|
|
|
|
Sajtótájékoztató Márai Sándor irodalmi hagyatékáról (1. rész)
|
1989. szeptember 7., csütörtök - Megnyílt az út Márai Sándor irodalmi hagyatékának hazatérése számára, s így a magyar irodalom egyik legjelentősebb polgári humanista írójának életműve visszakerülhet a magyar irodalmi köztudatba - jelentette be Hazai György, az Akadémiai Kiadó és Nyomda Vállalat főigazgatója csütörtökön az MTA Tudósklubjában megtartott sajtótájékoztatón. Az idén februárban Kaliforniában elhunyt neves író hagyatékának gondozóival folytatott tárgyalások alapján Márai Sándor írásai az MTA égisze alatt, az Akadémiai Kiadó közreműködésével kerülnek haza, s már megkezdték a konkrét kiadási terv összeállítását.
Mint ismeretes, az 1900-ban, Kassán született írónak, publicistának a neve a két világháború között megjelent számos regénye, tanulmánya, elbeszélése és színdarabja révén vált itthon és Európa-szerte ismertté és elismertté. Mária 1940 után még egy ideig részt vett az új irodalmi életben, továbbra is híven következetes polgári humanista szemléletéhez, majd 1948-ban önként elhagyta Magyarországot, s előbb Svájcban, majd Olaszországban, 1957-től pedig az Egyesült Államokban telepedett le. Emigrációs éveiben mindvégig hű maradt elveihez, a polgári világ, a humanizmus, a demokrácia eszméihez, s ahhoz, hogy nem tér haza, s hogy írásait sem kívánja Magyarországon megjelentetni. Az MTA legutóbbi közgyűlésén többek között az 1940-es évek végén akadémiai tagságától megfosztott Márai Sándort is rehabilitálta, s az Akadémiai Kiadó már tavaly kapcsolatot keresett az íróval életműve hazahozatalára. A 89 éves író halála után megkeresték a hagyatékot őrző torontói Vörösváry Kiadót, amely a zürichi Ferenczy Verlaggal kötött szerződést a Márai-életmű kiadási jogára. A három kiadó közös keretmegállapodása ad lehetőséget - nem utolsósorban a megváltozott hazai politikai viszonyok alapján - a Márai-hagyaték, írások, feljegyzések, levelezések magyarországi megjelentetésére, sőt remény van - személyes tárgyai visszakerültével - egy Márai-emlékszoba kialakítására is. A hagyaték pontos feldolgozása még évek munkája lesz, de az már biztos, hogy néhány hónapon belül több Márai-kötet kerülhet újra a magyar olvasók kezébe. A főigazgató - a kiadói, szerkesztői véglegesítés előtt - egyelőre még nem kívánt információt adni az elsőként napvilágot látó kötetekről, de a kérdésekre válaszolva elmondta, hogy a tervek szerint évente öt-öt kötet jelenik majd meg. (folyt.köv.)
1989. szeptember 7., csütörtök 14:43
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
"Hangoztattam, hogy lehetnek véleménykülönbségek a pártban, de ezeket kultúráltan demokratikus keretek között kell rendezni. Abban valamennyien egyetértünk, hogy a Kisgazdapárt csak a listás választási rendet fogadhatná el, mert ez a legdemokratikusabb és itt egyetlen szavazat sem vész el, de tartani kell attól, hogy ez sem az MSZMP, sem az EKA szervezeteinek többsége sem támogatná. Ezért kompromisszumra lesz szükség."
SZER-hallgató telefonja:
"...nem beszélnek arról, hogy mi van azokkal az elcsatolt területekkel, amit a háború után igazságtalanul a nagyhatalmak tőlünk elvettek. Ugyanis ez a békés fejlődés ami most alakul ki Magyarországon és Európa más országaiban is, ez nem tartható fönn, amig ezek a területi problémák nem rendeződnek. Ez egy gyújtópontja lehet az egész európai helyzetnek, amit most mindenki szeretne stabilizálni és szeretné hogy ez végre nyugvópontra kerüljön. Most ezzel kapcsolatban szeretném, hogyha válaszolna a Szabad Európa Rádió."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|