|
|
|
|
Amire Antall is ráérzett
|
------------------------
Washington, 1990. november 1. (Amerika Hangja, Világhíradó) - Szénási Sándor budapesti jelentése:
- Úgy látszik, értelme lesz a Magyarországon a "fegyverszünetnek", mert nem önmagáért való, hanem hátteret ad a kormánynak, hogy végre megvalósítson egy radikális gazdasági programot. Ennek érdekében fájdalmas műtétek kezdődnek: 50 milliárd forinttal csökkennek a támogatások, tönkremegy a vállalatok egyharmada, 35 százalék felett lesz az infláció és 200 ezer munkanélkülivel számolnak.
Ezeket a lidérces számokat Matolcsy György, a kormányfő gazdasági tanácsadója említi a Népszabadságnak adott interjújában, amelyben még szerepel egy érdekes kitétel: "Az elmúlt öt hónap során a kormányzat nem igényelte sem a pénzvilág tanácsait és ellenőrzését, sem az érdekképviseletek részvételét a törvényhozásban. Kiderült, hogy így csak hibát hibára halmozva lehet dolgozni, és az idő szorítása sem mentség".
Mindez azért fontos kijelentés, mert ezzel épp a kormány részéről hangzik el az, amit eddig sokszor csak ellenzéki piszkálódásnak minősítettek, nevezetesen, hogy autokrata módon nem a szakértelemre, hanem a politikai megfontolásokra építve kezdte meg a kormány a hatalomgyakorlást. (folyt.)
1990. november 1., csütörtök
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
"Hangoztattam, hogy lehetnek véleménykülönbségek a pártban, de ezeket kultúráltan demokratikus keretek között kell rendezni. Abban valamennyien egyetértünk, hogy a Kisgazdapárt csak a listás választási rendet fogadhatná el, mert ez a legdemokratikusabb és itt egyetlen szavazat sem vész el, de tartani kell attól, hogy ez sem az MSZMP, sem az EKA szervezeteinek többsége sem támogatná. Ezért kompromisszumra lesz szükség."
SZER-hallgató telefonja:
"...nem beszélnek arról, hogy mi van azokkal az elcsatolt területekkel, amit a háború után igazságtalanul a nagyhatalmak tőlünk elvettek. Ugyanis ez a békés fejlődés ami most alakul ki Magyarországon és Európa más országaiban is, ez nem tartható fönn, amig ezek a területi problémák nem rendeződnek. Ez egy gyújtópontja lehet az egész európai helyzetnek, amit most mindenki szeretne stabilizálni és szeretné hogy ez végre nyugvópontra kerüljön. Most ezzel kapcsolatban szeretném, hogyha válaszolna a Szabad Európa Rádió."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|