|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Balassagyarmat csatlakozik
"A kialakult helyzetért a pártállam vezetése a felelős.
A balassagyarmati reformkör ezért struktúra- és modellváltást
akar radikális és összehangolt politikai és gazdasági reformok
útján, az európai ,,közös ház,, és a Duna menti népek összefogása
keretében."
SZER, Földközelben:
A megyei lapok helyzete
"Idén változni látszik a helyzet. Különösen örvendetes, hogy
indul a tájékoztatási verseny, szűnőben a megyei pártújságok
egyeduralma. Vidéken is alakulnak a magukat függetlennek nevező
lapok, mint például májusban a Fejér, Komárom és Veszprém megyében
megjelenő Aréna vagy a viharsarki Dél-Kelet, illetve a Bácskapocs.
Ezek tovább színesítik a hazai sajtó palettáját, és helyt adnak az
ellenzéki szervezeteknek is, amelyek többsége még mindig nem
rendelkezik önálló szócsővel."
|
|
|
|
|
|
|
A Duna Kör sajtótájékoztatója (1. rész)
|
1989. április 20., csütörtök - A Duna Kör szombati közgyűlésén megvitatja programtervezetét, újraválasztja választmányát, valamint a résztvevők előadásokat hallgatnak meg a környezetvédelmi szervezet munkájának ökológiai-szakmai alapjairól, illetve társadalmi-politikai összefüggéseiről. A tanácskozás napirendjéről csütörtökön sajtótájékoztatót tartott a Duna Kör a TIT Bocskai úti Természettudományi Stúdiójában.
Elhangzott, hogy a tavaly november óta bejegyezett szervezet tevékenységének középpontjában a Duna védelme és a nagymarosi vízlépcső megépítése elleni küzdelem megszervezése áll, jóllehet az utóbbi időben tagjai részt vettek más környezetvédelmi akciókban is: például felléptek a gyöngyösoroszi akkumulátorbontó üzem, az ófalui izotóptemető, vagy a dorogi hulladékégető létesítése ellen. A közgyűlésen beszámolnak tevékenységükről a Duna Kör helyi szervezetei és munkacsoportjai is. Vargha János, a választmány tagja bejelentette: a Duna Kör elkészítette állásfoglalását a Környezetvédelmi és Vízgazdálkodási Minisztérium Hazánk környezeti állapota című, a sajtóban közzétett jelentéséről. A Duna Kör szakértői alapvetően elhibázottnak tartják a KVM jelentését. Ugyanakkor leszögezik, hogy a korábbi gyakorlathoz képest pozitív változás: a dokumentum egyes részeiben valós képet fest a helyzetről. Ebből azonban egységes kép nem áll össze a környezet állapotáról, s ennek következtében a KVM nem képes arra, hogy olyan javaslatokat tegyen, amelyek érdemben hozzájárulhatnának a környezet helyzetének javításához. A Duna Kör szerint a KVM-jelentés legnagyobb hibája, hogy statikus szemléletű, csak a környezet állapotának rögzítésére vállalkozik. A kör szakértői viszont úgy gondolják, hogy a helyzetelemzés csak a környezet állapotának és a végbemenő folyamatoknak együttes feltárásával végezhető el. Utalnak arra is, hogy az ágazati elkötelezettség erősen eltorzítja az anyagot, és ez különösen a vízügy esetében feltűnő. Ezzel kapcsolatban a Duna Kör állásfoglalása szóvá teszi, hogy a KVM-anyag egyáltalán nem foglalkozik a vízügyi munkák által előidézett talajromlással, illetve a termőterület zsugorodásával. A KVM-dokumentum szemléletbeli tévedése, hogy a környezetvédelemben a hangsúlyt a monitoring-rendszer kiépítésére helyezi, holott ennél jóval fontosabb lenne a megelőzésből kiindulni - mondta végezetül Vargha János. (folyt.köv.)
1989. április 20., csütörtök 18:58
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
A Duna Kör sajtótájékoztatója (2. rész)
|
Szekfű András, a választmány tagja néhány időszerű kérdésről adott tájékoztatást. A Duna Kör nevében üdvözölte az Ellenzéki Kerekasztalnak Németh Miklós miniszterelnökhöz küldött levelét, amelyben kérték a nagymarosi építkezés felfüggesztését. Ezután bejelentette: a Duna Kör május elején a nagymarosi építkezéssel kapcsolatosan az esetleges népszavazást előkészítő irodát nyit, amely minden környezetvédő mozgalom rendelkezésére áll. Szólt arról is, hogy az Apáczai Csere János Gimnázium diákjainak felhívására napról napra jelentkeznek üzemi és iskolai közösségek, felajánlva segítségüket Nagymarosnál a helyreállításhoz. Egy kérdésre válaszolva elmondta: csak a párttörvény életbe lépése után lát lehetőséget hazánkban Zöld Párt megalakítására. Véleménye szerint, ha ilyen párt létrejön, párhuzamosan működik majd a környezetvédő mozgalmakkal. Leszögezte: a Duna Kör nem kíván párttá átalakulni. Ugyanakkor valószínű, hogy a Duna Kör tagjai közül többen tagjai lesznek az esetleg létrejövő Zöld Pártnak is. (MTI)
1989. április 20., csütörtök 19:01
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
1989. június 4. Ekkor jelentkezett az EKA ülésén a Keresztény Demokrata Néppárt nevében (KDNP) Szakolczay György kérte az EKÁ-ba való felvételüket. Hosszas vita után döntés nem született.
MTV2 nézői telefon:
"Békés, Munkácsy M. u. 35. 1/51: Kedves TV2! Miért hasonlitják össze a zsidókat a cigányokkal?!A zsidóság müveit, intelligens és becsültesen dolgozik. Csak a vallásuk más. Nincs antiszemitizmus. Ezzel akarják most a figyelmünket a gazdasági helyzetről és egyéb másról a fugyelmünket elterelni. Cigánykérdés van, volt és lesz. Bizonyos uricigányokkal nincs baj. A többi rétegnek esetleg 2o h-a dolgozik. De a többi sefttel, és lop, 8o%-a a nyakunkon él. Akik kitalálták, hogy velünk lakjanak, azok valószinüleg nagyjövedelmű vezető emberek Kivánok nekik egy-két cigány családot.Mi a létminimum alatt élünk, ők szines tv-t néznek, videóznak, szórakoznak, a tanácsra mennek segélyért és kapnak is. A 3 szobás lakást elcseréli egy két szobásra, majd ha elfogyott a pénz, egy mégkisebbre költöznek. Ezekben a lakásokban a lakók félnek tőlük, a ház nyugalmát zavar¬ják, teljesen kihasználják a rendszertől kapott segitséget. Nem a cigányok ellen van kifogásom, hanem a viselkedésük ellen. Azt szeretném ha a vezető emberek is olyan házakban élnének, ahol lakik egy-két cigány család, akkor megismernék a magyarok istenét."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|