|
|
|
|
Emberi-jogi konferencia Prágában
|
Prága, 1990. január 20. szombat (AFP) - Kelet-európai
emberi-jogi aktivisták első ízben tartanak engedéllyel nemzetközi
konferenciát Prágában, a Emberi Jogok Nemzetközi Szövetsége (FIDH)
szervezésében. A nyugat-európai országokon kívül Bulgáriából,
Csehszlovákiából, Jugoszláviából, Lengyelországból, Magyarországról,
az NDK-ból és Romániából érkeztek küldöttségek a tanácskozásra,
amelyen számüzetésben élő örmények is jelen vannak.
A felszólalók egyetértettek abban, hogy szervezeteiknek a hatalom egyfajta ellenzékét kell alkotniuk, függetlenül attól, hogy milyen társadalmi rendszerben működnek. A nemzetközi szövetség elnöke dicsérte a kelet-európai küldöttek toleranciáját. ,,Semmiféle bosszúvágy nem fűti őket, csupán az a szándék, hogy helyreállítsák országaikban az igazságot,, - mondta Daniel Jacoby.+++
1990. január 20., szombat 18:39
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
"Hangoztattam, hogy lehetnek véleménykülönbségek a pártban, de ezeket kultúráltan demokratikus keretek között kell rendezni. Abban valamennyien egyetértünk, hogy a Kisgazdapárt csak a listás választási rendet fogadhatná el, mert ez a legdemokratikusabb és itt egyetlen szavazat sem vész el, de tartani kell attól, hogy ez sem az MSZMP, sem az EKA szervezeteinek többsége sem támogatná. Ezért kompromisszumra lesz szükség."
SZER-hallgató telefonja:
"...nem beszélnek arról, hogy mi van azokkal az elcsatolt területekkel, amit a háború után igazságtalanul a nagyhatalmak tőlünk elvettek. Ugyanis ez a békés fejlődés ami most alakul ki Magyarországon és Európa más országaiban is, ez nem tartható fönn, amig ezek a területi problémák nem rendeződnek. Ez egy gyújtópontja lehet az egész európai helyzetnek, amit most mindenki szeretne stabilizálni és szeretné hogy ez végre nyugvópontra kerüljön. Most ezzel kapcsolatban szeretném, hogyha válaszolna a Szabad Európa Rádió."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|