|
|
|
|
Térítés a vállalat megszűnésekor
|
1990. március 28., szerda - A vállalatok megszűnésekor a
sorkatonai szolgálatukat töltők, illetve a szülési vagy
fizetésnélküli gyermekgondozási szabadságon lévők eddig hátrányos
helyzetbe kerültek. Ezért a március 12-étől hatályos
minisztertanácsi rendelet módosította jogaikat - tájékoztatták az
Állami Bér- és Munkaügyi Hivatalban az MTI munkatársát.
Ezentúl, ha egy vállalat jogutód nélkül megszűnik, s így munka nélkül maradnak az előbbi körbe tartozó dolgozók, a munkáltatónak 3 havi átlagkeresetüknek megfelelő összeget kell részükre kifizetnie. Az összeg alsó határa a munkaviszony megszűnésekori minimálbér háromszorosa.
A rendeletet - bár március 12-én lépett hatályba - mindazokra alkalmazni kell, akiknek a sorkatonai szolgálata, szülési, vagy gyermekgondozásra kapott fizetésnélküli szabadsága február 10 óta szűnt meg. A rendelet hatályba lépését megelőző időre vonatkozó, s a jogutód nélkül megszűnt munkáltatót terhelő fizetési kötelezettséget, a Foglalkoztatási Alapból teljesítik. Mindazokat, akiket ez utóbbi érint, a lakóhelyük szerinti megyeszékhelyen, illetve a fővárosban működő munkaügyi szolgáltató irodánál kérhetik a támogatást. (MTI)
1990. március 28., szerda 02:14
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
"Hangoztattam, hogy lehetnek véleménykülönbségek a pártban, de ezeket kultúráltan demokratikus keretek között kell rendezni. Abban valamennyien egyetértünk, hogy a Kisgazdapárt csak a listás választási rendet fogadhatná el, mert ez a legdemokratikusabb és itt egyetlen szavazat sem vész el, de tartani kell attól, hogy ez sem az MSZMP, sem az EKA szervezeteinek többsége sem támogatná. Ezért kompromisszumra lesz szükség."
SZER-hallgató telefonja:
"...nem beszélnek arról, hogy mi van azokkal az elcsatolt területekkel, amit a háború után igazságtalanul a nagyhatalmak tőlünk elvettek. Ugyanis ez a békés fejlődés ami most alakul ki Magyarországon és Európa más országaiban is, ez nem tartható fönn, amig ezek a területi problémák nem rendeződnek. Ez egy gyújtópontja lehet az egész európai helyzetnek, amit most mindenki szeretne stabilizálni és szeretné hogy ez végre nyugvópontra kerüljön. Most ezzel kapcsolatban szeretném, hogyha válaszolna a Szabad Európa Rádió."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|