|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Balassagyarmat csatlakozik
"A kialakult helyzetért a pártállam vezetése a felelős.
A balassagyarmati reformkör ezért struktúra- és modellváltást
akar radikális és összehangolt politikai és gazdasági reformok
útján, az európai ,,közös ház,, és a Duna menti népek összefogása
keretében."
SZER, Földközelben:
A megyei lapok helyzete
"Idén változni látszik a helyzet. Különösen örvendetes, hogy
indul a tájékoztatási verseny, szűnőben a megyei pártújságok
egyeduralma. Vidéken is alakulnak a magukat függetlennek nevező
lapok, mint például májusban a Fejér, Komárom és Veszprém megyében
megjelenő Aréna vagy a viharsarki Dél-Kelet, illetve a Bácskapocs.
Ezek tovább színesítik a hazai sajtó palettáját, és helyt adnak az
ellenzéki szervezeteknek is, amelyek többsége még mindig nem
rendelkezik önálló szócsővel."
|
|
|
|
|
|
|
Grósz Károly levele egy New York-i iskola tanulóihoz (2. rész) (OS)
|
Tanultunk saját kárunkból is. Ma már tudjuk, hogy a társadalom megújítása csak átfogó politikai, gazdasági reform útján, azok kölcsönhatásában valósulhat meg. Értjük, hogy a reformpolitika számára az igazán nagy veszélyt a következetlenség, az elvtelen kompromisszum, a reálszámításukra hivatkozó konzervativizmus jelenti. A fejlődés friss hajtásainak megvédéséhez nagyfokú türelemre, állhatatosságra van szükség. Felismertük azt is, hogy a reform nem lehet öncél, a szocializmus megújulását kell segítenie. Nem mentesíti a pártot a kormányzópárt felelősségétől és semmiképpen sem helyettesíti a nép, a dolgozók fegyelmezett minőségi munkáját. Fontos tapasztalatunk: nemcsak kiváló személyiségekre, hanem demokratikus rendszerre van szükség ahhoz, hogy a szubjektív hibákat kiszűrjük vagy legalább is csökkentsük. Rájöttünk arra is, hogy vállalkozó kedvű, lelkes, tenni akaró emberekre van szükség. Társadalmunknak a teljesítményre kell orientálódnia. Mai problémáink okait a gazdasági szerkezet viszonylagos elmaradottságában, a nemzetközi környezet megváltozásában kell keresnünk, de nem feledkezhetünk meg arról sem, hogy a politikai modell sem alkalmazkodott hazánk és a világ változásaihoz. Mindez együtt eredményezte a gazdasági és politikai válságjelenségek megjelenését. Az MSZMP 1988. májusi pártértekezletén egy sor nagy horderejű, a reformok határozott és következetes folytatását szolgáló döntést fogadott el. A pártértekezleten megválasztott új vezetés személyi összetételében is tükrözte a radikális változások iránti társadalmi elvárásokat. Egy évvel a pártértekezlet után most készítjük el a számvetést. Ezekben kifejezésre jut, hogy a lakosság támogatja társadalmunk gyökeres megújítására irányuló erőfeszítéseinket. Ugyanakkor az is látható, hogy az elavult politikai modell már nem alkalmas a gazdasági, politikai válságjelenségek menedzselésére. Úgy is mondhatnám: a régi már nem működik, az újat pedig még nem sikerült megalkotnunk. A magyarországi fejlődés fő irányát úgy jellemezném, hogy elindultunk egy számunkra újszerű, többpárti társadalom fokozatos felépítése felé. Jelenleg a jogi-intézményi alapok megteremtésén munkálkodunk. Egyszerre kell foglalkoznunk a jogállamiság kialakításának és az elmúlt években felhalmozott gazdasági problémák kezelésének - így az adósság-válság, szerkezetátalakítás, műszaki-tudományos fejlesztés, szociális feszültségek - feszítő kérdéseivel, miközben a lakosság életkörülményei - az objektív folyamatok eredményeként - tovább nehezednek. (folyt.köv.)
1989. június 23., péntek 16:20
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
1989. június 4. Ekkor jelentkezett az EKA ülésén a Keresztény Demokrata Néppárt nevében (KDNP) Szakolczay György kérte az EKÁ-ba való felvételüket. Hosszas vita után döntés nem született.
MTV2 nézői telefon:
"Békés, Munkácsy M. u. 35. 1/51: Kedves TV2! Miért hasonlitják össze a zsidókat a cigányokkal?!A zsidóság müveit, intelligens és becsültesen dolgozik. Csak a vallásuk más. Nincs antiszemitizmus. Ezzel akarják most a figyelmünket a gazdasági helyzetről és egyéb másról a fugyelmünket elterelni. Cigánykérdés van, volt és lesz. Bizonyos uricigányokkal nincs baj. A többi rétegnek esetleg 2o h-a dolgozik. De a többi sefttel, és lop, 8o%-a a nyakunkon él. Akik kitalálták, hogy velünk lakjanak, azok valószinüleg nagyjövedelmű vezető emberek Kivánok nekik egy-két cigány családot.Mi a létminimum alatt élünk, ők szines tv-t néznek, videóznak, szórakoznak, a tanácsra mennek segélyért és kapnak is. A 3 szobás lakást elcseréli egy két szobásra, majd ha elfogyott a pénz, egy mégkisebbre költöznek. Ezekben a lakásokban a lakók félnek tőlük, a ház nyugalmát zavar¬ják, teljesen kihasználják a rendszertől kapott segitséget. Nem a cigányok ellen van kifogásom, hanem a viselkedésük ellen. Azt szeretném ha a vezető emberek is olyan házakban élnének, ahol lakik egy-két cigány család, akkor megismernék a magyarok istenét."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|