|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Balassagyarmat csatlakozik
"A kialakult helyzetért a pártállam vezetése a felelős.
A balassagyarmati reformkör ezért struktúra- és modellváltást
akar radikális és összehangolt politikai és gazdasági reformok
útján, az európai ,,közös ház,, és a Duna menti népek összefogása
keretében."
SZER, Földközelben:
A megyei lapok helyzete
"Idén változni látszik a helyzet. Különösen örvendetes, hogy
indul a tájékoztatási verseny, szűnőben a megyei pártújságok
egyeduralma. Vidéken is alakulnak a magukat függetlennek nevező
lapok, mint például májusban a Fejér, Komárom és Veszprém megyében
megjelenő Aréna vagy a viharsarki Dél-Kelet, illetve a Bácskapocs.
Ezek tovább színesítik a hazai sajtó palettáját, és helyt adnak az
ellenzéki szervezeteknek is, amelyek többsége még mindig nem
rendelkezik önálló szócsővel."
|
|
|
|
|
|
|
Grósz interjú a Korea Heraldban (1.rész)
|
Tokió, 1989. április 4. kedd (MTI-TUD) - A dél-koreai lapok bő terjedelemben ismertették a hét végén azt az interjut, amelyet Grósz Károly a múlt héten a Cshö Ho Dzsung külügyminiszter kíséretében levő újságíróknak adott. Az MSZMP főtitkárának fényképével illusztrált, címoldalon megjelenő írások címükben kiemelik, hogy Grósz Károly beruházásokhoz, magyarországi építkezési munkálatokhoz hívja segítségül a dél-koreai cégeket. Az interjú egyes elemeit a Jonhap hírügynökség nemzetközi adása alapján szombaton már ismertettük. Az alábbiakban azokra a részletekre is kitérünk, amelyek a The Korea Herald című lapban láttak napvilágot.
A nemzetközi kérdéseket érintve az MSZMP főtitkára a lap szerint hangsúlyozta: a világ egy, azonban jelenleg sok határ által megosztott. A Koreai Köztársaság nyitott kapu politikája a szocialista országok irányába - köztük hazánk felé - egybeesik a hasonló magyar nyitási törekvésekkel. Ezen egybeesés önmagában véve is üzenet. Hazánk tiszteletben tartja minden nép jogát arra, hogy önálló külpolitikát folytasson. Kérdésre válaszolva az MSZMP főtitkára kijelentette: minden ország önálló döntési joga, hogy csatlakozik-e az Egyesült Nemzetek Szervezetéhez, vagy sem. Mindazonáltal - minthogy a kérdés a két Korea viszonyát érintő összefüggésben hangzott el - Grósz Károly arra is figyelmeztetett, hogy semmi sem helyettesítheti Észak- és Dél-Korea kölcsönös erőfeszítéseit annak érdekében, hogy a jobb kapcsolatok létrehozásáert együttműködjenek. Az a fontos, hogy a két ország a politikai, gazdasági és kulturális téren megnyilvánuló párbeszéd és együttműködés révén jusson el az újraegyesítéshez. Ezeket az erőfeszítéseket Magyarország támogatja. ,,Tudjuk, hogy a Koreai-félsziget vagy 40 éve a világ egyik feszültségi központja. Ettől mi nem tekinthetünk el, csupán azért, mert Korea földrajzilag távol esik tőlünk. Ugyanakkor abban bízom, hogy koreai barátaink sem csukják be a szemüket a magyarországi problémák előtt. A két Korea léte a félszigeten realitás...a politikai realitások talán változtak, de a megosztottság megmaradt. Új politikai akaratra van most szükség. Az újraegyesítés olyan feladat, amely hosszú időt vesz igénybe. Az is a realitásokhoz tartozik, hogy ebben a folyamatban a koreaiak akarata nagyobb szerepet kell, hogy játsszon,, - idézi az MSZMP főtitkárát a The Korea Herald. (folyt.)
