|
|
|
|
Bős-Nagymaros - Rudé Právo (1.rész)
|
Láng Judit, az MTI tudósítója jelenti:
Prága, 1989. október 30. hétfő (MTI-tud) - ,,A magyar ellenzék példátlan támadást indított azok ellen a magyar parlamenti képviselők ellen, akik tavaly a bős-nagymarosi vízlépcső megépítése mellett szavaztak. A mostani országgyűlési időszakon pedig mandátumukat kockáztatják azok, akik a létesítmény mellett akarnak állást foglalni,, - vélekedett hétfői cikkében a Rudé Právo. A csehszlovák pártlap írásában egyértelműen azok mellett tette le a garast, akik Magyarországon a vízlépcsőrendszer teljes felépítését szorgalmazzák. Az újság gyakorlatilag ,,védelmébe vette,, Maróthy László környezetvédelmi minisztert, aki ellen az újság szerint ,,sajtókampány bontakozott ki Magyarországon és a lemondását követelik, mert a vízlépcsőrendszer teljes felépítését támogatja,,.
,,A képviselői mandátumot kockáztatják?,, főcímmel és ,,Példátlan nyomás a képviselőkre,,, ,,A kormány a vízlépcsőrendszer torzóját javasolja,,, ,,Százmilliárdos haszon helyett 225 milliárd forintos veszteség,, alcímekkel jelentette meg a bős-nagymarosi vízlépcsővel foglalkozó írását hétfőn a Rudé Právo. A csehszlovák pártlap már bevezetőjében azt hangoztatta, hogy a múlt heti pozsonyi csehszlovák-magyar kormányfői tárgyalások után Magyarországon ,,ismét erőteljes kampány indult a vízlépcsőrendszer és támogatói ellen,,. Az újság szerint a magyar ellenzék példátlan támadást indított azok ellen a parlamenti képviselők ellen, akik tavaly a létesítmény felépítése mellett szavaztak. Ennek alátámasztásaként említette meg, hogy ,,a budapesti hatodik választói körzetben az ellenzéki pártok röpiratot terjesztenek Stadinger István ellen, aki annak idején az Országgyűlés elnökeként nem engedélyezte a személy szerinti szavazást az ügyben, és ezzel az ellenzék szerint durván megsértette a parlament tárgyalási rendjét,,. (folyt.)
1989. október 30., hétfő 16:53
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
"Hangoztattam, hogy lehetnek véleménykülönbségek a pártban, de ezeket kultúráltan demokratikus keretek között kell rendezni. Abban valamennyien egyetértünk, hogy a Kisgazdapárt csak a listás választási rendet fogadhatná el, mert ez a legdemokratikusabb és itt egyetlen szavazat sem vész el, de tartani kell attól, hogy ez sem az MSZMP, sem az EKA szervezeteinek többsége sem támogatná. Ezért kompromisszumra lesz szükség."
SZER-hallgató telefonja:
"...nem beszélnek arról, hogy mi van azokkal az elcsatolt területekkel, amit a háború után igazságtalanul a nagyhatalmak tőlünk elvettek. Ugyanis ez a békés fejlődés ami most alakul ki Magyarországon és Európa más országaiban is, ez nem tartható fönn, amig ezek a területi problémák nem rendeződnek. Ez egy gyújtópontja lehet az egész európai helyzetnek, amit most mindenki szeretne stabilizálni és szeretné hogy ez végre nyugvópontra kerüljön. Most ezzel kapcsolatban szeretném, hogyha válaszolna a Szabad Európa Rádió."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|