|
|
|
|
- Október 23-ika megünneplése - Pozsgay Imre - 2. folyt.
|
- Igen, én jelölt vagyok és több jelölttársammal együtt a választópolgárok döntésére várunk. Azoknak a választópolgároknak a döntésére, akik meggyőződésem szerint tudják mit akarnak, a nép bölcsessége előttem soha nem volt kétséges és nem egyszerűen a népfelség elvét vallom, hanem a nép teljes illetékességét abban, hogy különösen az átmenet idején, az első szakaszban ilyen fontos kérdésben közvetlenül döntsön. - Államminiszter úr Hamarosan Angliába érkezik, Nagy-Britannia tiszteleg Magyarország előtt című fesztiválra, ennek a megnyitójára. Ez a magyar kultúra, a magyar művészetek előtt főhajtás Anglia részéről, de a magyarországi változások fényében valójában politikai esemény is. Miként látja ezt Államminiszter úr? - Ahogyan azt a kérdésében is megfogalmazott, úgy hiszem a legfontosabb ebben az, hogy a magyar kultúra értékei felvonulhatnak Londonban, Angliában és így hazánk legjobb oldaláról, legtiszteletreméltóbb teljesítményeivel mutatkozhat be, ugyanakkor bizonyára az érdeklődés középpontjába kerülnek azok a politikai fejlemények is, amelyek lezajlottak az utóbbi hetekben, hónapokban Magyarországon és ebből a szempontból is úgy hiszem, legalábbis ez az előérzetem, jóleső érzés lesz ezekben a napokban Londonban lenni, hiszen kezdettől fogva tapasztaltuk, hogy Anglia kormánya, politikai tényezői és Nagy-Britannia közvéleménye rokonszenvvel és támogatási szándékkal kíséri a magyarországi eseményeket. - Van-e olyan valami, amit az Államminiszter úr elérni szeretne? (folyt.)
1989. október 22., vasárnap
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
"Hangoztattam, hogy lehetnek véleménykülönbségek a pártban, de ezeket kultúráltan demokratikus keretek között kell rendezni. Abban valamennyien egyetértünk, hogy a Kisgazdapárt csak a listás választási rendet fogadhatná el, mert ez a legdemokratikusabb és itt egyetlen szavazat sem vész el, de tartani kell attól, hogy ez sem az MSZMP, sem az EKA szervezeteinek többsége sem támogatná. Ezért kompromisszumra lesz szükség."
SZER-hallgató telefonja:
"...nem beszélnek arról, hogy mi van azokkal az elcsatolt területekkel, amit a háború után igazságtalanul a nagyhatalmak tőlünk elvettek. Ugyanis ez a békés fejlődés ami most alakul ki Magyarországon és Európa más országaiban is, ez nem tartható fönn, amig ezek a területi problémák nem rendeződnek. Ez egy gyújtópontja lehet az egész európai helyzetnek, amit most mindenki szeretne stabilizálni és szeretné hogy ez végre nyugvópontra kerüljön. Most ezzel kapcsolatban szeretném, hogyha válaszolna a Szabad Európa Rádió."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|