|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Balassagyarmat csatlakozik
"A kialakult helyzetért a pártállam vezetése a felelős.
A balassagyarmati reformkör ezért struktúra- és modellváltást
akar radikális és összehangolt politikai és gazdasági reformok
útján, az európai ,,közös ház,, és a Duna menti népek összefogása
keretében."
SZER, Földközelben:
A megyei lapok helyzete
"Idén változni látszik a helyzet. Különösen örvendetes, hogy
indul a tájékoztatási verseny, szűnőben a megyei pártújságok
egyeduralma. Vidéken is alakulnak a magukat függetlennek nevező
lapok, mint például májusban a Fejér, Komárom és Veszprém megyében
megjelenő Aréna vagy a viharsarki Dél-Kelet, illetve a Bácskapocs.
Ezek tovább színesítik a hazai sajtó palettáját, és helyt adnak az
ellenzéki szervezeteknek is, amelyek többsége még mindig nem
rendelkezik önálló szócsővel."
|
|
|
|
|
|
|
Grósz - Davos 1.
|
Bern, 1989. január 29. vasárnap (mti)
- Megtiszteltetés számomra, hogy részt vehetek a Világgazdasági Fórum tanácskozásán - jelentette ki bevezetőben az MSZMP főtitkára. - A politikai és gazdasági döntéshozók kötetlen eszmecseréi segítik a világméretű gazdasági haladást és a nemzetközi stabilitást. Szívesen fogadtam meghívásukat, mert ez is jelzi a világ politikai és üzleti köreinek kitüntető figyelmét Magyarország reformpolitikája és nemzetközi törekvései iránt. Genscher alkancellár úr szavait jó érzéssel és megnyugvással hallgattam. Gondolatai az együttműködésről összecsengenek a mi szándékainkkal is. Európa - Keleten és Nyugaton egyaránt - helyét keresi a gyorsan változó világunkban. Gyermekeink már a harmadik évezrednek tanulnak. Most dől el, mit visznek magukkal a XX. század tanulságaiból. Szembenállás vagy együttműködés, bizalmatlanság vagy bizalom, pusztító háború vagy kölcsönös biztonság - ennek eldöntése a mi közös felelősségünk. Századunk realitása, hogy Európa népei boldogulásukat a fejlődés különböző útjain keresik, - folytatta az MSZMP főtitkára. - Nagyon eltérő fejlettségi szintről indulva önmagunkhoz és a világhoz mérve is hatalmasat léptek előre. A nemzetek joga társadalmi rendszerük szabad megválasztására a jövő törvénye is. Ennek szigorú tiszteletben tartása az együttélés alapvető követelménye. Korunk másik fontos tanulsága, hogy a népek, nemzetek nem alakíthatják egymástól függetlenül életüket, a sorsuk törvényszerűen összefonódik, együttműködésük meghatványozza erőfeszítéseik eredményességét. (folyt.)
1989. január 29., vasárnap 16:31
|
Vissza »
|
|
Grósz - Davos (2. rész)
|
Grósz Károly a továbbiakban hangsulyozta, hogy az európai államoknak a jövőben is tiszteletben kell tartaniuk a második világháború nyomán kialakult realitásokat, de a népek döntését ma nem korlátozzák a háború tőlük idegen törvényei. Szabad akaratukból választhatnak: együtt vagy egymás ellenében. ,,Magyarként és eurápaiként hiszem, hogy a 9O-es évek Európáját a fejlődés, a humánum, a demokrácia, az együttműködés értékeinek kell jellemeznie.,, A közös Európa megteremtésének útja kétirányú. Mindkét félnek nemcsak lehet, de kell is közeledni a másik felé, abban a biztos tudatban, hogyha nem is számíthat könnyű előrehaldásra, de nem zsákutcában halad. ,,A közös érdekek és ne az ideológiai előítéletek, a józan ész és ne bálványok vezéreljék cselekvésünket ,, - mondotta. Meggyőződésem, - folytatta a főtitkár - hogy a népek összefogása felel meg a világfejlődés fő irányának is. A világgazdaság sem működhet a régi módon, amikor a népek sorsközösségének felismerése politikai, társadalmi erővé válik. A jövő évtizedet egy sok pólusú világgazdaság jellemzi. Nem törvényszerű azonban, hogy ez a különböző térségek fejlődésében leküzdhetetlen gazdasági és technológiai leszakadáshoz vezessen. Nagyon fontosnak tartom, hogy az Egyesült Államok, Japán, Nyugat-Európa gazdasági növekedése egyúttal a fejlődő világ és a szocialista országok esélyeit, az együttműködés lehetőségeit is bővítse. A polarizálódás ne regionális hatalmi blokkok létrejöttét, ne az elkülönülést eredményezze, mert ez komoly kockázatot jelent nemcsak a kívülrekedőknek, hanem az egyes csoportoknak is. A protekcionizmust, a gazdasági szembenállást, a bizonytalanságot növelné, s veszélybe sodorná a nemzetközi élet kedvező alakulását. Az eredményesen fejlődő Nyugat-Európa a stabil, kiegyensúlyozott európai és nemzetközi viszonyok egyik fontos tényezője. Értékeit tiszteletben tartjuk. Őszintém kívánom, hogy a nyugat-európai integráció fejlődése népeik boldogulását, s egyúttal egész Európában a gazdasági együttműködés meglévő korlátainak felszámolását segítse, - mondotta Grósz Károly. A jövő évtized fejleményeit jelentős mértékben az határozza meg, hogy a szocialista országok képesek lesznek-e örökölt lemaradásukat felszámolni és minden tekintetben Európa más államainak partnerévé válni. /folyt./
