|
|
|
|
MSZP választási gyűlés Gödöllőn
|
1990. március 2., péntek - Választási gyűlést tartott
pénteken Gödöllőn a Magyar Szcialista Párt. Szónoka, Pozsgay Imre, a
párt listavezetője a választási küzdelem eddigi tapasztalatai
kapcsán rámutatott: természetesnek tartja, hogy a politikai
tagolódás és fejlődés révén a korábbi hallgatólagos, vagy nyílt
szövetségesekből politikai ellenfelek lehetnek. Szerinte ez a
politikai fejlődés része. Az viszont hiba és zavart okoz - mondotta
-, ha a tisztességet is a pártok szerint akarják felosztani. A
választások és általában politikai kultúránk tovább építésébe
szempontjából is nagyon fontos lenne, hogy előítélet alapján ne
szülessenek előzetes ítéletek.
A szocialista párt, amely tagjainak és vezetőinek egy része a hatalmi elithez tartozott, racionális belátás alapján megtett mindent azért, hogy békés átmenettel a rendszerváltás végrehajtható legyen. Ez a párt vállalja a szabad választás minden konzekvenciáját, de nem vállalja az előzetes megítéltetést, főként olyan pártoktól nem, amelyek bizonytalan értékű közvéleménykutatások alapján már most is megtervezik a kormányukat, de önmaguk igazából még sosem voltak kitéve a nép ítéletének.
Azok a pártok - hangoztatta a továbbiakban Pozsgay Imre -, amelyek a tisztaság jelszavát tűzik zászlójukra, talán maguk sem tudják, hogy milyen közel állnak a tisztogatáshoz, az újkori történelem legrémesebb terrorjának ideológiájához. Mert ha ez az ideológia hatalmat kap, a terror veszélyét rejti magában. Már pedig a Szocialista Párt nem azért tört ki a diktatúrából, és nem azért törte szét állampárti kereteit, hogy a magyar társadalom egy újabb diktatúrába sodródjék.
Az MSZP és a kormány kapcsolatáról Pozsgay Imre elmondta, hogy pártja tartja magát ahhoz, a decemberi csúcson született megállapodáshoz, amelyet az országos listát állító 12 párt is elfogadott, miszerint a hatalmi űr és az anarchia elkerülése, valamint az ország kormányozhatósága érdekében a jelenlegi kormányt támogatják. (MTI)
1990. március 2., péntek 20:39
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
"Hangoztattam, hogy lehetnek véleménykülönbségek a pártban, de ezeket kultúráltan demokratikus keretek között kell rendezni. Abban valamennyien egyetértünk, hogy a Kisgazdapárt csak a listás választási rendet fogadhatná el, mert ez a legdemokratikusabb és itt egyetlen szavazat sem vész el, de tartani kell attól, hogy ez sem az MSZMP, sem az EKA szervezeteinek többsége sem támogatná. Ezért kompromisszumra lesz szükség."
SZER-hallgató telefonja:
"...nem beszélnek arról, hogy mi van azokkal az elcsatolt területekkel, amit a háború után igazságtalanul a nagyhatalmak tőlünk elvettek. Ugyanis ez a békés fejlődés ami most alakul ki Magyarországon és Európa más országaiban is, ez nem tartható fönn, amig ezek a területi problémák nem rendeződnek. Ez egy gyújtópontja lehet az egész európai helyzetnek, amit most mindenki szeretne stabilizálni és szeretné hogy ez végre nyugvópontra kerüljön. Most ezzel kapcsolatban szeretném, hogyha válaszolna a Szabad Európa Rádió."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|