|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Balassagyarmat csatlakozik
"A kialakult helyzetért a pártállam vezetése a felelős.
A balassagyarmati reformkör ezért struktúra- és modellváltást
akar radikális és összehangolt politikai és gazdasági reformok
útján, az európai ,,közös ház,, és a Duna menti népek összefogása
keretében."
SZER, Földközelben:
A megyei lapok helyzete
"Idén változni látszik a helyzet. Különösen örvendetes, hogy
indul a tájékoztatási verseny, szűnőben a megyei pártújságok
egyeduralma. Vidéken is alakulnak a magukat függetlennek nevező
lapok, mint például májusban a Fejér, Komárom és Veszprém megyében
megjelenő Aréna vagy a viharsarki Dél-Kelet, illetve a Bácskapocs.
Ezek tovább színesítik a hazai sajtó palettáját, és helyt adnak az
ellenzéki szervezeteknek is, amelyek többsége még mindig nem
rendelkezik önálló szócsővel."
|
|
|
|
|
|
|
Kedvezőbb horgászati lehetőségek a Balatonon - Sajtótájékoztató (1. rész)
|
1989. május 10., szerda - A Magyar Országos Horgász Szövetség vezetői szerdán, a szövetség székházában, sajtótájékoztatón számoltak be a balatoni horgász- és halászzsákmány alakulásáról, a horgászati feltételeket javító új intézkedésekről.
Elmondották, hogy a legfrissebb összesítés szerint a Balatonból, az előző évihez hasonlóan, tavaly 514 tonna halat zsákmányoltak a horgászok, s a szokásosnál kevesebbet, 873 tonnát a halászok. A horgászfogásnak majdnem a fele volt keszeg; pontyból 180, süllőből 38, csukából 16, angolnából 22, harcsából pedig alig 4 tonnát szákoltak. Mutatóban horogra akadt 258 kiló pisztráng, 23 kiló márna és 22 kiló kecsege is. A megritkított állomány pótlására 36 millió forint értékű előnevelt halat telepítettek a tóba, s a költség majdnem kétharmadát a horgász szövetség, a többi pedig a Balatoni Halgazdaság fedezte. A szövetség kezdeményezésére a június 20-án kezdődő horgászidényben a korábbinál jóval kedvezőbb lehetőségek nyílnak a zsákmány megszerzésére a Balatonon pecázó mintegy 110 ezer hazai és külföldi horgásznak. A Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium hozzájárulásával ugyanis a Somogy Megyei Tanács határozata módosította a Balatoni Halgazdaság halfogási kontingensét és halászati vízterületét. Így az évi 1200-ról 950 tonnára korlátozta a kifogható zsákmányt, de ezen felül korlátlan mennyiségben foghatnak busát. (Ez köztudottan nem horgászhal.) A halászterület azzal csökkent - 2800 hektárral -, hogy a tó déli oldalán, Balatonkenesétől Balatonberényig a halászatra tilos területsáv szélességét 200-ról 300 méterre növelték. A tó északi partján egyelőre továbbra is száz méteres sávban tilos a halászat, de a mintegy 20 hajóállomás körzetében 500 méter sugarú körre terjesztették ki a halászok tiltott vízterületét, amely ezzel 5200 hektárra nőtt. A szövetség vezetősége nem tekinti véglegesnek ezeket a döntéseket, s szorgalmazza, hogy a halászzsákmány kontingensét évi 800 tonnára korlátozzák, a halászatra tilos déli partsávot 1500, de legalább 400 méterre szélesítsék. Az északi oldalon pedig 200-300 méteres tiltott halászati zónát tartanak kívánatosnak. (folyt.köv.)
1989. május 10., szerda 12:04
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
Kedvezőbb horgászati lehetőségek a Balatonon - Sajtótájékoztató (2. rész)
|
A horgász idegenforgalom növekedése miatt indokoltnak látja a szövetség, hogy a három nyári hónapban csak a horgászok foghassanak halat, s a halászok az év többi hónapjában se zsákmányolhassanak pontyot. A szövetség távlati terveiben továbbra is fenntartja azt a célt, hogy az egész Balaton, úgy, mint a Velencei-tó, kizárólag horgász kezelésbe kerüljön. Ezekben a kérdésekben további egyeztetéseket folytatnak az érintett partnerekkel. A szövetség kezdeményezéseinek sikere az is, hogy a napokban megjelent a balatoni hajózási szabályzatot módosító új rendelkezés hirdetménye. Ez értesíti a hajósokat és a sportegyesületeket, hogy a tó déli partja mentén, ideiglenes jelleggel, május 1-je és szeptember 30-a között a horgászcsónakok ezer helyett 1500 méterre távolodhatnak el a parttól. Így a horgászok jobban hozzáférhetnek a mélyebb vízben rejtőzködő halakhoz. A horgászok kiszolgálását is javítják a tó mentén. Bővítik a vízterületi horgászjegyeket árusító bizományosi hálózatot. (MTI)
1989. május 10., szerda 12:06
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
1989. június 4. Ekkor jelentkezett az EKA ülésén a Keresztény Demokrata Néppárt nevében (KDNP) Szakolczay György kérte az EKÁ-ba való felvételüket. Hosszas vita után döntés nem született.
MTV2 nézői telefon:
"Békés, Munkácsy M. u. 35. 1/51: Kedves TV2! Miért hasonlitják össze a zsidókat a cigányokkal?!A zsidóság müveit, intelligens és becsültesen dolgozik. Csak a vallásuk más. Nincs antiszemitizmus. Ezzel akarják most a figyelmünket a gazdasági helyzetről és egyéb másról a fugyelmünket elterelni. Cigánykérdés van, volt és lesz. Bizonyos uricigányokkal nincs baj. A többi rétegnek esetleg 2o h-a dolgozik. De a többi sefttel, és lop, 8o%-a a nyakunkon él. Akik kitalálták, hogy velünk lakjanak, azok valószinüleg nagyjövedelmű vezető emberek Kivánok nekik egy-két cigány családot.Mi a létminimum alatt élünk, ők szines tv-t néznek, videóznak, szórakoznak, a tanácsra mennek segélyért és kapnak is. A 3 szobás lakást elcseréli egy két szobásra, majd ha elfogyott a pénz, egy mégkisebbre költöznek. Ezekben a lakásokban a lakók félnek tőlük, a ház nyugalmát zavar¬ják, teljesen kihasználják a rendszertől kapott segitséget. Nem a cigányok ellen van kifogásom, hanem a viselkedésük ellen. Azt szeretném ha a vezető emberek is olyan házakban élnének, ahol lakik egy-két cigány család, akkor megismernék a magyarok istenét."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|