|
|
|
|
- Időzített bomba - 1. folyt.
|
A mai napon valószínűleg már nem kerül napirendre a köztársasági elnökválasztás egyre akutabb kérdésköre. Antall Józsefet, az MDF vezetőségének tagját magánvéleményéről kérdeztem. Ő a háromoldalú tárgyalásokat követő megegyezésre hivatkozva elzárkózott ettől. Véleménye szerint a parlament jelenlegi ülésszakának határozatai mind teljesen megfelelnek a kerekasztal-tárgyalásokon elfogadottaknak, ezért felesleges lenne külön véleményével megbontani a kialakult egyensúlyt. Elmondta viszont azt, hogy a közvélemény és a tömegtájékoztatás szinte szó nélkül ment el egy hatalmas eredmény mellett. A negyedik magyar köztársaság kimondását értékelte így. Véleménye szerint fáklyás felvonulásnak kellett volna köszöntenie ezt a történelmi eseményt. Antall József álláspontja közel sem mondható egyedinek, hiszen máris van olyan képviselő, aki szerint október 18-ikát kellene nemzeti ünnepnek javasolni március 15, augusztus 20, vagy október 23-ika helyett. Kár, hogy javaslata már elkésett, hiszen a parlament a nemzeti ünnep időpontjának alternatíváiról már tegnap határozott. A nap eseménye az is, hogy a képviselők közti aláírásgyűjtő akcióba fogott a parlament szakszervezeti szekciója. Amint azt dr. Nagy Sándor, a SZOT főtitkára sajtóértekezletén elmondta, az akció célja az, hogy a Bős-Nagymaros ügyében ne a parlament, hanem a kormány döntsön. Ne hárítsák tehát át egy korábbi helytelen elhatározás és szerződés következményeit sem a népre, sem a parlamentre. A gyűjtőívet eddig körülbelül 50 képviselői írta alá, bizonyítva, hogy ezt ők is inkább politikai erődemonstrációnak, semmint valódi politikai akciónak tekintik. (folyt.)
1989. október 19., csütörtök
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
"Hangoztattam, hogy lehetnek véleménykülönbségek a pártban, de ezeket kultúráltan demokratikus keretek között kell rendezni. Abban valamennyien egyetértünk, hogy a Kisgazdapárt csak a listás választási rendet fogadhatná el, mert ez a legdemokratikusabb és itt egyetlen szavazat sem vész el, de tartani kell attól, hogy ez sem az MSZMP, sem az EKA szervezeteinek többsége sem támogatná. Ezért kompromisszumra lesz szükség."
SZER-hallgató telefonja:
"...nem beszélnek arról, hogy mi van azokkal az elcsatolt területekkel, amit a háború után igazságtalanul a nagyhatalmak tőlünk elvettek. Ugyanis ez a békés fejlődés ami most alakul ki Magyarországon és Európa más országaiban is, ez nem tartható fönn, amig ezek a területi problémák nem rendeződnek. Ez egy gyújtópontja lehet az egész európai helyzetnek, amit most mindenki szeretne stabilizálni és szeretné hogy ez végre nyugvópontra kerüljön. Most ezzel kapcsolatban szeretném, hogyha válaszolna a Szabad Európa Rádió."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|