|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Balassagyarmat csatlakozik
"A kialakult helyzetért a pártállam vezetése a felelős.
A balassagyarmati reformkör ezért struktúra- és modellváltást
akar radikális és összehangolt politikai és gazdasági reformok
útján, az európai ,,közös ház,, és a Duna menti népek összefogása
keretében."
SZER, Földközelben:
A megyei lapok helyzete
"Idén változni látszik a helyzet. Különösen örvendetes, hogy
indul a tájékoztatási verseny, szűnőben a megyei pártújságok
egyeduralma. Vidéken is alakulnak a magukat függetlennek nevező
lapok, mint például májusban a Fejér, Komárom és Veszprém megyében
megjelenő Aréna vagy a viharsarki Dél-Kelet, illetve a Bácskapocs.
Ezek tovább színesítik a hazai sajtó palettáját, és helyt adnak az
ellenzéki szervezeteknek is, amelyek többsége még mindig nem
rendelkezik önálló szócsővel."
|
|
|
|
|
|
|
Németh Miklós beszéde (1. rész)
|
A szerkesztőségek rendelkezésére bocsátjuk Németh Miklósnak, a Minisztertanács elnökének az MSZMP Budapesti Bizottsága aktíva-értekezletén szombaton, a pártbizottság Politikai Propaganda és Művelődési Központjában elhangzott beszédét. Keretet később adunk. x x x Németh Miklós felszólalásában utalt arra, hogy a budapesti kommunisták képviselői olyan időpontban tanácskoznak, amikor kiélezett társadalmi, politikai, gazdasági feszültségek közepette keresi az ország, a társadalom és benne a Magyar Szocialista Munkáspárt is a megújulás útjait. A továbbiakban kifejtette: a változások egyre gyorsuló üteműek, és emiatt egyre gyorsabban kell reagálnunk a kihívásokra, az elodázhatatlan döntési helyzetekre, s a döntéseink nyomán keletkező különféle reakciókra is. Sokszor az sem elég, ha programunkat, tervezett lépéseinket alaposan átgondoljuk, széles körűen megvitatjuk és egyeztetjük, mert a döntést követően a következmények újból kritikát - sokszor jogos kritikát -, értetlenséget válthatnak ki, s ez újabb érvelést igényel. Példa erre a pártértekezletek állásfoglalása nyomán kibontakozó, a pluralizmussal kapcsolatos ellentmondás a véleményekben, de aktuális példa a január 9-én életbe lépett áremeléseket követő tiltakozási hullám is. Úgy vélem, hogy a kormány a közelmúltban feltárta és a közvéleménynek is bemutatta gazdaságunk, társadalmunk súlyos helyzetét. Ez a kormány kezelni kénytelen egy terhes örökséget, amit nem ő hozott létre, de az ország, a nép jövője iránt érzett felelősségérzetből kiindulva fel kellett vállalnia. A mai válságos helyzetet egy jó másfél évtizede követett hibás politikai és gazdaságpolitikai kurzus eredményeként örököltük. És bár sorsunk ennek a terhes örökségnek a felszámolása, nem hallgattuk el: ez nem fog menni konfliktusok, áldozatok vállalása nélkül, és nem oldható meg egyik évről a másikra. Fordulatot hirdettünk, és ezt követeli a társadalom is. De látnunk kell: a fordulat rövid távon nem ugyanazt jelenti a kormányzat és a lakosság számára A kormány számára a fordulat, mindenekelőtt szakítást jelent a múlt hibásnak bizonyult gyakorlatával, valamint azt, hogy annak következményeit felszámolja. Ehhez pedig nem elegendőek a szavak és a nyilatkozatok Ehhez határozottan dönteni, cselekedni kell, szembenézve a konfliktusokkal. (folyt.köv.)
1989. január 14., szombat 15:57
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
1989. június 4. Ekkor jelentkezett az EKA ülésén a Keresztény Demokrata Néppárt nevében (KDNP) Szakolczay György kérte az EKÁ-ba való felvételüket. Hosszas vita után döntés nem született.
MTV2 nézői telefon:
"Békés, Munkácsy M. u. 35. 1/51: Kedves TV2! Miért hasonlitják össze a zsidókat a cigányokkal?!A zsidóság müveit, intelligens és becsültesen dolgozik. Csak a vallásuk más. Nincs antiszemitizmus. Ezzel akarják most a figyelmünket a gazdasági helyzetről és egyéb másról a fugyelmünket elterelni. Cigánykérdés van, volt és lesz. Bizonyos uricigányokkal nincs baj. A többi rétegnek esetleg 2o h-a dolgozik. De a többi sefttel, és lop, 8o%-a a nyakunkon él. Akik kitalálták, hogy velünk lakjanak, azok valószinüleg nagyjövedelmű vezető emberek Kivánok nekik egy-két cigány családot.Mi a létminimum alatt élünk, ők szines tv-t néznek, videóznak, szórakoznak, a tanácsra mennek segélyért és kapnak is. A 3 szobás lakást elcseréli egy két szobásra, majd ha elfogyott a pénz, egy mégkisebbre költöznek. Ezekben a lakásokban a lakók félnek tőlük, a ház nyugalmát zavar¬ják, teljesen kihasználják a rendszertől kapott segitséget. Nem a cigányok ellen van kifogásom, hanem a viselkedésük ellen. Azt szeretném ha a vezető emberek is olyan házakban élnének, ahol lakik egy-két cigány család, akkor megismernék a magyarok istenét."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|