|
|
|
|
MDF-sajtótájékoztató (1. rész)
|
1990. március 14., szerda - A Magyar Demokrata Fórum
álláspontja szerint van lehetőség a szovjet csapatok hazánkból
történő kivonásának felgyorsítására. Ezért az új kormány
megalakulását követően szorgalmazni fogja, hogy a témát újra tűzzék
napirendre - hangsúlyozta Raffay Ernő országgyűlési képviselő az MDF
szerdai sajtótájékoztatóján.
Rámutatott: a demokrata fórum elvi álláspontja továbbra is az, hogy a kivonással kapcsolatban messzemenőkig figyelembe kell venni az 1947-es párizsi békeszerződésben foglaltakat. Kiemelte, hogy a moszkvai tárgyalásokon is bebizonyosodott: a szovjet csapatok itt-tartózkodásának nincs semmiféle jogalapja. A Kádár-kormány által 1957-ben megkötött magyar-szovjet kormányközi egyezménnyel kapcsolatban figyelmeztetett egy olyan máig is érvényes kitételre, amely szerint a szovjet csapatok teljes kivonásáig szovjet-magyar katonai vegyes bizottság működik. Ezt is tekintetbe véve célszerű a kivonás határidejének felgyorsítására törekedni - mondta Raffay Ernő.
Kifejtette: az MDF honvédelmi bizottságának álláspontja szerint technikailag is van mód a kivonás felgyorsítására. Nem helytálló ugyanis az az állítás, amihez a szovjet fél mereven ragaszkodik, hogy a szállítás teljes egészében csak vasúton oldható meg. Az eszközök egy része kivonható lenne légi, illetve vízi úton, s a harci technika egy része is kimehet ,,lábon,,. Felhívta a figyelmet az úgynevezett hadiutak igénybevételének lehetőségére.
Egy kérdésre válaszolva Raffay Ernő megalapozatlannak minősítette a szovjet fél 42 milliárd forintos kártérítési igényét. Ezzel kapcsolatosan megjegyezte: az 1947-es kormányközi megállapodás szerint a szovjeteknek állagmegóvási kötelezettségeik vannak az általuk használt objektumokat illetően. Márpedig ismerve az eddig visszaadott épületek állapotát, igencsak megalapozottnak tűnik az a feltételezés, hogy a szovjet fél ezt nem tartotta be.
Lezsák Sándor ügyvezető alelnök szólt a Fórum március 15-ei programjáról, valamint a közeli napok fontosabb MDF-rendezvényeiről. Hangsúlyozta: az MDF nagyon fontosnak tartja, hogy a pártok méltóképpen, ugyanakkor önmérsékletet tanúsítva ünnepeljenek. A beszédek ne pártpropagandát közvetítsenek, hanem a személyiségek gondolatait. (folyt. köv.)
1990. március 14., szerda 16:32
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
MDF-sajtótájékoztató (2. rész)
|
Elhangzott az is, hogy az MDF március 16-án vállalkozói fórumot rendez a Budapesti Műszaki Egyetemen, s a rendezvény során várhatóan megalakítják az MDF szakmai tagozataként működő Magyar Vállalkozók Fórumát. Március 18-án az ország több mint száz településén szerveznek akciót, amelynek lényege: a helyi MDF-szervezetek papírba csomagolják településüknek azt a szobrát, amit szeretnének eltávolítani. A ,,csomagot,, átkötik, s ráírják: feladó a Magyar Demokrata Fórum; tartalma a kommunizmus kísértete; a címzett helyére pedig egy kérdőjel kerül. Az MDF március 25-én százezer facsemetét ültet el az országban a szabad választások, az új Magyarország születésének tiszteletére.
Lezsák Sándor kérdésre reagálva közölte: a Magyar Demokrata Fórum ellenzi, hogy a választások második fordulóját ne április 8-án, hanem április 22-én tartsák meg. A meghatározott választási menetrend felborítását politikai kalandorságnak minősítette. Hozzátette: ez tovább borzolná a közhangulatot, s a helyhatósági választásokat is késleltetné. (MTI)
1990. március 14., szerda 16:35
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
Javítás az mtib1044 sz. hírre
|
Mai mtib1044 számú, MDF-sajtótájékoztató (1. rész) című hírünk 4. bekezdésének 3. sorában az évszám helyesen:
...az 1957-es kormányközi megállapodás... -------
(MTI)
1990. március 14., szerda 19:12
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
"Hangoztattam, hogy lehetnek véleménykülönbségek a pártban, de ezeket kultúráltan demokratikus keretek között kell rendezni. Abban valamennyien egyetértünk, hogy a Kisgazdapárt csak a listás választási rendet fogadhatná el, mert ez a legdemokratikusabb és itt egyetlen szavazat sem vész el, de tartani kell attól, hogy ez sem az MSZMP, sem az EKA szervezeteinek többsége sem támogatná. Ezért kompromisszumra lesz szükség."
SZER-hallgató telefonja:
"...nem beszélnek arról, hogy mi van azokkal az elcsatolt területekkel, amit a háború után igazságtalanul a nagyhatalmak tőlünk elvettek. Ugyanis ez a békés fejlődés ami most alakul ki Magyarországon és Európa más országaiban is, ez nem tartható fönn, amig ezek a területi problémák nem rendeződnek. Ez egy gyújtópontja lehet az egész európai helyzetnek, amit most mindenki szeretne stabilizálni és szeretné hogy ez végre nyugvópontra kerüljön. Most ezzel kapcsolatban szeretném, hogyha válaszolna a Szabad Európa Rádió."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|