|
|
|
|
A Vállalkozók Pártja szombaton tartja első kongresszusát
|
1990. január 17., szerda - A Vállalkozók Pártja állítja, hogy új gazdaságpolitika alapján hazánk rövidesen vállalkozó típusú országgá válhat - hangzott el szerdán a KIOSZ székházában tartott sajtótájékoztatón, melyet a Vállalkozók Pártjának képviselői tartottak szombaton megrendezendő első kongresszusuk alkalmából. Az elmúlt év októberében alakult pártnak jelenleg 6.500 tagja van, de, mint mondották, nem taglétszámuk a meghatározó, hanem az, hogy milyen programot hirdetnek, s ennek alapján hányan szimpatizálnak a párttal és szavaznak rá. A párt úgy véli, a választások után a parlamentben nyolc-tíz képviselőjük is helyet foglalhat, és azon túl nem születhet olyan jogszabály, amely figyelmen kívül hagyná a vállalkozók egyre szélesedő rétegének az érdekeit.
Elengedhetetlennek tartják, hogy a gazdaság jövedelemtermelése dinamikusan növekedjék. Ehhez - véleményük szerint - szükséges lenne, hogy az állam vonuljon ki a gazdasági élet jó részéből és a vállalkozók kapjanak a jelenleginél lényegesen nagyobb szerepet. Nem szektorsemlegességet, hanem a szektoron belüli semlegességet követelünk - hangzott el egyebek között a sajtótájékoztatón, amelyen elmondották azt is: az első kongresszus fő feladata a párt programjának konkrét kidolgozása, a feladatok meghatározása lesz. (MTI)
1990. január 17., szerda 11:18
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
"Hangoztattam, hogy lehetnek véleménykülönbségek a pártban, de ezeket kultúráltan demokratikus keretek között kell rendezni. Abban valamennyien egyetértünk, hogy a Kisgazdapárt csak a listás választási rendet fogadhatná el, mert ez a legdemokratikusabb és itt egyetlen szavazat sem vész el, de tartani kell attól, hogy ez sem az MSZMP, sem az EKA szervezeteinek többsége sem támogatná. Ezért kompromisszumra lesz szükség."
SZER-hallgató telefonja:
"...nem beszélnek arról, hogy mi van azokkal az elcsatolt területekkel, amit a háború után igazságtalanul a nagyhatalmak tőlünk elvettek. Ugyanis ez a békés fejlődés ami most alakul ki Magyarországon és Európa más országaiban is, ez nem tartható fönn, amig ezek a területi problémák nem rendeződnek. Ez egy gyújtópontja lehet az egész európai helyzetnek, amit most mindenki szeretne stabilizálni és szeretné hogy ez végre nyugvópontra kerüljön. Most ezzel kapcsolatban szeretném, hogyha válaszolna a Szabad Európa Rádió."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|