1989. január 29., vasárnap 16:37
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
Grósz - Davos (3. rész)
|
A szocializmus történelmi próba elé került, s e felismerés óriási belső energiákat szabadít fel. Erejét megsokszorozza az a tény, hogy a megújulás az egyes országok nemzeti sajátosságaira építkezik, s így segíti a külvilág ösztönző hatásainak érvényesülését. A szovjet peresztrojka, a szocialista országok reformmozgalma 1917 óta a szocializmus legnagyobb vállalkozása, igazi európai léptékű teljesítmény. A szocialista országok azonban átmenetileg kritikus esztendők elé néznek. A történelmi tapasztalat azt mutatja, hogy a korszerű termelési szerkezet, a hatékony gazdálkodás árát meg kell fizetni, vállalva a fogyasztás átmeneti csökkentését, sőt indokolt esetben a munkanélküliséget is. A megújulás azonban a gazdasági stabilizáció és a fokozatos növekedés lehetőségét ígéri. A KGST reformja egyben az integráció tényleges nyitottságának is forrása. A szocialista országok ebben az esetben - mutatott rá Grósz Károly - felzárkózhatnak a világgazdaság fő áramlataihoz; stabil, kiszámítható partnerként vehetnek részt a nemzetközi viszonyok formálásában. Ha a politikai és gazdasági reform a külső nehézségek, a belső gondok súlya alatt megállna, vagy eltorzulna, az európai és a nemzetközi légkör válna feszültebbé, egész földrészünk lenne szegényebb. ,,Nagyon sok függ a gazdasági körök reális értékítéletétől, viszonyától. Javaslom, jöjjenek el Budapestre és a Világgazdasági Fórum regionális tanácskozásán vitassuk meg a kelet-nyugati együttműködés kérdéseit.,, Az emberi jogok fontosságáról szólva Grósz Károly leszögezte: ,,Nincs európai enyhülés, nincs bizalom, ha egyetlen ország is akad, ahol megsértik, lábbal tiporják az emberi jogokat, ahol sérelmek érik a nemzeti kisebbségeket.,, (folyt.)
1989. január 29., vasárnap 16:42
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
Grósz - Davos (4. rész)
|
Mi magyarok - mutatott rá - elindultunk a közös Európához vezető úton. Egyszerre valósítunk meg reformot a politikában és a gazdaságban. A reformprogram rövid távon a helyzet stabilizálását, hosszú távon olyan struktúra kialakítását szolgálja, ami biztosítja a nyitott, humánus, demokratikus fejlődést, s lehetővé teszi erőteljesebb integrálódásunkat az európai és a nemzetközi folyamatokban. A reform eredményességét az dönti el, sikerül-e növelni a társadalom, a gazdaság teljesítményét. Az 1988-as gazdasági programunkat teljesítettük. Erre utal, hogy a konvertibilis kereskedelmi mérlegben jelentős fordulat ment végbe, ami számunkra és partnereink számára is bizakodásra ad okot. Szabadkereskedelmi övezet létrehozásával, vegyes vállalatok alakításával, a működő tőke bevonásával a hagyományos kereskedelmi kapcsolatokat kitágító termelési együttműködésre törekszünk. A külföldi tőke - hangoztatta - már ma is biztonságban érezheti magát nálunk. S ezt nemcsak politikai szándékaink, de új törvényeink is garantálják. Hosszú távon megnyitjuk a határokat a tőke, a szakismeret, az információk, a munkaerő szabad áramlása előtt. Tisztában vagyok vele, hogy a világgazdasági nyitásnak ,,ára,, van. A szerkezeti átalakulás fájdalmas és időigényes folyamat. Nagymúltú szakmák feszámolását, a megszokott munkahelyek megszüntetését, a kialakult jövedelmi viszonyok, a kivívott pozíciók, kialakult élet- és értékrendek megváltoztatását követelik. Mégsincs más utunk. Ugyanakkor mi a magyar néptől jövője érdekében nem áldozatot, hanem nagyobb kezdeményezőkészséget, vállalkozó kedvet, az alkotó energia elismerését és megbecsülését, a tudás gyarapítását és hasznosítását kérjük. Mindez csak akkor lehetséges, ha tovább demokratizáljuk a politikai viszonyokat, korszerűsítjük a politikai intézményeket, felszámoljuk azokat a kötöttségeket, amelyek visszatartják az alkotó közösségeket, javítjuk a közállapotokat. (folyt.)
