|
|
|
|
Országgyűlés - negyedik munkanap (24. rész)
|
Az elnöklő Fodor István emlékeztetett arra, hogy a november 26-ai népszavazás eredménye hatályon kívül helyezte a köztársasági elnök választásának kitűzéséről szóló országgyűlési határozatot. Mint emlékezetes, a Parlament az elnökválasztással azonos időpontra népszavazást rendelt el a Magyar Köztársaság címeréről. Mivel az elnökválasztás elmarad, csak a címer kérdését lehetne népszavazásra bocsátani. Ennek elkerülésére a jogi bizottság határozattervezetet készített a Parlament számára a korábbi országgyűlési határozat visszavonására. A törvényhozás vita nélkül elfogadta a visszavonásról szóló határozatot. Huber Jenő (Baranya m., 2. vk.) az MSZP parlamenti csoportja ---------- nevében indítványt nyújtott be a népszavazásról és népi kezdeményezésről szóló törvény módosítására. A jogi bizottság megtárgyalta a képviselő indítványát, s úgy foglalt állást, hogy a törvény módosítását ez az országgyűlés már ne tűzze napirendre. Huber Jenő egyetértett a jogi bizottság határozatával, ezért javaslatát nem is bocsátották szavazásra. Dr. Karácsonyi Sándor (Csongrád m., 6. vk.) önálló indítványt --------------------- nyújtott be az egészségügyi törvény 90. szakaszában foglalt rendelkezés módosítására. Törvénymódosító indítványát indokolva a képviselő utalt arra, hogy az 1972. évi II. törvény 90. paragrafusa az Egészségügyi Dolgozók Szakszervezete etikai bizottságai kezébe adta az orvosetikai ügyek intézését. Azonban a Magyar Orvosi Kamara megalakulásával az európai jogszokásokhoz hasonlóan a kamara szeretné az ilyen ügyek intézését kezébe venni. A képviselő úgy vélte, ez mindenképpen indokolt, hiszen a kamara orvosetikai bizottságai minden bizonnyal nagyobb szakmai kompetenciával rendelkeznek. A Magyar Orvosi Kamara tekintélyének erősítése érdekében dr. Karácsonyi Sándor a törvényhozás támogatását kérte módosító indítványához. Indítványát egyébként a szociális és egészségügyi bizottság támogatta, a jogi bizottság pedig tudomásul vette. A módosító törvényjavaslathoz senki sem jelentkezett hozzászólásra, a Parlament az indítványt elfogadta. (folyt.köv.)
1989. december 21., csütörtök 15:58
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
"Hangoztattam, hogy lehetnek véleménykülönbségek a pártban, de ezeket kultúráltan demokratikus keretek között kell rendezni. Abban valamennyien egyetértünk, hogy a Kisgazdapárt csak a listás választási rendet fogadhatná el, mert ez a legdemokratikusabb és itt egyetlen szavazat sem vész el, de tartani kell attól, hogy ez sem az MSZMP, sem az EKA szervezeteinek többsége sem támogatná. Ezért kompromisszumra lesz szükség."
SZER-hallgató telefonja:
"...nem beszélnek arról, hogy mi van azokkal az elcsatolt területekkel, amit a háború után igazságtalanul a nagyhatalmak tőlünk elvettek. Ugyanis ez a békés fejlődés ami most alakul ki Magyarországon és Európa más országaiban is, ez nem tartható fönn, amig ezek a területi problémák nem rendeződnek. Ez egy gyújtópontja lehet az egész európai helyzetnek, amit most mindenki szeretne stabilizálni és szeretné hogy ez végre nyugvópontra kerüljön. Most ezzel kapcsolatban szeretném, hogyha válaszolna a Szabad Európa Rádió."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|