|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Balassagyarmat csatlakozik
"A kialakult helyzetért a pártállam vezetése a felelős.
A balassagyarmati reformkör ezért struktúra- és modellváltást
akar radikális és összehangolt politikai és gazdasági reformok
útján, az európai ,,közös ház,, és a Duna menti népek összefogása
keretében."
SZER, Földközelben:
A megyei lapok helyzete
"Idén változni látszik a helyzet. Különösen örvendetes, hogy
indul a tájékoztatási verseny, szűnőben a megyei pártújságok
egyeduralma. Vidéken is alakulnak a magukat függetlennek nevező
lapok, mint például májusban a Fejér, Komárom és Veszprém megyében
megjelenő Aréna vagy a viharsarki Dél-Kelet, illetve a Bácskapocs.
Ezek tovább színesítik a hazai sajtó palettáját, és helyt adnak az
ellenzéki szervezeteknek is, amelyek többsége még mindig nem
rendelkezik önálló szócsővel."
|
|
|
|
|
|
|
Embargó feloldásig Németh Miklós hágai beszéde (1.rész)
|
Elnök Úr Hölgyeim és Uraim Ha ilyen sok állam- és kormányfő találkozik mint itt, az a közvélemény számára általában azt jelenti: fontos államügyekről van szó. Ez a közhely jelenlegi konferenciánk célját és tartalmát illetően viszont nem állja meg a helyét. Itt Hágában nem államügyekről, nem két- vagy sokoldalú nemzetközi politikáról, hanem az emberiség jövőjéről, sorsáról van szó. Az emberiség múltja hosszú és ezt a múltat a Föld különböző térségeiben élő népek viszonylag elkülönülten élték meg. A jövő azonban már közös, és hogy milyen hosszú lesz, csak tőlünk, az egyes embertől és az emberiségtől függ. Attól az embertől, aki öntudatra ébredése áta az élővilág legtökéletesebb lényének tartja magát; aki büszke öntudattal hirdeti, hogy képes uralma alá hajtani a természetet és hatalmában áll azt megváltoztatni; s aki ezt - sajnos önmérséklet nélkül - meg is tette, nem véve észre, hogy fölényes gőgje, rövidlátó önzése öngyilkos útra sodorta. Azért jöttünk itt össze, hogy közösen keressük a visszafordulás lehetőségét erről az útról. Az ember szeret szabadon dönteni. Ha életben akar maradni, a természeti környezettel való kapcsolatában többé már nem dönthet szabadon. Kényszerhelyzetben van, de ezt a kényszert sietve vállalnia kell. Nincs veszteni való időnk. Hogy jövőnk jó irányba forduljon, alapvetően meg kell változtatnunk gondolkodásunkat, politikánkat és gyakorlati cselekvésünket. Együtt kell működnünk. A probléma globális, nem találhatunk rá megoldást, ha külön-külön próbálkozunk. A rövid távú nemzeti, gazdasági érdekek oltárán nem áldozhatjuk fel az emberiség közös jövőjét. A világon számos vallás, ideológia és hit van, ami elkülönítette és megosztotta az emberiséget. Legyen egy közös vallásunk és hitünk, ami összekapcsol bennünket: a földi élet feltételeinek megóvása. Ennek az összekapcsoló erőnek kell uralnia a világ sorsát befolyásolni képes politikai és gazdasági hatalmakat éppúgy, mint egy termelési technológia megválasztásáért felelős szakembert. Ez gyökeres szemléletváltozást követel, az oktatás alapjaitól kezdve egészen a nemzeti érdek újraértelmezéséig. (folyt.)