1989. január 29., vasárnap 16:46
|
Vissza »
|
|
Grósz- Davos (5. rész) Embargo feloldásig
|
Hazánknak - hangsulyozta a továbbiakban az MSZMP főtitkára - adottságainál fogva egyidejűleg kell orientálódnia mindkét nagy európai integrációra. A jövőben is érdekünk az együttműködés korszerű, igényes fejlesztése a KGST-vel. Az Európa sorsáért érzett felelősség és gazdasági fejlődésünk egyaránt igényli a kapcsolatok bővítését az Európai Gazdasági Közösséggel, sőt az együttműködés új lehetőségeinek feltárását az EFTA-országokkal. Bővíteni kívánjuk kapcsolatainkat az Európa Tanácssal és az Európai Parlamenttel, a Nyugat-európai Unióval. Készek vagyunk közvetlen együttműködésre minden erre hajlandó politikai párttal, társadalmi erővel. Hazánk aktívan részt vesz az ENSZ, a GATT, a nemzetközi pénzügyi intézmények munkájában. Nyitott az együttműködésre a világ minden országával abból a meggyőződésből, hogy ez felel meg a világ, Európa és a mi népünk érdekeinek. ,,Mi hitünk és meggyőződésünk szerint a reformok útján haladunk a jövőben is, mert ez felel meg nemzeti érdekünknek. Tartós előrehaladásra azonban csak akkor van esélyünk, ha legfőbb partnereink politikai szinten, a gazdasági körök és a multilaterális szervezetek a gazdasági-pénzügyi együttműködésben támogatják erőfeszítéseinket. Hiszem, hogy az európai népek érdeke is a stabil, fejlődő szocialista Magyarország,, - hangoztatta végezetül Grósz Károly. +++
1989. január 29., vasárnap 16:53
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
A szerkesztőségek figyelmébe
|
Mai MTIK 1029-1033. számú híreink, azaz Grósz Károly davosi előadásának embargóját ezennel feloldjuk
1989. január 29., vasárnap 20:59
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
1989. június 4. Ekkor jelentkezett az EKA ülésén a Keresztény Demokrata Néppárt nevében (KDNP) Szakolczay György kérte az EKÁ-ba való felvételüket. Hosszas vita után döntés nem született.
MTV2 nézői telefon:
"Békés, Munkácsy M. u. 35. 1/51: Kedves TV2! Miért hasonlitják össze a zsidókat a cigányokkal?!A zsidóság müveit, intelligens és becsültesen dolgozik. Csak a vallásuk más. Nincs antiszemitizmus. Ezzel akarják most a figyelmünket a gazdasági helyzetről és egyéb másról a fugyelmünket elterelni. Cigánykérdés van, volt és lesz. Bizonyos uricigányokkal nincs baj. A többi rétegnek esetleg 2o h-a dolgozik. De a többi sefttel, és lop, 8o%-a a nyakunkon él. Akik kitalálták, hogy velünk lakjanak, azok valószinüleg nagyjövedelmű vezető emberek Kivánok nekik egy-két cigány családot.Mi a létminimum alatt élünk, ők szines tv-t néznek, videóznak, szórakoznak, a tanácsra mennek segélyért és kapnak is. A 3 szobás lakást elcseréli egy két szobásra, majd ha elfogyott a pénz, egy mégkisebbre költöznek. Ezekben a lakásokban a lakók félnek tőlük, a ház nyugalmát zavar¬ják, teljesen kihasználják a rendszertől kapott segitséget. Nem a cigányok ellen van kifogásom, hanem a viselkedésük ellen. Azt szeretném ha a vezető emberek is olyan házakban élnének, ahol lakik egy-két cigány család, akkor megismernék a magyarok istenét."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|