|
|
|
|
- Interjú Sütő Andráással - 6. folyt.
|
- E tekintetben gondolod, hogy alkalmasint mérlegelni lehet azt is, hogy maga a Magyar Demokrata Szövetség ellenzékbe vonuljon? Hisz egyénileg mind Király Károly mind pedig Tőkés László kifejtette, azt hogy ha Romániában nem fognak megfelelő irányba haladni az események, nem csak nemzetiségi szempontból, a demokrácia megvalósítása szempontjából, akkor ők egyénileg ellenzékbe vonulnak.
- Úgy látom, hogy a forradalom utáni periódus mostani szakaszában a Magyar Demokrata Szövetségnek elsődleges feladata támogatni a Frontot minden téren, és minden tekintetben, ugyanis maga a Front is támogatásra szorul. A Front elgondolásaival, törekvéseivel szemben olyan erők ütik fel most fejüket, hogy a Front támogatása létfontosságú számunkra.
Most ezzel párhuzamosan zajlanak a kisebbségi jogi mozgalmaink, amelyeknek folyamán a Front siet támogatásunkra, és fordítva. A Frontot olyan támadások érik, amelyekben a Demokrata Szövetség támogatására volna szükség.
Tehát ez egy dialektikus kapcsolat, amely hol így, hol amúgy alakul, ellentmondásosan, hogy példát is hozzak minekünk mint helyi Maros megyei Demokrata Szövetségnek Minotában a városi Fronttal kellett csatát vívnunk azért, hogy a régi városi vezetést félreállítva új, a nemzetiségi arányoknak megfelelő módon hozzunk létre. (folyt.)
1990. február 3., szombat
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
"Hangoztattam, hogy lehetnek véleménykülönbségek a pártban, de ezeket kultúráltan demokratikus keretek között kell rendezni. Abban valamennyien egyetértünk, hogy a Kisgazdapárt csak a listás választási rendet fogadhatná el, mert ez a legdemokratikusabb és itt egyetlen szavazat sem vész el, de tartani kell attól, hogy ez sem az MSZMP, sem az EKA szervezeteinek többsége sem támogatná. Ezért kompromisszumra lesz szükség."
SZER-hallgató telefonja:
"...nem beszélnek arról, hogy mi van azokkal az elcsatolt területekkel, amit a háború után igazságtalanul a nagyhatalmak tőlünk elvettek. Ugyanis ez a békés fejlődés ami most alakul ki Magyarországon és Európa más országaiban is, ez nem tartható fönn, amig ezek a területi problémák nem rendeződnek. Ez egy gyújtópontja lehet az egész európai helyzetnek, amit most mindenki szeretne stabilizálni és szeretné hogy ez végre nyugvópontra kerüljön. Most ezzel kapcsolatban szeretném, hogyha válaszolna a Szabad Európa Rádió."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|