|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Balassagyarmat csatlakozik
"A kialakult helyzetért a pártállam vezetése a felelős.
A balassagyarmati reformkör ezért struktúra- és modellváltást
akar radikális és összehangolt politikai és gazdasági reformok
útján, az európai ,,közös ház,, és a Duna menti népek összefogása
keretében."
SZER, Földközelben:
A megyei lapok helyzete
"Idén változni látszik a helyzet. Különösen örvendetes, hogy
indul a tájékoztatási verseny, szűnőben a megyei pártújságok
egyeduralma. Vidéken is alakulnak a magukat függetlennek nevező
lapok, mint például májusban a Fejér, Komárom és Veszprém megyében
megjelenő Aréna vagy a viharsarki Dél-Kelet, illetve a Bácskapocs.
Ezek tovább színesítik a hazai sajtó palettáját, és helyt adnak az
ellenzéki szervezeteknek is, amelyek többsége még mindig nem
rendelkezik önálló szócsővel."
|
|
|
|
|
|
|
Összeül az Országgyűlés (3.rész)
|
A törvénymódosítás vitája várhatóan az új intézményként hazánkban is meghonosodó polgári szolgálat és ezzel kapcsolatban a lelkiismeret fogalmának definiálása körül csúcsosodik ki. A módosított honvédelmi törvény ugyanis a fegyver nélküli katonai szolgálatot és a polgári szolgálatot egyaránt kizárólag lelkiismereti okokból engedélyezné - annak pontos meghatározása nélkül. E ,,hiányosság,, oka, hogy sem a hazai sem a külföldi joggyakorlat nem vállalkozott még e mélyen emberi érzés egzakt körülírására. A honvédelmi törvény módosítását a Büntető Törvénykönyv néhány passzusának újrafogalmazása követi. A politikai egyeztető tárgyalások eredményeként az ,,utólsó pillanatban,, - az ülésszak megnyitását megelőző napon - született döntés arról, hogy a BTK módosításának mostani fordulójából kimarad az állam elleni bűncselekmények szabályozásának felülvizsgálata. A tárgyalópartnerek ugyanis úgy ítélték meg, hogy e módosítások kiemelkedő jelentőségüek a magyar jogállamiság megteremtése szempontjából, s ezért további politikai konzultációkat kell folytatni róluk. A törvénymódosítások sorát előreláthatólag egy rendkívüli napirend zárja: a mezőgazdasági miniszter úgynevezett sürgősségi tárgyalást kért az elmúlt ülésszakon elfogadott földtörvény módosítása érdekében. A tárca vezetőjének indoklása szerint ezt az teszi szükségessé, hogy a törvényhez kapcsolódó minisztertanácsi rendelet kimunkálása során világossá vált: a jogszabály két paragrafusának végrehajtása kedvezőtlen következményekkel járna. A miniszter álláspontja szerint világossá kell tenni, hogy a törvény csak a társadalmi szervezetek ,,ingatlanmozgását,, kívánja korlátozni - például a kezelésükben lévő állami ingatlan tulajdonjogának átjátszását -, de nem kívánja megbénítani az állami telekértékesítés működő rendszerét. A nyári ülésszak interpellációk, kérdések tárgyalásával zárja munkáját. Az előző ülésszakról áthúzódó napirend miatt eddig 31 interpelláció és nyolc kérdés gyűlt össze, köztük olyan közérdekű témakörökben, mint például az önvédelmi fegyverek visszavonása, a debreceni katonai repülőtér megszüntetése, vagy Berecz János Szabolcs-Szatmár megyei képviselő interpellációja a magyar-szovjet kishatárforgalom tárgyában. (MTI)
1989. június 26., hétfő 18:18
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
1989. június 4. Ekkor jelentkezett az EKA ülésén a Keresztény Demokrata Néppárt nevében (KDNP) Szakolczay György kérte az EKÁ-ba való felvételüket. Hosszas vita után döntés nem született.
MTV2 nézői telefon:
"Békés, Munkácsy M. u. 35. 1/51: Kedves TV2! Miért hasonlitják össze a zsidókat a cigányokkal?!A zsidóság müveit, intelligens és becsültesen dolgozik. Csak a vallásuk más. Nincs antiszemitizmus. Ezzel akarják most a figyelmünket a gazdasági helyzetről és egyéb másról a fugyelmünket elterelni. Cigánykérdés van, volt és lesz. Bizonyos uricigányokkal nincs baj. A többi rétegnek esetleg 2o h-a dolgozik. De a többi sefttel, és lop, 8o%-a a nyakunkon él. Akik kitalálták, hogy velünk lakjanak, azok valószinüleg nagyjövedelmű vezető emberek Kivánok nekik egy-két cigány családot.Mi a létminimum alatt élünk, ők szines tv-t néznek, videóznak, szórakoznak, a tanácsra mennek segélyért és kapnak is. A 3 szobás lakást elcseréli egy két szobásra, majd ha elfogyott a pénz, egy mégkisebbre költöznek. Ezekben a lakásokban a lakók félnek tőlük, a ház nyugalmát zavar¬ják, teljesen kihasználják a rendszertől kapott segitséget. Nem a cigányok ellen van kifogásom, hanem a viselkedésük ellen. Azt szeretném ha a vezető emberek is olyan házakban élnének, ahol lakik egy-két cigány család, akkor megismernék a magyarok istenét."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|