|
|
|
|
NSZK: az NDK-menekültek problémája (1.rész)
|
Flesch István, az MTI tudósítója jelenti:
Bonn, augusztus 23. szerda (MTI-tud.) - A Német Szocialista Egységpárt (NSZEP) KB Politikai Bizottsága nem hivatalos nyugatnémet értesülések szerint kedden megvitatta az NSZK külképviseletein menedéket kereső keletnémet állampolgárok kérdését. Ezt a két német állam viszonyának problémáit illetően általában jól értesült Die Welt című napilap jelentette szerdai számában.
Az újság szerint nem ismeretes, hogy az ülésen részt vett-e Erich Honecker, az NDK párt- és állami vezetője, akin múlt pénteken epeműtét hajtottak végre. Az NSZEP vezetése azonban előző nap azonnal kézhez kapta azt a nyilatkozatot, amelyet Helmut Kohl, az NSZK szövetségi kancellárja sajtóértekezletének bevezetőjében olvasott fel a két német állam kapcsolatainak előmozdítására irányuló változatlan bonni törekvésekről, illetőleg arról, hogy a nyugatnémet kormány az NDK belső megmerevedettségét kárhoztatja a menekültprobléma keletkezéséért. A Die Welt úgy tudja, hogy a hivatalos Berlin még a lipcsei őszi vásár jövő heti megnyitása előtt humanitárius megoldással próbálkozik. Erre azért is szüksége lehet, mivel Bonn bizalmas közvetítések csatornáján át értésre adta a falon túli partnerének: a jelenlegi helyzetben nem lát lehetőséget arra, hogy a szövetségi kormány miniszterrel képviseltesse magát a vásáron. Helmut Kohl a menekültdrámáról mielőbb telefonbeszélgetést kíván folytatni Erich Honeckerrel. Ennek időpontja az utóbbi gyógyulásától függ - jelentette kedd délben a Deutschlandfunk rádióállomás bonni illetékesekre hivatkozva. A nyugatnémet sajtó a mértéktartás és a tárgyilagosság hangján ismerteti a magyar-osztrák határon bekövetkezett tragédiát, egy keletnémet állampolgárnak illegális határátlépés és dulakodás közben, véletlen lövés következtében elszenvedett halálát. A német Szociáldemokrata Párthoz (SPD) közel álló Frankfurter Rundschau kommentárja szerint hitelesnek kell elfogadni a hivatalos magyar jelentést, mert a magyar határőrök nem lőnek a határon. A tragédia másfelől megvilágítja azt a körülményt, hogy a nyugat felé igyekvő keletnémetekre egyre súlyosabb idegfeszültség terhe nehezedik: elszabadulnak a támadó ösztönök, sokasodnak a verekedésekről szóló híradások. A fiatal magyar határőrök pedig aztán igazán nem pszichológusok. A magyar kormány valóban hálára késztető és érthető módon mindent megtesz azért, hogy emberségesen birkózzék meg a menekültáradattal. (folyt.)
1989. augusztus 23., szerda 13:32
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
NSZK: az NDK-menekültek problémája (2.rész)
|
A német-német viszály egész terhét mindamellett mégsem tudja magára venni - és ennek a ténynek vannak árnyoldalai. Most már mindegyik fél számára egyre nehezebbé válik az egész helyzet: a magyaroknak éppúgy, mint a menekülésre elszánt keletnémeteknek és a két német kormánynak, amelyek érthető okoknál fogva nem tudják, hogy mit is tegyenek. A Frankfurter Allgemeine Zeitung megállapítja: a véletlen haláleset nyomán senki sem kiabálhatja, hogy ,,lőnek a magyar határon,,. Az eset ugyanis kivételes. Egyébiránt senki nem formálhat igényt arra, hogy illegálisan átjusson a határon, és Magyarország a németek iránti minden jószándéka ellenére sem silányulhat valamiféle átjáróországgá. A nyugatnémet rádióállomások és újságok kedd reggel azt jelentették, hogy előző nap összesen ismét ötszáz NDK-állampolgár jutott át különböző módokon, részben csoportosan, részben egyénileg Ausztriába. Bonnban feltűnést keltett, hogy Otto Reinhold, az NDK egyik vezető ideológusa a berlini rádióban a menekültáradat megszüntetésére is alkalmas politikai reformok életbe léptetését azon az alapon zárta ki, hogy ezek kikezdhetik az NDK létét. Más kelet-európai államok átalakítására célozva kifejtette: milyen létjogosultsága lehetne egy tőkés NDK-nak a kapitalista NSZK mellett? A Westdeutsche Allgemine Zeitung keddi vezércikkében - részben erre válaszolva - azt kérdi: valóban csak ez volna az NDK számára az egyetlen választás? Hiszen olyan reformországokban, mint amilyen Lengyelország, Magyarország és a Szovjetunió, szintén nem akarják teljesen felszámolni a szocializmust, hanem a megmerevedettség állapotából kibontakozva korszerű, versenyképes országot szeretnének felépíteni. Ha szabadság volna az NDK-ban, aligha nőne tartósan a menekülők száma, akiket jelenleg a bezártság, a kilátástalanság érzése és a hatósági gyámkodás kerget el. Ha távlatok nyílnának számukra, minden megváltozna. Az NDK ráadásul hatékonyabb gazdasággal rendelkezik, mint szomszédai. A változatos belnémet gazdasági szálak közvetítésével szoros kapcsolatban áll az európai közösséggel (EK) is. Mindez szilárd alapul szolgálhatna politikai és gazdasági reformoknak, amelyekhez Bonn nyilvánvalóan támogatást nyújtana. Bonn-nak nem érdeke, hogy az NDK elnéptelenedjék - írja a Westdeutsche Allgemeine Zeitung.+++
1989. augusztus 23., szerda 13:36
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
"Hangoztattam, hogy lehetnek véleménykülönbségek a pártban, de ezeket kultúráltan demokratikus keretek között kell rendezni. Abban valamennyien egyetértünk, hogy a Kisgazdapárt csak a listás választási rendet fogadhatná el, mert ez a legdemokratikusabb és itt egyetlen szavazat sem vész el, de tartani kell attól, hogy ez sem az MSZMP, sem az EKA szervezeteinek többsége sem támogatná. Ezért kompromisszumra lesz szükség."
SZER-hallgató telefonja:
"...nem beszélnek arról, hogy mi van azokkal az elcsatolt területekkel, amit a háború után igazságtalanul a nagyhatalmak tőlünk elvettek. Ugyanis ez a békés fejlődés ami most alakul ki Magyarországon és Európa más országaiban is, ez nem tartható fönn, amig ezek a területi problémák nem rendeződnek. Ez egy gyújtópontja lehet az egész európai helyzetnek, amit most mindenki szeretne stabilizálni és szeretné hogy ez végre nyugvópontra kerüljön. Most ezzel kapcsolatban szeretném, hogyha válaszolna a Szabad Európa Rádió."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|