|
|
|
|
MDF sajtótájékoztató a választásokról (1. rész)
|
1990. október 1., hétfő - A Magyar Demokrata Fórum a
helyhatósági választásokon vasárnap elért eredménynél jóval többre
képes, a párt rendkívüli erővel készül a második fordulóra. Az MDF a
megyei szervezetek véleménye szerint is képes lesz erősíteni, be
fogja bizonyítani a koalíció pártjaival együtt, hogy nemcsak a
Parlamentben képviselnek meghatározó erőt, hanem a helyi közéletben
is: a vélt remények valóra válnak, mind Budapesten, mind a
nagyvárosokban az MDF, illetve partnereinek jelöltjei nyerik a
választást két hét múlva - jelentette ki Lezsák Sándor, az MDF
ügyvezető alelnöke a párt hétfői sajtóértekezletén.
Lezsák Sándor a választási eredményt értékelve annak a véleményének adott hangot, hogy elsősorban az MDF-fel rokonszenvezők maradtak távol. Ennek okát abban látta, hogy felerősödött az a közhangulat, amely a kormány döntésképtelenségét igyekezett belesulykolni az emberekbe, s ez erősen befolyásolta az MDF-szimpatizánsokat. Fontos momentumként említette, hogy nem sikerült megértetni a választókkal, mit jelent az önkormányzat a települések életében. Az ügyvezető alelnök a sajtóértekezletet felhasználva gratulált az MDF politikai ellenfeleinek, azoknak, akik tisztességes eszközökkel maguk mellé tudták állítani a helyi közvéleményt. Kifejezte reményét, hogy vállalt programjaikhoz híven a településeken nem csak saját törekvéseiket fogják képviselni, hanem minden mást, amit a rendszer megváltozása jelent. Lezsák Sándor véleménye szerint Magyarország közigazgatásilag is európai országgá lett. E kijelentésével azokat a választókat köszöntötte, akik vasárnap elmentek szavazni, s döntésük sikeres volt. Megemlékezett arról a több tízezer tanácsi dolgozóról is, akik előkészítették a választásokat. Ők, miként a választási bizottságokban résztvevők is, minden megbecsülést megérdemelnek. Az újságírók is sokat segítettek azzal, hogy írásaikkal a ,,fáradó forradalmat,, felfrissítették. Az MDF ügyvezető alelnöke a független jelöltek előretörését várható tendenciaként értékelte, felhívta azonban a figyelmet arra, hogy a pártoknak nem szabad ,,marakodniuk,, rajtuk.
Lezsák Sándor a kérdések elébe vágva megerősítette, hogy a szombaton közzétett áremelésekhez a kormánynak semmi köze sem volt, jóllehet, ezt egyes orgánumok igyekeztek így beállítani. A sajtóértekezleten megjelent Kardos Antalné, az Ipari és Kereskedelmi Minisztérium szóvivője is cáfolta ezt a híresztelést. Kijelentette: az árintézkedést a Csemege Kereskedelmi Vállalat saját hatáskörében hozta. (folyt.köv.)
1990. október 1., hétfő 18:55
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
MDF sajtótájékoztató a választásokról (2. rész)
|
Az MTI tudósítója arra volt kíváncsi, hogy az MDF miként értékeli a televízió Baló György vezette választási műsorát, hiszen a választást közvetlenül megelőzően a műsorvezetőt nyílt levélben ,,elmarasztalták,, a tavaszi választási adás műsorvezetéséért. Lezsák Sándor közölte: az MDF tiszteletben tartotta a TV elnöke, Hankiss Elemér válaszát, amelyben garanciát vállalt a műsor tisztaságáért. Az ügyvezető alelnöknek nincs tudomása arról, hogy a műsorvezetéssel kapcsolatban bárki kifogással élt volna. Elképzelhetőnek tartotta, hogy az MDF kampánybizottsága értékeli a műsort. Bölcsházi Sándor, az MDF sajtófőnöke ehhez még hozzátette: szerdára alaposabb elemzés készül a választási műsorról. (MTI)
1990. október 1., hétfő 18:57
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
"Hangoztattam, hogy lehetnek véleménykülönbségek a pártban, de ezeket kultúráltan demokratikus keretek között kell rendezni. Abban valamennyien egyetértünk, hogy a Kisgazdapárt csak a listás választási rendet fogadhatná el, mert ez a legdemokratikusabb és itt egyetlen szavazat sem vész el, de tartani kell attól, hogy ez sem az MSZMP, sem az EKA szervezeteinek többsége sem támogatná. Ezért kompromisszumra lesz szükség."
SZER-hallgató telefonja:
"...nem beszélnek arról, hogy mi van azokkal az elcsatolt területekkel, amit a háború után igazságtalanul a nagyhatalmak tőlünk elvettek. Ugyanis ez a békés fejlődés ami most alakul ki Magyarországon és Európa más országaiban is, ez nem tartható fönn, amig ezek a területi problémák nem rendeződnek. Ez egy gyújtópontja lehet az egész európai helyzetnek, amit most mindenki szeretne stabilizálni és szeretné hogy ez végre nyugvópontra kerüljön. Most ezzel kapcsolatban szeretném, hogyha válaszolna a Szabad Európa Rádió."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|