|
|
|
|
Antall József - Helmut Kohl (1.rész)
|
Császár Tibor és Flesch István, az MTI tudósítói jelentik:
Bonn, 1990. június 21. csütörtök (MTI-tud) - Antall József
és én személyes jó barátok vagyunk, s mostani találkozónk alkalmat
adott arra, hogy ezúttal is megköszönjem a magyar népnek a
németségnek nyújtott nagy segítségét - mondotta Helmut Kohl
kancellár csütörtök este Antall Józseffel folytatott megbeszélése
után a sajtó képviselőinek. A két kormányfő a tervezettnél tovább -
mintegy két órán át - tartott tárgyalás után együtt adott rövid
nyilatkozatot.
A kancellár hangsúlyozta: - Tudjuk, hogy Magyarország most nagy gazdasági nehézségek közepette halad a demokráciához, a szabadsághoz vezető úton. Előrehaladását lehetőségünkhoz mérten eddig is segítettük, s most arról biztosíthatom Magyarország szabadon választott miniszterelnökét, hogy a jövőben is készek leszünk a támogatásra. - Hozzáfűzte: - Európa békés jövőjének döntő tényezője, hogy Magyarország, Lengyelország és Csehszlovákia, a kelet-európai reformállamok, sikerre vigyék törekvéseiket, s polgárai is érzékeljék: választott út a helyes út.
Mint mondotta, a mostani tárgyaláson is szóba került a segítségnyújtás, s ,,a következő napokban ezen a témán tovább dolgozunk.,, Elmondta azt is, hogy ő maga - miként ezt már bejelentette a Bundestagban - az Európai Közösségek jövő hét elején Dublinban összeülő csúcsértekezletén az EK által nyújtandó segítségről fog beszélni. Ezek olyan támogatási formák lesznek, amelyek Magyarország számára is nagy jelentőségűek. E kérdésben kész személyes befolyását latba vetni.
Arra a kérdésre azonban, hogy Bonnban 800 millió márkás újabb hitelnyújtásról terjedtek el hírek, nem volt hajlandó további részletekkel szolgálni. Mint kifejtette, ,,valóban beszéltünk erről a kérdésről,, , de megismételte, hogy ezzel a következő napokban-hetekben foglalkoznak. - Konkrét számokról most nem célszerű beszélni, ám - mint mondotta - mindent megteszünk, hogy segítsünk magyar barátainknak. (folyt.)
1990. június 21., csütörtök 21:00
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
Antall József - Helmut Kohl (2.rész)
|
Antall József arról beszélt, hogy - miként a tárgyalásokon is megerősítették - Magyarország jó úton halad, az európai integrációhoz közeledik. S ezzel a választásával szorosan összefügg ismert álláspontja a varsói szerződésbeli tagságról, a VSZ jövőjéről. Szólt arról, hogy súlyos gazdasági problémákkal néz szembe a kormányzat, így egyebek között azzal, hogy a Szovjetunió belső helyzete esetleg érintheti az onnan származó magyar energiaimportot, továbbá gondot okozhat a magyar áruk átvétele, s hasonló magyar problémák vannak a többi KGST-országgal is. Külön kiemelte a magyar-NDK gazdasági kapcsolatok ügyét. Rámutatott: mialatt Magyarország úttörő szerepet vállalt a német egység előmozdításában, ennek megvalósítása, jelesül a nyugatnémet márkára való áttérés a kereskedelemben, igen nagy, több mint egymilliárd márkás veszteséget jelenthet Magyarországnak.
- Nehezíti helyzetünket - mondotta - a nemzetközi pénzügyi világ Kelet-Európával szembeni bizalmatlansága is. Ezért is oly fontos számunkra az NSZK bizalma. S ezért tartottuk igen fontosnak NSZK-beli útunkat, benne olyan velünk szoros kapcsolatokat ápoló tartományok meglátogatását, mint Bajorország és Baden-Württenberg.
Antall és Kohl megbeszélését követően a szövetségi kancellár vacsorát adott vendége tiszteletére. A díszvacsorán pohárköszöntők hangzottak el.
A magyar miniszterelnök bonni tartózkodása során találkozott Otto von Lambsdorff gróffal, az FDP elnökkel, Rita Süssmuth asszonnyal, a Szövetsegi Gyűlés elnökével és Hans-Jochen Vogellel, az SPD elnökével.
Embargós 22 óráig:
--------------------
Antall késő este ellátogatott a német-német államszerződésről, illetve a lengyel határok elismeréséről tárgyaló Bundestag ülésére. Itt a képviselők tapssal köszöntötték a magas rangú magyar vendéget.
A miniszterelnök péntek reggel utazik tovább Párizsba, ahol kétnapos munkalátogatást tesz.+++
1990. június 21., csütörtök 21:08
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
"Hangoztattam, hogy lehetnek véleménykülönbségek a pártban, de ezeket kultúráltan demokratikus keretek között kell rendezni. Abban valamennyien egyetértünk, hogy a Kisgazdapárt csak a listás választási rendet fogadhatná el, mert ez a legdemokratikusabb és itt egyetlen szavazat sem vész el, de tartani kell attól, hogy ez sem az MSZMP, sem az EKA szervezeteinek többsége sem támogatná. Ezért kompromisszumra lesz szükség."
SZER-hallgató telefonja:
"...nem beszélnek arról, hogy mi van azokkal az elcsatolt területekkel, amit a háború után igazságtalanul a nagyhatalmak tőlünk elvettek. Ugyanis ez a békés fejlődés ami most alakul ki Magyarországon és Európa más országaiban is, ez nem tartható fönn, amig ezek a területi problémák nem rendeződnek. Ez egy gyújtópontja lehet az egész európai helyzetnek, amit most mindenki szeretne stabilizálni és szeretné hogy ez végre nyugvópontra kerüljön. Most ezzel kapcsolatban szeretném, hogyha válaszolna a Szabad Európa Rádió."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|