|
|
|
|
Bulgária - a nemzetiségi kompromisszum (2. rész)
|
A muzulmánok megkönnyebbüléssel fogadták a nyilatkozattervezetet, mert követeléseiket kielégíti. Mint az utóbbi napokban kiderült, autonómiát nem is akartak, ennek ,,veszélyéről,, csak a nacionalisták terjesztették a híreket. A jelek szerint a nacionalizmus hangadói is megértették, hogy az emberi jogok chartája, a helsinki záróokmány vagy akárcsak a bolgár alkotmány nem lehet az ő szavazásuk tárgya. Az ország területi épségével, a nemzet egységével kapcsolatban szintén megkapják ettől az okmánytól, amit egyáltalán megkaphatnak. Mindez az első nyilatkozatokból tűnik ki. Hogy milyen lesz a fogadtatás a tömegek körében, az a közeli napokban dől el.
Vasárnap délután Szófiában nagygyűlést hívott össze a Bolgár Demokratikus Erők Szövetsége. Mint mondották, eddig sem ,,gyengeségük,, miatt nem tartottak gyűlést - a nacionalista tüntetések résztvevői szerint a függetlenek már ,,nincsenek sehol,, -, hanem mert komolyan vették a moratóriumot. +++
1990. január 13., szombat 09:46
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
"Hangoztattam, hogy lehetnek véleménykülönbségek a pártban, de ezeket kultúráltan demokratikus keretek között kell rendezni. Abban valamennyien egyetértünk, hogy a Kisgazdapárt csak a listás választási rendet fogadhatná el, mert ez a legdemokratikusabb és itt egyetlen szavazat sem vész el, de tartani kell attól, hogy ez sem az MSZMP, sem az EKA szervezeteinek többsége sem támogatná. Ezért kompromisszumra lesz szükség."
SZER-hallgató telefonja:
"...nem beszélnek arról, hogy mi van azokkal az elcsatolt területekkel, amit a háború után igazságtalanul a nagyhatalmak tőlünk elvettek. Ugyanis ez a békés fejlődés ami most alakul ki Magyarországon és Európa más országaiban is, ez nem tartható fönn, amig ezek a területi problémák nem rendeződnek. Ez egy gyújtópontja lehet az egész európai helyzetnek, amit most mindenki szeretne stabilizálni és szeretné hogy ez végre nyugvópontra kerüljön. Most ezzel kapcsolatban szeretném, hogyha válaszolna a Szabad Európa Rádió."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|