1989. március 11., szombat 11:55
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
embargó feloldásig Németh Miklós hágai beszéde (2.rész)
|
Mi itt Európában közös házat akarunk felépíteni, amiben szeretnénk jól érezni magunkat. De ebben az európai házban is csak ugyanazt a levegőt lélegezhetjük be, mint Afrikában vagy éppen Ausztráliában. S úgy vélem, a jövőre nem a gázálarcok gyártásának fokozásával, hanem a levegő tisztaságának megőrzésével kell felkészülnünk. Mindannyian tudjuk, hogy a környezetvédelem ma már hatalmas összegeket követel. És azoknak az országoknak, népeknek is joguk van az egészséges környezethez, akiknek nincs elég pénzük erre. Nem szabad megengednünk, hogy egy közös cél felé haladva az anyagi lehetőségek különbözősége megossza a világ országait. Reális közelítés kell, ami mind a követelmények megfogalmazásakor, mind a teljesítés ellenőrzésekor tekintettel van az egyes országok eltérő lehetőségeire. Ne arra koncentráljuk figyelmünket, hogyan szankcionálhatók azok, akik bizonyos normákat nem tartanak be, hanem arra, hogy segítsük egymást megfelelni ezeknek a közösen kialakított normáknak. A pénzembereket és a pénzügyi intézményeket általában nem emberbaráti megfontolások, hanem a pénz lehető legjobb megtérülése, hozama vezérli. Ők igen gyakorlatiasak és könyörtelenül racionalisták. Az ő gondolkodásuknak is át kell lényegülnie. Nem kell hátat fordítanunk a racionalitásnak, a haszonelvűségnek. Csak azt kell belátniuk mindenütt a világon, hogy a környezet védelmére fordított pénz hozama akkor is a legjobb az összes befektetés között, ha ez a hozam a bankok könyveiben közvetlenül nem számszerűsíthető. Tanácskozásunk tükrözi azt a felismerést, hogy a környezetvédelmi problémák - a leszerelés és az emberi jogok kérdése mellett - közös felelősség vállalására kötelezik a különböző kontinensek, a különböző társadalmi berendezkedésű államok kormányait és kormányfőit. Közös a sorsunk és hasonlók a problémáink. Ezért meg kell osztanunk egymással tapasztalatainkat, és egyeztetnünk kell elképzeléseinket, egymással összefogva kell kiépítenünk a gyakorlati megoldásokat. (folyt.)
1989. március 11., szombat 11:59
|
Vissza »
|
|
embargó feloldásig Németh Miklós hágai beszéde (3.rész)
|
Ha így lesz, reményteljes perspektíva nyílhat előttünk. Konferenciánk és a közös nyilatkozat tervezete fontos szakasza annak a küzdelemnek, amelynek célja: megakadályozni azt, hogy az emberi civilizációval pár ezer éves történelem után az ökokatasztrófa végezzen vagy a visszafordíthatatlanná váló, lassú enyészet legyen a sorsa. Magyarországon hosszú ideig keveset tettünk a környezet védelméért. Az utóbbi években felismertük, hogy nem késlekedhetünk tovább, és tevékenységünket össze kell hangolnunk a többi országgal. Ezért csatlakoztunk az ózonréteg védelmét célzó nemzetközi egyezményhez és ezért fogadtuk örömmel a megtisztelő meghívást erre a konferenciára. A magunk részéről minden tőlünk telhetőt megteszünk annak érdekében, hogy a Hágai Nyilatkozat szelleme és betűje valóra váljék, hogy ez a konferencia egy új tipusú nemzetközi együttműködés alapja legyen. Befejezésül szeretném kormányom őszinte elismerését kifejezni Mitterrand elnök úrnak, Rocard miniszterelnök úrnak, Brundtland miniszterelnök asszonynak és Lubbers miniszterelnök úrnak a kezdeményezésért, valamint köszönetünket őfelsége Beatrix királynőnek és a holland kormánynak a konferencia megrendezéséért. Elnök Úr, Hölgyeim és Uraim, köszönöm figyelmüket +++
1989. március 11., szombat 12:02
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
1989. június 4. Ekkor jelentkezett az EKA ülésén a Keresztény Demokrata Néppárt nevében (KDNP) Szakolczay György kérte az EKÁ-ba való felvételüket. Hosszas vita után döntés nem született.
MTV2 nézői telefon:
"Békés, Munkácsy M. u. 35. 1/51: Kedves TV2! Miért hasonlitják össze a zsidókat a cigányokkal?!A zsidóság müveit, intelligens és becsültesen dolgozik. Csak a vallásuk más. Nincs antiszemitizmus. Ezzel akarják most a figyelmünket a gazdasági helyzetről és egyéb másról a fugyelmünket elterelni. Cigánykérdés van, volt és lesz. Bizonyos uricigányokkal nincs baj. A többi rétegnek esetleg 2o h-a dolgozik. De a többi sefttel, és lop, 8o%-a a nyakunkon él. Akik kitalálták, hogy velünk lakjanak, azok valószinüleg nagyjövedelmű vezető emberek Kivánok nekik egy-két cigány családot.Mi a létminimum alatt élünk, ők szines tv-t néznek, videóznak, szórakoznak, a tanácsra mennek segélyért és kapnak is. A 3 szobás lakást elcseréli egy két szobásra, majd ha elfogyott a pénz, egy mégkisebbre költöznek. Ezekben a lakásokban a lakók félnek tőlük, a ház nyugalmát zavar¬ják, teljesen kihasználják a rendszertől kapott segitséget. Nem a cigányok ellen van kifogásom, hanem a viselkedésük ellen. Azt szeretném ha a vezető emberek is olyan házakban élnének, ahol lakik egy-két cigány család, akkor megismernék a magyarok istenét."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|