|
|
|
|
MSZP választási nagygyűlések Gyulán és Székesfehérvárott
|
1990. február 5., hétfő - Választási nagygyűlésen mutatta be
országgyűlési képviselőjelöltjeit hétfőn a Magyar Szocialista Párt
Békés megyei és székesfehérvári szervezete.
Gyulán, az Erkel Ferenc Művelődési Központban rendezett Békés megyei találkozón Pozsgay Imre államminiszter, az MSZP elnökségének tagja volt a szónok. Bevezetőjében reményének adott hangot, hogy az előttünk álló utat egy Mohács nélkül is megtehetjük. Négy évtizeden keresztül a népet ilyen-olyan okból arra nevelték - mondotta -, hogy ne legyen akarata. Most a választásokat megelőzően felelős megnyilatkozásokat várnak az emberek, s azt, hogy a stabilitásra, a haza és a haladás biztonságára építsünk. Az ellenfelek ne úgy küzdjenek egymással a politikai életben, hogy aláássák mások igazságát, ne az ,,ítélőbíró,, szerepében lépjenek fel. ,,Én a népfelség elvét vallom, azt mondom, döntsön a nép, ítéljen ,, - emelte ki beszédében Pozsgay Imre, majd hozzátette: a nép akkor tud dönteni, ha ismeri azokat, akik felől dönt. Szolgáljunk együtt ebben a hazában, akkor lesz magyar felemelkedés - hangsúlyozta, s a zsúfolásig megtelt színházterem közönsége többször is nagy tapssal fejezte ki egyetértését a szónok megállapításaival.
A székesfehérvári Technika Házában megtartott fórumon kétszáznál több érdeklődő előtt Ormos Mária, az MSZP elnökségének tagja, a pécsi Janus Pannonius Tudományegyetem rektora szólt a szocialista párt programjáról, céljairól. A nagygyűlés résztvevőinek a figyelmébe ajánlotta, hogy a márciusi választások rendkívül nagy esélyt kínálnak a nemzet számára, hiszen az ország 600 év óta először veheti kezébe saját sorsának az irányítását. A szocialista párt programjáról szólva hangsúlyozta, hogy a jövő szempontjából - a gazdaság modernizálása és új utakra terelése mellett - az oktatás, a kultúra, a tudás, a nevelés, a környezetvédelem és a szociálpolitika a kulcskérdés. Nem engedhető meg, hogy megszűnjön az óvodák állami támogatása, továbbra is szükség van a kistelepülések, a falvak iskoláinak fenntartására. A középiskolákba állampolgári jogon - s nem kemény felvételik alapján - kerüljenek be a diákok, a felsőoktatás terheit pedig nem szabad a családokra hárítani. (MTI)
1990. február 5., hétfő 21:42
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
"Hangoztattam, hogy lehetnek véleménykülönbségek a pártban, de ezeket kultúráltan demokratikus keretek között kell rendezni. Abban valamennyien egyetértünk, hogy a Kisgazdapárt csak a listás választási rendet fogadhatná el, mert ez a legdemokratikusabb és itt egyetlen szavazat sem vész el, de tartani kell attól, hogy ez sem az MSZMP, sem az EKA szervezeteinek többsége sem támogatná. Ezért kompromisszumra lesz szükség."
SZER-hallgató telefonja:
"...nem beszélnek arról, hogy mi van azokkal az elcsatolt területekkel, amit a háború után igazságtalanul a nagyhatalmak tőlünk elvettek. Ugyanis ez a békés fejlődés ami most alakul ki Magyarországon és Európa más országaiban is, ez nem tartható fönn, amig ezek a területi problémák nem rendeződnek. Ez egy gyújtópontja lehet az egész európai helyzetnek, amit most mindenki szeretne stabilizálni és szeretné hogy ez végre nyugvópontra kerüljön. Most ezzel kapcsolatban szeretném, hogyha válaszolna a Szabad Európa Rádió."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|