|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Balassagyarmat csatlakozik
"A kialakult helyzetért a pártállam vezetése a felelős.
A balassagyarmati reformkör ezért struktúra- és modellváltást
akar radikális és összehangolt politikai és gazdasági reformok
útján, az európai ,,közös ház,, és a Duna menti népek összefogása
keretében."
SZER, Földközelben:
A megyei lapok helyzete
"Idén változni látszik a helyzet. Különösen örvendetes, hogy
indul a tájékoztatási verseny, szűnőben a megyei pártújságok
egyeduralma. Vidéken is alakulnak a magukat függetlennek nevező
lapok, mint például májusban a Fejér, Komárom és Veszprém megyében
megjelenő Aréna vagy a viharsarki Dél-Kelet, illetve a Bácskapocs.
Ezek tovább színesítik a hazai sajtó palettáját, és helyt adnak az
ellenzéki szervezeteknek is, amelyek többsége még mindig nem
rendelkezik önálló szócsővel."
|
|
|
|
|
|
|
Történészek nyilatkozata (2. rész) (OS)
|
Nem lehet bizalmat előlegezni olyan ,,szakértőnek,,, aki egy néhány hónapja megjelent brossúrájában (Adalékok a magyarországi koncepciós perek történetéhez) a törvénysértések felelősségének egészét egyedül Rákosi Mátyásra igyekszik hárítani, már-már teljesen felmentve az alól az ÁVH-t és annak vezetőit; aki az 1956-os népfelkelést expressis verbis ellenforradalomnak bélyegzi; és aki az 1962. évi igen felemás rehabilitációt a koncepciós perek felülvizsgálatának kielégítő lezárásaként értékeli. Ismételten kérjük, hogy a történész szakma és a társadalmi nyilvánosság bevonásával szülessen új döntés a történész alelnök személyéről. Ellenkező esetben, a rehabilitációs eljárást a társadalom részéről jogos bizalmatlanság övezi. Bácskai Vera, a Hajnal István Kör elnöke, Gyáni Gábor, MTA Történettudományi Intézet TDDSZ szervezete főbizalmija, Hanák Péter, MTA Történettudományi Intézet tudományos főosztályvezetője, Szabó Miklós, MTA Történettudományi Intézet tudományos munkatársa, az SZDSZ ügyvívője, Litván György, MTA Történettudományi Intézet tudományos munkatársa, a Történelmi Igazságtétel Bizottság tagja, Lackó Miklós, MTA Történettudományi Intézet tudományos főosztályvezetője, Spira György, MTA Történettudományi Intézet tudományos tanácsadója, Hajdu Tibor, MTA Történettudományi Intézet tudományos tanácsadója. (OS)
1989. április 14., péntek 16:58
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
1989. június 4. Ekkor jelentkezett az EKA ülésén a Keresztény Demokrata Néppárt nevében (KDNP) Szakolczay György kérte az EKÁ-ba való felvételüket. Hosszas vita után döntés nem született.
MTV2 nézői telefon:
"Békés, Munkácsy M. u. 35. 1/51: Kedves TV2! Miért hasonlitják össze a zsidókat a cigányokkal?!A zsidóság müveit, intelligens és becsültesen dolgozik. Csak a vallásuk más. Nincs antiszemitizmus. Ezzel akarják most a figyelmünket a gazdasági helyzetről és egyéb másról a fugyelmünket elterelni. Cigánykérdés van, volt és lesz. Bizonyos uricigányokkal nincs baj. A többi rétegnek esetleg 2o h-a dolgozik. De a többi sefttel, és lop, 8o%-a a nyakunkon él. Akik kitalálták, hogy velünk lakjanak, azok valószinüleg nagyjövedelmű vezető emberek Kivánok nekik egy-két cigány családot.Mi a létminimum alatt élünk, ők szines tv-t néznek, videóznak, szórakoznak, a tanácsra mennek segélyért és kapnak is. A 3 szobás lakást elcseréli egy két szobásra, majd ha elfogyott a pénz, egy mégkisebbre költöznek. Ezekben a lakásokban a lakók félnek tőlük, a ház nyugalmát zavar¬ják, teljesen kihasználják a rendszertől kapott segitséget. Nem a cigányok ellen van kifogásom, hanem a viselkedésük ellen. Azt szeretném ha a vezető emberek is olyan házakban élnének, ahol lakik egy-két cigány család, akkor megismernék a magyarok istenét."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|