|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Balassagyarmat csatlakozik
"A kialakult helyzetért a pártállam vezetése a felelős.
A balassagyarmati reformkör ezért struktúra- és modellváltást
akar radikális és összehangolt politikai és gazdasági reformok
útján, az európai ,,közös ház,, és a Duna menti népek összefogása
keretében."
SZER, Földközelben:
A megyei lapok helyzete
"Idén változni látszik a helyzet. Különösen örvendetes, hogy
indul a tájékoztatási verseny, szűnőben a megyei pártújságok
egyeduralma. Vidéken is alakulnak a magukat függetlennek nevező
lapok, mint például májusban a Fejér, Komárom és Veszprém megyében
megjelenő Aréna vagy a viharsarki Dél-Kelet, illetve a Bácskapocs.
Ezek tovább színesítik a hazai sajtó palettáját, és helyt adnak az
ellenzéki szervezeteknek is, amelyek többsége még mindig nem
rendelkezik önálló szócsővel."
|
|
|
|
|
|
|
MSZMP választási nagygyűlés Dunaújvárosban (Thürmer Gyula)
|
1990. február 7., szerda - Az MSZMP politikájában és
tagságának összetételében is a munkások, a dolgozó emberek pártja
kíván lenni - hangoztatta Thürmer Gyula, a párt elnöke a szerdán
Dunaújvárosban megtartott választási nagygyűlésen. Kifejtette, hogy
a magyar munkásság a mostani, mindinkább nehezedő gazdasági
helyzetben keresi a helyét, keresi azt a politikai erőt, amelyre
támaszkodni tud, amelyre rábízhatja érdekeinek védelmét. Az MSZMP
politikai ellenfelei - mondta a szónok - szinte valamennyien a
polgári rend és a magántulajdon visszaállítását akarják, annak
eredményeként polgári jólétet ígérnek. Ezzel szemben a privatizáció,
a magántulajdon arányának növelése - ami Thürmer Gyula szerint nem
ideológiai, hanem hatalmi kérdés - munkanélküliséget, a társadalmi
különbségek további növekedését eredményezi majd. Néhány százezer
embernek biztosan jólétet hoz majd, de milliók számára
életkörülményeik további romlásával jár. A szónok bírálta a
kormányt, mondván része van abban, hogy ma Magyarországon erősödik a
szélsőséges elemek hangja, feltűnt az antiszemitizmus, a faji
megkülönböztetés. Megkezdődött az államapparátus, a rendőrség
szétzilálódása, gazdasági téren pedig szinte a munkások feje fölül
adják gyárakat. Ma minden hatodik nyugdíjas a szegények közé
tartozik, jövedelme arra sem elég, hogy naponta jóllakjék, miközben
a kormány a munka nélkül élősködő csöveseket támogatja. A pártelnök
szólt arról is, hogy a szakszervezetekkel erősödik az MSZMP
kapcsolata, de egyes szakszervezeti vezetők elzárkóznak az
együttműködéstől, nem tartva szem előtt a dolgozók érdekeit.
Az MSZMP választási programjáról szólva Thürmer Gyula elmondta, hogy a párt támogatja a minimális bérek megállapítását, de ugyakkor szükségesnek tartja, hogy a minimális nyugdíj ne legyen kevesebb 6 ezer forintnál. Elengedhetetlen szerinte, hogy megőrizzük az oktatás, az egészségügy ingyenességét, a fiatalok otthonteremtésének segítésére lakásalap létesítését tartja fontosnak. (MTI)
1990. február 7., szerda 19:33
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
1989. június 4. Ekkor jelentkezett az EKA ülésén a Keresztény Demokrata Néppárt nevében (KDNP) Szakolczay György kérte az EKÁ-ba való felvételüket. Hosszas vita után döntés nem született.
MTV2 nézői telefon:
"Békés, Munkácsy M. u. 35. 1/51: Kedves TV2! Miért hasonlitják össze a zsidókat a cigányokkal?!A zsidóság müveit, intelligens és becsültesen dolgozik. Csak a vallásuk más. Nincs antiszemitizmus. Ezzel akarják most a figyelmünket a gazdasági helyzetről és egyéb másról a fugyelmünket elterelni. Cigánykérdés van, volt és lesz. Bizonyos uricigányokkal nincs baj. A többi rétegnek esetleg 2o h-a dolgozik. De a többi sefttel, és lop, 8o%-a a nyakunkon él. Akik kitalálták, hogy velünk lakjanak, azok valószinüleg nagyjövedelmű vezető emberek Kivánok nekik egy-két cigány családot.Mi a létminimum alatt élünk, ők szines tv-t néznek, videóznak, szórakoznak, a tanácsra mennek segélyért és kapnak is. A 3 szobás lakást elcseréli egy két szobásra, majd ha elfogyott a pénz, egy mégkisebbre költöznek. Ezekben a lakásokban a lakók félnek tőlük, a ház nyugalmát zavar¬ják, teljesen kihasználják a rendszertől kapott segitséget. Nem a cigányok ellen van kifogásom, hanem a viselkedésük ellen. Azt szeretném ha a vezető emberek is olyan házakban élnének, ahol lakik egy-két cigány család, akkor megismernék a magyarok istenét."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|