|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Balassagyarmat csatlakozik
"A kialakult helyzetért a pártállam vezetése a felelős.
A balassagyarmati reformkör ezért struktúra- és modellváltást
akar radikális és összehangolt politikai és gazdasági reformok
útján, az európai ,,közös ház,, és a Duna menti népek összefogása
keretében."
SZER, Földközelben:
A megyei lapok helyzete
"Idén változni látszik a helyzet. Különösen örvendetes, hogy
indul a tájékoztatási verseny, szűnőben a megyei pártújságok
egyeduralma. Vidéken is alakulnak a magukat függetlennek nevező
lapok, mint például májusban a Fejér, Komárom és Veszprém megyében
megjelenő Aréna vagy a viharsarki Dél-Kelet, illetve a Bácskapocs.
Ezek tovább színesítik a hazai sajtó palettáját, és helyt adnak az
ellenzéki szervezeteknek is, amelyek többsége még mindig nem
rendelkezik önálló szócsővel."
|
|
|
|
|
|
|
A Magyar Demokrata Fórum országos gyűlése (1. rész)
|
1989. március 12., vasárnap - Az alapszabálynak és a mozgalom politikai programjának vitáival folytatta munkáját vasárnap a Magyar Demokrata Fórum első országos gyűlése a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem aulájában.
A délelőtti vita kezdetén a küldöttek nagy szótöbbséggel elfogadták azt a javaslatot, hogy más pártnak a tagja ne lehessen az MDF választott tisztségviselője. Több vidéki szervezet képviselői szóltak arról a politikai tevékenységről, amelyet lakóhelyükön folytatnak. A felszólalások közül kiemelkedett Tornai József költő javaslata, hogy a különböző politikai szervezetek, pártok és mozgalmak külön-külön vagy akár együttesen forduljanak az Országgyűléshez az általuk képviselt közvélemény nevében: tartson rendkívüli ülést a magyar Holocaust emlékére, s ezen történjen meg a magyar zsidóság ünnepélyes kiengesztelése, az NSZK-belihez hasonló engesztelő aktusként. Az országos gyűlés résztvevői több határozatot fogadtak el. Felkérik a magyar kormányt, hogy a legutóbbi romániai fejleményekre és a hat román politikus nyilatkozatára tekintettel kérje a Varsói Szerződés Politikai Tanácskozó Testületének sürgős összehívását e tárgyban. Az MDF állást foglalt az anyagi terheknek a széles tömegekre történő áthárításával, mint nemzetvesztő politikával szemben. Leszögezték, hogy az országos gyűlés változatlanul az alkotmányozó nemzetgyűlés összehívásában látja a magyar társadalom megújulásának első lépését. ,,Szabadságot, függetlenséget, demokráciát ,, címmel politikai nyilatkozatot fogadtak el a küldöttek. Ebben leszögezik, hogy az MDF összefogásra szólítja fel az ország megújulását őszintén akaró demokratikus erőket, s hogy a demokrácia megteremtése minden más érdeket háttérbe szorító előfeltétele a megújulásnak és a felemelkedésnek. Az MDF célja, hogy az ország ismét európai kultúrájú, civilizációjú, független és demokratikus ország legyen, szabad, öntudatos, elégedett és erkölcsös állampolgárok hazája. Huszonegy pontban fogalmazták meg azt, hogy mit akar a Magyar Demokrata Fórum. Céljait az MDF kizárólag politikai, társadalmi eszközökkel kívánja elérni, elutasítva a megfélemlítés és az erőszak bármiféle megnyilvánulását, teljes súllyal fellépve a megosztás és a megosztottság ellen. (folyt.köv.)
1989. március 12., vasárnap 19:02
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
A Magyar Demokrata Fórum országos gyűlése (2. rész)
|
Az alapszabály és a program elfogadását követően a vidéki és budapesti szervezetek delegátusai 15 tagú elnökséget és országos választmányt választottak. Ezután nemzetközi sajtótájékoztatón ismertették az elnökség tagjai a szervezet politikai céljait és azok megvalósításának eszközeit. Elöljáróban Bíró Zoltán, az elnökség tagja elmondotta: a gyűlésen résztvevők többségi döntése alapján az elnökség azt a feladatot kapta, hogy teremtse meg a feltételeket a pártalakításhoz. Erről annyit mondott még, hogy nem ideológiai pártot fog a Magyar Demokrata Fórum szervezni, s nem fog részérdekeket képviselni sem mozgalomként, sem pártként, hanem a nemzet és a demokrácia ügyét együtt kívánja képviselni. Egy esetleges koalíció feltételei csakis az új választások után alakíthatók ki - mondotta. E koalíciót nem a nép feje fölött, valamilyen kerekasztalnál, hanem teljes nyilvánosság biztosításával szabad csak megkötni. Az országgyűlési választásokig - a jelenlegi parlament törvényhozó munkájának folytatása mellett - egy, a választójogi törvényről és a választásokra szóló előzetes konszenzusról döntő alkotmányozó nemzetgyűlés felállítását tartja továbbra is indokoltnak az MDF. A szervezet a lassan kialakuló többpártrendszerben a politikai középmezőnyben kíván elhelyezkedni. (MTI)
1989. március 12., vasárnap 19:04
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
1989. június 4. Ekkor jelentkezett az EKA ülésén a Keresztény Demokrata Néppárt nevében (KDNP) Szakolczay György kérte az EKÁ-ba való felvételüket. Hosszas vita után döntés nem született.
MTV2 nézői telefon:
"Békés, Munkácsy M. u. 35. 1/51: Kedves TV2! Miért hasonlitják össze a zsidókat a cigányokkal?!A zsidóság müveit, intelligens és becsültesen dolgozik. Csak a vallásuk más. Nincs antiszemitizmus. Ezzel akarják most a figyelmünket a gazdasági helyzetről és egyéb másról a fugyelmünket elterelni. Cigánykérdés van, volt és lesz. Bizonyos uricigányokkal nincs baj. A többi rétegnek esetleg 2o h-a dolgozik. De a többi sefttel, és lop, 8o%-a a nyakunkon él. Akik kitalálták, hogy velünk lakjanak, azok valószinüleg nagyjövedelmű vezető emberek Kivánok nekik egy-két cigány családot.Mi a létminimum alatt élünk, ők szines tv-t néznek, videóznak, szórakoznak, a tanácsra mennek segélyért és kapnak is. A 3 szobás lakást elcseréli egy két szobásra, majd ha elfogyott a pénz, egy mégkisebbre költöznek. Ezekben a lakásokban a lakók félnek tőlük, a ház nyugalmát zavar¬ják, teljesen kihasználják a rendszertől kapott segitséget. Nem a cigányok ellen van kifogásom, hanem a viselkedésük ellen. Azt szeretném ha a vezető emberek is olyan házakban élnének, ahol lakik egy-két cigány család, akkor megismernék a magyarok istenét."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|