|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Balassagyarmat csatlakozik
"A kialakult helyzetért a pártállam vezetése a felelős.
A balassagyarmati reformkör ezért struktúra- és modellváltást
akar radikális és összehangolt politikai és gazdasági reformok
útján, az európai ,,közös ház,, és a Duna menti népek összefogása
keretében."
SZER, Földközelben:
A megyei lapok helyzete
"Idén változni látszik a helyzet. Különösen örvendetes, hogy
indul a tájékoztatási verseny, szűnőben a megyei pártújságok
egyeduralma. Vidéken is alakulnak a magukat függetlennek nevező
lapok, mint például májusban a Fejér, Komárom és Veszprém megyében
megjelenő Aréna vagy a viharsarki Dél-Kelet, illetve a Bácskapocs.
Ezek tovább színesítik a hazai sajtó palettáját, és helyt adnak az
ellenzéki szervezeteknek is, amelyek többsége még mindig nem
rendelkezik önálló szócsővel."
|
|
|
|
|
|
|
Kongresszusra készül a Fidesz
|
1989. szeptember 17., vasárnap - A Fidesz október 14-én és 15-én rendezi meg II. kongresszusát. Ezen egyrészt megvitatják a Fiatal Demokraták Szövetségének választási programját, másrészt a szervezet működését érintő témákról tárgyalnak.
Rácz András, a kongresszust előkészítő csoport vezetője az MTI munkatársának érdeklődésére elmondta: a kétnapos tanácskozáson a megnyitó plenáris ülést követően szekcióüléseken folytatódik majd a munka, és a hangsúlyt a választási program és taktika megvitatására helyezik. Már készül a Fidesz háromlépcsős választási programtervezete. A Fidesz politikájának alapvető céljait, elvi álláspontját egy rövid, öt-hat oldalas tervezet tartalmazza majd. A második ,,lépcső,, egy bővebb, 10-15 oldalas anyagból áll, ebben összegzik a részprogramok hangsúlyos elemeit. A harmadik rész pedig tanulmányszintű indoklása és kifejtése lesz a Fidesz politikai, gazdasági, szociál- és oktatáspolitikai elképzeléseinek. Ezenkívül készülnek különböző tézisek is, például a pártvagyon felosztásáról, a Munkásőrség megszüntetéséről. Már megkezdődött a konkrét felkészülés a választásokra - közölte Rácz András. - A Fidesz egyéni választókörzetekben és listán is kíván jelölteket állítani. Ennek megfelelően már foglalkoznak azoknak a Fidesz-tagoknak a kiválasztásával, akiket alkalmasnak ítélnek képviselőjelöltként indítani. A helyi csoportoknak jogukban áll megválasztani jelöltjüket, illetve dönteni az esetleges választási együttműködésről más pártokkal és szervezetekkel. A Fidesz-tanács, illetve -választmány csupán ajánlásokat tesz majd. A listán induló jelöltek kiválasztására két elképzelés van. Egyrészt a tanács vagy a kongresszus állítja majd össze a listát, de az is elképzelhető, hogy erre is csak ajánlás születik majd, és azok kerülnek fel a listára, akik egyéni választókerületben már elindultak. Sok Fidesz-tag szerint ugyanis az lenne etikus, hogy azok kaphassanak lehetőséget a listán, akik vállalják a megmérettetést egyéni választókerületben is. Az esetleges koalícióra vonatkozó kérdésre Rácz András kifejtette: a Fidesz szerint az ország szempontjából nagyon fontos lenne, ha megvalósulna az MDF, az SZDSZ és a Fidesz választási koalíciója. Persze kérdéses, hogy erre van-e esély. Ha ilyen választási szövetség nem jön létre, akkor valószínűleg az első fordulóban önállóan indul a Fidesz, és a második fordulóban az erőviszonyoknak megfelelően tárgyal a koalícióról. (folyt. köv.)
1989. szeptember 17., vasárnap 10:43
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
1989. június 4. Ekkor jelentkezett az EKA ülésén a Keresztény Demokrata Néppárt nevében (KDNP) Szakolczay György kérte az EKÁ-ba való felvételüket. Hosszas vita után döntés nem született.
MTV2 nézői telefon:
"Békés, Munkácsy M. u. 35. 1/51: Kedves TV2! Miért hasonlitják össze a zsidókat a cigányokkal?!A zsidóság müveit, intelligens és becsültesen dolgozik. Csak a vallásuk más. Nincs antiszemitizmus. Ezzel akarják most a figyelmünket a gazdasági helyzetről és egyéb másról a fugyelmünket elterelni. Cigánykérdés van, volt és lesz. Bizonyos uricigányokkal nincs baj. A többi rétegnek esetleg 2o h-a dolgozik. De a többi sefttel, és lop, 8o%-a a nyakunkon él. Akik kitalálták, hogy velünk lakjanak, azok valószinüleg nagyjövedelmű vezető emberek Kivánok nekik egy-két cigány családot.Mi a létminimum alatt élünk, ők szines tv-t néznek, videóznak, szórakoznak, a tanácsra mennek segélyért és kapnak is. A 3 szobás lakást elcseréli egy két szobásra, majd ha elfogyott a pénz, egy mégkisebbre költöznek. Ezekben a lakásokban a lakók félnek tőlük, a ház nyugalmát zavar¬ják, teljesen kihasználják a rendszertől kapott segitséget. Nem a cigányok ellen van kifogásom, hanem a viselkedésük ellen. Azt szeretném ha a vezető emberek is olyan házakban élnének, ahol lakik egy-két cigány család, akkor megismernék a magyarok istenét."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|