|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Balassagyarmat csatlakozik
"A kialakult helyzetért a pártállam vezetése a felelős.
A balassagyarmati reformkör ezért struktúra- és modellváltást
akar radikális és összehangolt politikai és gazdasági reformok
útján, az európai ,,közös ház,, és a Duna menti népek összefogása
keretében."
SZER, Földközelben:
A megyei lapok helyzete
"Idén változni látszik a helyzet. Különösen örvendetes, hogy
indul a tájékoztatási verseny, szűnőben a megyei pártújságok
egyeduralma. Vidéken is alakulnak a magukat függetlennek nevező
lapok, mint például májusban a Fejér, Komárom és Veszprém megyében
megjelenő Aréna vagy a viharsarki Dél-Kelet, illetve a Bácskapocs.
Ezek tovább színesítik a hazai sajtó palettáját, és helyt adnak az
ellenzéki szervezeteknek is, amelyek többsége még mindig nem
rendelkezik önálló szócsővel."
|
|
|
|
|
|
|
Ha még több Darnyi és Egerszegi lenne... (1. rész)
|
1989. július 17. hétfő (MTI) - Már megszokott menetrendnek számít, hogy az év legjelentősebb nemzetközi úszótalálkozója előtt erőfelmérés céljából megrendezik az országos bajnokságot. Az idei esztendő sem volt kivétel: a hazai mezőny legjobbjai egy hónappal a bonni Európa-bajnokság előtt álltak rajtkőre a Komjádi uszodában, s a négynapos viadal még időrendi beosztásban is a kontinenstalálkozó műsorát követte. A legjobbak - Darnyi Tamás, Szabó József, Güttler Károly, Debnár Tamás, Egerszegi Krisztina, Szabó Tünde - már az itt elért eredményektől függetlenül kivívták az indulás jogát, a többieknek pedig az OB-n kellett bizonyítani: méltók a kiküldetésre. A klasszisok ezúttal is kiemelkedtek a mezőnyből, főleg Darnyi és Egerszegi, rajtuk kívül a férfi gyorsúszók versenye, azaz Ágh Norbert és Szilágyi Zoltán küzdelme keltette még fel a szakemberek érdeklődését. - Mint minden évben, ezúttal is a felkészülés fontos állomásának számított a bajnokság - nyilatkozta az MTI munkatársának Kormos István, a szövetség szakelügyelője. - Ami az olimpiai bajnokok teljesítményét illeti, Darnyi két országos csúcsa és Egerszegi 11 aranyérme mindenképp bíztató teljesítmény. Szabó felkészülése ritkán sikerül zökkenőmentesen, de ez a szöuli ötkarikás játékok előtt sem volt másképp, mégis aranyérmet szerzett. A siker után kissé kiengedett, de most úgy láttuk, megint összeszedte magát. Az említett hat versenyzőn kívül milyen szempontok alapján válogatnak az Európa-bajnokságra? - Szerintem akkor alkalmazkodunk jobban a gyakorlati követelményekhez, ha nemcsak a szintidőt vesszük alapul. Igy több olyan úszónk is lehetőséget kap az indulásra, akik annak ellenére, hogy a bajnokságon nem úszták meg a szintet, Bonnban a döntőbe kerülhetnek. Egerszegi Krisztina bármelyik számban könnyedén veri a hazai mezőnyt. A többiek semmilyen úszásnemben nem képesek megszorítani a tizenöt éves világklasszist? - Egerszegit sokoldalúsága és kiváló képességei miatt nem véletlenül tartják a ,,női Darnyinak,,. Az utána következők is hasonló korú fiatalok, s ha beérnek, szorosabb versenyeket vívhatnak. Schulze Renáta 14, Buth Zsuzsa 15, Csépe Gabriella pedig 16 éves. Bennük még sok a tartalék. Három-négy klasszis úszónőnél többet viszont sohasem tudott egyidőben felmutatni a magyar mezőny. (folyt.köv.)
1989. július 17., hétfő 13:38
|
Vissza »
|
|
Ha még több Darnyi és Egerszegi lenne... (2. rész)
|
A többiek? - Ágh és Szilágyi gyorscsúcsaival - 100, 400, illetve 200 m - nagyon elégedettek vagyunk, s Kalaus Valter sem úszott rossz időket. Deutsch Tamás a közelmúltban a Maccabi Játékokon vett részt, de betegsége miatt már ott sem volt teljes értékű. Nagy ígéret a 15 éves hátúszó Szabó Tünde, tőle az ifjúsági EB-n várunk jó szereplést. Az úszóbajnokság után, amint azt Osváth Sámuel főtitkár ismertette, Széchy Tamás és Kiss László tanítványai két hétig Balatonfűzfőn folytatják a felkészülést a kontinensbajnokságra, majd visszatérnek a Komjádi uszodába, a többiek egyesületeikben edzenek az EB előtt. (folyt.köv.)
1989. július 17., hétfő 13:43
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
Ha még több Darnyi és Egerszegi lenne... (3. rész)
|
A Magyar Uszó Szövetség elnöksége egyhanguan elfogadta az edzőbizottság javaslatát, igy a következő versenyzők vesznek részt az augusztusi bonni Európa-bajnokságon: Darnyi Tamás, Szabó József, Güttler Károly, Debnár Tamás, Deutsch Tamás, Ágh Norbert, Szilágyi Zoltán, Kalaus Valter, Horváth Zoltán, Kiss Tibor, Egerszegi Krisztina, Csépe Gabriella, Szabó Tünde. - A fő versenyszámában természetesen mindegyik uszónk indul, azt azonban, hogy ezenkivül ki melyik távon áll a rajtkőre, csak pénteken döntjük el véglegesen - mondta Osváth Sámuel főtitkár. - Széchy Tamás mesteredző például Szabó Joe-ra bizta a döntést, indul-e 200 vegyesen is.+++
1989. július 17., hétfő 19:01
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
1989. június 4. Ekkor jelentkezett az EKA ülésén a Keresztény Demokrata Néppárt nevében (KDNP) Szakolczay György kérte az EKÁ-ba való felvételüket. Hosszas vita után döntés nem született.
MTV2 nézői telefon:
"Békés, Munkácsy M. u. 35. 1/51: Kedves TV2! Miért hasonlitják össze a zsidókat a cigányokkal?!A zsidóság müveit, intelligens és becsültesen dolgozik. Csak a vallásuk más. Nincs antiszemitizmus. Ezzel akarják most a figyelmünket a gazdasági helyzetről és egyéb másról a fugyelmünket elterelni. Cigánykérdés van, volt és lesz. Bizonyos uricigányokkal nincs baj. A többi rétegnek esetleg 2o h-a dolgozik. De a többi sefttel, és lop, 8o%-a a nyakunkon él. Akik kitalálták, hogy velünk lakjanak, azok valószinüleg nagyjövedelmű vezető emberek Kivánok nekik egy-két cigány családot.Mi a létminimum alatt élünk, ők szines tv-t néznek, videóznak, szórakoznak, a tanácsra mennek segélyért és kapnak is. A 3 szobás lakást elcseréli egy két szobásra, majd ha elfogyott a pénz, egy mégkisebbre költöznek. Ezekben a lakásokban a lakók félnek tőlük, a ház nyugalmát zavar¬ják, teljesen kihasználják a rendszertől kapott segitséget. Nem a cigányok ellen van kifogásom, hanem a viselkedésük ellen. Azt szeretném ha a vezető emberek is olyan házakban élnének, ahol lakik egy-két cigány család, akkor megismernék a magyarok istenét."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|