1989. április 4., kedd 14:16
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
Grósz interjú a Korea Heraldban (2.rész)
|
Dél-Koreának a kelet-európai országokkal való javuló viszonyát érintve Grósz Károly kifejezte mind a saját maga, mind a magyar nép elégedettségét Szöul nyitásával kapcsolatban, majd kijelentette: Magyarország kész bárkivel megosztani tapasztalatait, amelyeket a Dél-Koreával való együttműködés során szerzett. A magyar-dél-koreai kapcsolatok jelene és jövője az interjú gerincét képezte. Az MSZMP főtitkára arra a kérdésre válaszolva, hogy mit vár a két ország kapcsolataitól, kifejtette, hogy azok máris számos területet ölelnek fel, ezért a kiegyensúlyozott megközelítés különböző szempontok figyelembevételét igényli. A politikai és diplomáciai kapcsolatok létesítése várhatóan különböző területeken járul hozzá a cseréhez. Ezen belül a kereskedelmi forgalom alakulásában rendkívül gyors fejlődésre számítunk. ,,Azt hiszem, amikor koreai és magyar cégek között vegyesvállalat jön létre harmadik országban, az a lépés fontos tényezővé válik majd a két ország közötti kapcsolatok garanciája szempontjából,, - idézi a cikk Grósz Károlyt, aki a lap szerint a következőkkel folytatta a gondolatmenetet: ,,Üdvözöljük a koreai vállalatok részvételét gazdaságunk átalakítására irányuló terveinkben. Remélem, kapcsolataink kulturális és tudományos téren is bővülnek, beleértve a lakosság közötti cserét is.,, A vegyesvállalatok létesítésére vonatkozóan is kikérték az MSZMP főtitkárának a véleményét a koreai újságírók. Grósz Károly elmondta, hogy Magyarországon nagy az igény a gépkocsik és az elektronikus termékek iránt, ugyanakkor tisztában van azzal, hogy a magyar piac önmagában nem elég nagy vegyesvállalatok hatékony működéséhez. Ezért lenne fontos, hogy a két ország vállalatai közösen lépjenek fel harmadik piacokon. Nagy figyelmet fordítunk a dél-koreai gyártási technológiák bevezetésére, ugyanakkor bizonyos magyar eljárások és az olcsó, de képzett munkaerő, valamint hazánk Keletet és Nyugatot összekötő földrajzi fekvése hasznos lehet a Koreai Köztársaság vállalatai számára, mondotta. (folyt.)
1989. április 4., kedd 14:21
|
Vissza »
|
|
Grósz interjú a Korea Heraldban (3.rész)
|
A cikk idézi az MSZMP főtitkárának a kapitalizmus és a szocializmus összehasonlításával kapcsolatban kifejtett nézeteit is. Ezek szerint a szabad versenyen és a piacgazdaságon alapuló kapitalizmus bizonyult idáig a gazdaságfejlődést leghatékonyabban elősegítő rendszernek. Mi magyarok ugyanakkor azt is megtanultuk, hogy a korlátlan verseny társadalmi területeken nem mindig alkotó jellegű. Szükséges, hogy felismerjük mindkét rendszer érdemeit annak érdekében, hogy nehogy abban az illúzióban éljünk, hogy csak a sajátunk a tökéletes. Mindkét rendszer képviselői kell, hogy becsüljék egymást és akkor talán többet tudnak tanulni egymástól - idézte a Korea Herald Grósz Károly véleményét. Az interjú utolsó - egyben hangsúlyos - része foglalkozott a várható magyar-dél-koreai csúcstalálkozóval, amelyről Grósz Károly a cikk szerint elmondta, hogy nem az a lényeges, hogy arra hol kerül sor, hanem hogy először jön majd létre találkozó Ro Te Vu és közötte, amelynek a jelentősége feltehetően túlnő majd a két ország határain. Az MSZMP főtitkára nagy várakozással tekint a találkozó elé, amely hasznos hozzájárulás lesz egymás jobb megértéséhez, mondotta, hangsúlyozva, hogy az a kölcsönös bizalom erősítéséhez és a kiegyensúlyozott további kapcsolatépítéshez teremti meg a kibővített politikai kereteket. +++
1989. április 4., kedd 14:23
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
1989. június 4. Ekkor jelentkezett az EKA ülésén a Keresztény Demokrata Néppárt nevében (KDNP) Szakolczay György kérte az EKÁ-ba való felvételüket. Hosszas vita után döntés nem született.
MTV2 nézői telefon:
"Békés, Munkácsy M. u. 35. 1/51: Kedves TV2! Miért hasonlitják össze a zsidókat a cigányokkal?!A zsidóság müveit, intelligens és becsültesen dolgozik. Csak a vallásuk más. Nincs antiszemitizmus. Ezzel akarják most a figyelmünket a gazdasági helyzetről és egyéb másról a fugyelmünket elterelni. Cigánykérdés van, volt és lesz. Bizonyos uricigányokkal nincs baj. A többi rétegnek esetleg 2o h-a dolgozik. De a többi sefttel, és lop, 8o%-a a nyakunkon él. Akik kitalálták, hogy velünk lakjanak, azok valószinüleg nagyjövedelmű vezető emberek Kivánok nekik egy-két cigány családot.Mi a létminimum alatt élünk, ők szines tv-t néznek, videóznak, szórakoznak, a tanácsra mennek segélyért és kapnak is. A 3 szobás lakást elcseréli egy két szobásra, majd ha elfogyott a pénz, egy mégkisebbre költöznek. Ezekben a lakásokban a lakók félnek tőlük, a ház nyugalmát zavar¬ják, teljesen kihasználják a rendszertől kapott segitséget. Nem a cigányok ellen van kifogásom, hanem a viselkedésük ellen. Azt szeretném ha a vezető emberek is olyan házakban élnének, ahol lakik egy-két cigány család, akkor megismernék a magyarok istenét."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|