|
|
|
|
Románia - új alkotmány
|
Bukarest, 1990. január 10. szerda (Reuter) - Az új román
alkotmány tervezete szavatolja az emberi jogok tiszteletben tartását
a negyven éves kommunista diktatúrát felváltó új parlamenti
rendszerben - ezt Dumitru Mazilu, a román Nemzeti Megmentési Front
Tanácsának /NMFT/ első alelnöke fejtette ki, aki szerdán első ízben
ismertette a készülő új román alaptörvény néhány gondolatát.
Közölte: ,,az alkotmány nem lesz alárendelve semmiféle ,,izmusnak, hanem kizárólag az embert szolgálja majd,,. A jövendő kormányról Mazilu elmondta, hogy az demokratikus parlamenti köztársaság kereteiben fog működni, s különválasztják majd egymástól a végrehajtói, törvényhozói és bírói hatalmat. A rendszer alapelve az lesz, hogy ,,a kormány szolgálja a népet s ne a nép a kormányt,, - mondotta a román politikus.
A Reuter értesülései szerint a jövő héten hozzák nyilvánosságra az új alkotmány és a választási törvény tervezetét, amelyeket társadalmi vitára bocsátanak. Az NMFT eredetileg áprilisra tűzte ki a szabad választásokat az országban, de ha az alakuló politikai pártok ezt az időpontot korainak tarják, úgy későbbre halasztják. A tervek szerint kerekasztal-tárgyalásokat tartanak majd a különböző politikai erők részvételével, és ezeken döntenek a választások végleges időpontjáról.+++
1990. január 10., szerda 17:22
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
"Hangoztattam, hogy lehetnek véleménykülönbségek a pártban, de ezeket kultúráltan demokratikus keretek között kell rendezni. Abban valamennyien egyetértünk, hogy a Kisgazdapárt csak a listás választási rendet fogadhatná el, mert ez a legdemokratikusabb és itt egyetlen szavazat sem vész el, de tartani kell attól, hogy ez sem az MSZMP, sem az EKA szervezeteinek többsége sem támogatná. Ezért kompromisszumra lesz szükség."
SZER-hallgató telefonja:
"...nem beszélnek arról, hogy mi van azokkal az elcsatolt területekkel, amit a háború után igazságtalanul a nagyhatalmak tőlünk elvettek. Ugyanis ez a békés fejlődés ami most alakul ki Magyarországon és Európa más országaiban is, ez nem tartható fönn, amig ezek a területi problémák nem rendeződnek. Ez egy gyújtópontja lehet az egész európai helyzetnek, amit most mindenki szeretne stabilizálni és szeretné hogy ez végre nyugvópontra kerüljön. Most ezzel kapcsolatban szeretném, hogyha válaszolna a Szabad Európa Rádió."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|