|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Balassagyarmat csatlakozik
"A kialakult helyzetért a pártállam vezetése a felelős.
A balassagyarmati reformkör ezért struktúra- és modellváltást
akar radikális és összehangolt politikai és gazdasági reformok
útján, az európai ,,közös ház,, és a Duna menti népek összefogása
keretében."
SZER, Földközelben:
A megyei lapok helyzete
"Idén változni látszik a helyzet. Különösen örvendetes, hogy
indul a tájékoztatási verseny, szűnőben a megyei pártújságok
egyeduralma. Vidéken is alakulnak a magukat függetlennek nevező
lapok, mint például májusban a Fejér, Komárom és Veszprém megyében
megjelenő Aréna vagy a viharsarki Dél-Kelet, illetve a Bácskapocs.
Ezek tovább színesítik a hazai sajtó palettáját, és helyt adnak az
ellenzéki szervezeteknek is, amelyek többsége még mindig nem
rendelkezik önálló szócsővel."
|
|
|
|
|
|
|
Nemzetközi írótalálkozó (1. rész)
|
1989. június 19., hétfő - Nemzetközi írótalálkozó kezdődött hétfőn a Magyar Tudományos Akadémia kongresszusi termében. Itt tartják a New York-i Wheatland Alapítvány harmadik irodalmi konferenciáját, amelyen a világ irodalmának neves képviselői vesznek részt. Jelen van többek között Friedrich Dürrenmatt svájci, Alain Robbe-Grillet francia, Susan Sontag amerikai, Nadine Gordimer afrikai író.
Lord Weidenfeld - aki Ann Gettyvel együtt 1984-ben létrehozta az alapítványt - megnyitójában elmondta: a világ íróinak, művészeinek kapcsolatát, párbeszédét kívánják elősegíteni rendezvényeikkel. E tanácskozás alkalmat ad arra, hogy az európai, amerikai, afrikai, ázsiai országokból érkezett írók tájékoztassák egymást az irodalmi irányzatokról, a nagyhatású művekről és megismerjék a magyar irodalom helyzetét, távlatait. Berend T. Iván, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke az akadémia nevében - házigazdaként - üdvözölte a résztvevőket. A konferencia témájára utalva hangsúlyozta: az irodalom és a tudomány sok tekintetben hasonló. Mindkettő a valóság felismerését, felderítését és bemutatását, az igazság keresését tekinti feladatának. Az irodalomnak és a tudománynak egyaránt rendeltetése az is, hogy emlékezzen, s emlékeztessen ne csak a múltra, hanem arr a is, ami még nem történt meg. Az irodalom és a tudomány kötelezettsége, hogy felhívja a világ figyelmét a jövőbeli lehetőségekre, sőt a veszélyekre is - mondotta, majd arról szólt, hogy a konferencia résztvevői olyan korszakban érkeztek Magyarországra, amikor békés forradalom, hősies küzdelem folyik a parlamenti demokrácia megteremtéséért, amikor lezárult egy harmadévszázados korszak, s olyan időszak kezdődik, amikor egy demokratikus rendszer kiépülése van folyamatban, a jogállamiság megteremtése került napirendre. Domokos Mátyás kritikus bemutatta a mai magyar irodalom képviselőit, köztük Esterházy Pétert, Göncz Árpádot, Konrád Györgyöt, Mándy Ivánt, Mészöly Miklóst, Nádas Pétert. A mai magyar irodalomnak a világ kultúrájában elfoglalt helyéről szóló előadásában Szörényi László hangsúlyozta: élő érdeklődést kelthet maga iránt a világirodalomban, a nagy nemzetek irodalmában. (folyt.köv.)
1989. június 19., hétfő 17:27
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
Nemzetközi írótalálkozó (2. rész)
|
Egyrészt mert hordozza mind a tragikus-heroikus, mind az irónikus vonásokat. Másrészt mert példát mutat a történelmi katasztrófa-korszakok túlélését lehetővé tevő egyensúly megtalálására. Példaként említette az ország határain belül és kívül élő prózaírók munkásságát. Az öt napos tanácskozáson megvitatják egyebek között, hogy a Közép-Európában zajló politikai változások hatására milyen irányt vesz az irodalom. Szükséges-e újrafogalmazni a ,,Közép-Európa- kultúrális egység,, koncepciót. Ez alkalommal adják át a Wheatland Díjat, amellyel egy vagy több fordító életművét jutalmazzák. Az alapítvány, megalakulása óta Velencében, Kentben, Jeruzsálemben, Bécsben szervezett találkozót egyebek között az opera jövőjéről, a zenekarról. Az irodalmi konferencia első eseményét 1987-ben Washingtonban, a másodikat 1988-ban Lisszabonban tartotta. A sorozat utolsó előadásán - San Franciscóban 1990-ben - a Távol-Kelet irodalmával foglalkoznak majd. (MTI)
1989. június 19., hétfő 17:30
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
1989. június 4. Ekkor jelentkezett az EKA ülésén a Keresztény Demokrata Néppárt nevében (KDNP) Szakolczay György kérte az EKÁ-ba való felvételüket. Hosszas vita után döntés nem született.
MTV2 nézői telefon:
"Békés, Munkácsy M. u. 35. 1/51: Kedves TV2! Miért hasonlitják össze a zsidókat a cigányokkal?!A zsidóság müveit, intelligens és becsültesen dolgozik. Csak a vallásuk más. Nincs antiszemitizmus. Ezzel akarják most a figyelmünket a gazdasági helyzetről és egyéb másról a fugyelmünket elterelni. Cigánykérdés van, volt és lesz. Bizonyos uricigányokkal nincs baj. A többi rétegnek esetleg 2o h-a dolgozik. De a többi sefttel, és lop, 8o%-a a nyakunkon él. Akik kitalálták, hogy velünk lakjanak, azok valószinüleg nagyjövedelmű vezető emberek Kivánok nekik egy-két cigány családot.Mi a létminimum alatt élünk, ők szines tv-t néznek, videóznak, szórakoznak, a tanácsra mennek segélyért és kapnak is. A 3 szobás lakást elcseréli egy két szobásra, majd ha elfogyott a pénz, egy mégkisebbre költöznek. Ezekben a lakásokban a lakók félnek tőlük, a ház nyugalmát zavar¬ják, teljesen kihasználják a rendszertől kapott segitséget. Nem a cigányok ellen van kifogásom, hanem a viselkedésük ellen. Azt szeretném ha a vezető emberek is olyan házakban élnének, ahol lakik egy-két cigány család, akkor megismernék a magyarok istenét."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|