|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Balassagyarmat csatlakozik
"A kialakult helyzetért a pártállam vezetése a felelős.
A balassagyarmati reformkör ezért struktúra- és modellváltást
akar radikális és összehangolt politikai és gazdasági reformok
útján, az európai ,,közös ház,, és a Duna menti népek összefogása
keretében."
SZER, Földközelben:
A megyei lapok helyzete
"Idén változni látszik a helyzet. Különösen örvendetes, hogy
indul a tájékoztatási verseny, szűnőben a megyei pártújságok
egyeduralma. Vidéken is alakulnak a magukat függetlennek nevező
lapok, mint például májusban a Fejér, Komárom és Veszprém megyében
megjelenő Aréna vagy a viharsarki Dél-Kelet, illetve a Bácskapocs.
Ezek tovább színesítik a hazai sajtó palettáját, és helyt adnak az
ellenzéki szervezeteknek is, amelyek többsége még mindig nem
rendelkezik önálló szócsővel."
|
|
|
|
|
|
|
- Fidesz-interjú a hadseregről - 1. folyt.
|
Nagyon fontosnak tartják tehát a hadsereg depolitizálását. Kijelentik, hogy a bevonuló katonák beosztása alkalmasság, képzettség alapján történjen, és világnézeti-politikai szempontok ne játsszanak itt szerepet. Nagyon érdekes az egész beadványnak a története. Elterjedt ugyanis az a vád, hogy a beadványt kívülről, laktanyán kívülről vitték be és pusztán csak aláiratták a katonákkal -, tehát valamilyen idegen politikai célt szolgálna. Mint azt Pászthy Zsolt(?) őrvezető, az egyik aláíró elmondta: ez nem igaz, ők maguk dolgoztak ezen, és már júniusban összeültek, hogy megalkossák ezt a javaslatot. De sajnos elcsúsztak az időben, így csak július 12-ikén tudták nyilvánosságra hozni. A javaslatot 46-an írták alá, de az aláírásra mindössze két napot hagytak -, azért hogy a politikai tisztek ne akadályozhassák azt meg. Feltevése szerint legalább 150-en vagy 200-an is aláírták volna ezt az 500 fős laktanyából. Nagyon érdekes volt a tisztek reagálása. Rögtön megjelent az elhárító tiszt, akit a központból küldtek le - és aki egyébként a Münnich Ferenc Társaságnak a tagja - és a helyi politikai tiszt is súlyos következményeket helyezett kilátásba. A katonák július végén több napig bizonytalanságban voltak, hiszen nemcsak 30 nap fogdával fenyegették meg őket, hanem a katonai ügyészséggel is, amely bizonytalan, hogy hogyan döntött volna. Elképzelhető volt az is, hogy akár többéves börtönbüntetést fognak ezért kapni. Végül a Magyar Nemzetben közzétett állásfoglalás-részlet után a közvélemény - legalább részben - tájékozódni tudott a javaslat tartalmáról, és megkapták azt a politikai pártok is. Így a honvédelmi miniszter számára kockázatossá vált ebből a dologból valamilyen nagy ügyet csinálni, és végül is nem a katonai ügyészség várt a fiatal honvédekre, hanem augusztusban nyugodtan leszerelhettek. (folyt.)
1989. szeptember 3., vasárnap
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
1989. június 4. Ekkor jelentkezett az EKA ülésén a Keresztény Demokrata Néppárt nevében (KDNP) Szakolczay György kérte az EKÁ-ba való felvételüket. Hosszas vita után döntés nem született.
MTV2 nézői telefon:
"Békés, Munkácsy M. u. 35. 1/51: Kedves TV2! Miért hasonlitják össze a zsidókat a cigányokkal?!A zsidóság müveit, intelligens és becsültesen dolgozik. Csak a vallásuk más. Nincs antiszemitizmus. Ezzel akarják most a figyelmünket a gazdasági helyzetről és egyéb másról a fugyelmünket elterelni. Cigánykérdés van, volt és lesz. Bizonyos uricigányokkal nincs baj. A többi rétegnek esetleg 2o h-a dolgozik. De a többi sefttel, és lop, 8o%-a a nyakunkon él. Akik kitalálták, hogy velünk lakjanak, azok valószinüleg nagyjövedelmű vezető emberek Kivánok nekik egy-két cigány családot.Mi a létminimum alatt élünk, ők szines tv-t néznek, videóznak, szórakoznak, a tanácsra mennek segélyért és kapnak is. A 3 szobás lakást elcseréli egy két szobásra, majd ha elfogyott a pénz, egy mégkisebbre költöznek. Ezekben a lakásokban a lakók félnek tőlük, a ház nyugalmát zavar¬ják, teljesen kihasználják a rendszertől kapott segitséget. Nem a cigányok ellen van kifogásom, hanem a viselkedésük ellen. Azt szeretném ha a vezető emberek is olyan házakban élnének, ahol lakik egy-két cigány család, akkor megismernék a magyarok istenét."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|