hogy itt egy egységes vélemény alakuljon ki, és egy együtt ünneplésre kerülhessen sor. Most én nem akarom összehasonlítani október 23-ikát az előző év március 15-tel. Ott is voltak viták és huzavonák, hogy együtt ünnepelni vagy külön ünnepelni, de az ellenzék ott is, nagyon is megalapozottan és indokoltan végül is a külön ünneplés mellett volt. Nyilvánvaló az, hogy, nem hiszem, hogy ez másképpen lesz most október 23-ikán, ha csak az MSZMP pártkongresszusa nem hoz valami nagyon radikális változást e tekintetben. +++
1989. július 21., péntek
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
1989. június 4. Ekkor jelentkezett az EKA ülésén a Keresztény Demokrata Néppárt nevében (KDNP) Szakolczay György kérte az EKÁ-ba való felvételüket. Hosszas vita után döntés nem született.
MTV2 nézői telefon:
"Békés, Munkácsy M. u. 35. 1/51: Kedves TV2! Miért hasonlitják össze a zsidókat a cigányokkal?!A zsidóság müveit, intelligens és becsültesen dolgozik. Csak a vallásuk más. Nincs antiszemitizmus. Ezzel akarják most a figyelmünket a gazdasági helyzetről és egyéb másról a fugyelmünket elterelni. Cigánykérdés van, volt és lesz. Bizonyos uricigányokkal nincs baj. A többi rétegnek esetleg 2o h-a dolgozik. De a többi sefttel, és lop, 8o%-a a nyakunkon él. Akik kitalálták, hogy velünk lakjanak, azok valószinüleg nagyjövedelmű vezető emberek Kivánok nekik egy-két cigány családot.Mi a létminimum alatt élünk, ők szines tv-t néznek, videóznak, szórakoznak, a tanácsra mennek segélyért és kapnak is. A 3 szobás lakást elcseréli egy két szobásra, majd ha elfogyott a pénz, egy mégkisebbre költöznek. Ezekben a lakásokban a lakók félnek tőlük, a ház nyugalmát zavar¬ják, teljesen kihasználják a rendszertől kapott segitséget. Nem a cigányok ellen van kifogásom, hanem a viselkedésük ellen. Azt szeretném ha a vezető emberek is olyan házakban élnének, ahol lakik egy-két cigány család, akkor megismernék a magyarok istenét."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|