|
|
|
|
NSZK: Magyarország a sajtóban (1.rész)
|
Flesch István, az MTI tudósítója jelenti:
Bonn, 1989. június 29. csütörtök (MTI-tud) - Az NSZK vezető napilapjai csütörtökön fényképes riportban számoltak be arról, hogy Alois Mock osztrák és Horn Gyula magyar külügyminiszter Sopron mellett jelképesen átvágta a ,,vasfüggönyt,,. A Bonnban nagy figyelmet keltett eseményről a Die Welt című napilap első oldalon, induló sajtóanyagként tudósít. Szintén címoldalon ír róla a Stuttgarter Nachrichten, valamint politikai rovatában a Frankfurter Allgemeine Zeitung.
A Die Welt egyidejűleg nyugatnémet kormányköröktől származó értesülései alapján utal arra: kelet-európai diplomaták közlése szerint az NDK kormánya már nem számol azzal, hogy a magyar hatóságok a jövőben automatikusan kiadják az NDK-ból Magyarországra érkezett menekülőket. Ennek oka az, hogy Budapest csatlakozott az ENSZ menekültügyi megállapodásához. Magyarországon - emlékeztet a Die Welt - jelenleg három olyan tábort terveznek, ahol a Romániából érkezett magyar menekülteket helyezik el. Egy ilyen felvevőhely az NDK-menekülteknek is rendelkezésre áll majd addig, amíg az ENSZ menekültügyi biztosa ki nem vizsgálta ügyüket. Az úgynevezett gazdasági menekülteket, akiket nem fenyeget politikai üldözés, visszatoloncolhatják hazájukba. Jól tájékozott budapesti körökben óvtak attól, hogy a jövőben Magyarországot a Nyugatra menekülés valamiféle nyílt átmenőforgalmú országának tekintsék. A befolyásos újság értesülései szerint a magyar fővárosban némi aggodalom tapasztalható amiatt, hogy az NDK-ból esetleg nagyobb számban érkeznek majd menekültek, elárasztva az NSZK diplomáciai képviseletét. A nyugatnémet sajtó változatlanul széles körben tájékoztatja olvasóit a magyarországi vezetés élén bekövetkezett változásokról is. A Die Zeit című tekintélyes hetilap, amelynek egyik kiadója Helmut Schmidt volt szociáldemokrata kancellár, ,,A megfelelő ember a megfelelő időpontban,, cím alatt elemzi Nyers Rezső pártelnökké történő megválasztásának előnyeit, fontosságát. (folyt.)
1989. június 29., csütörtök 11:27
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
"Hangoztattam, hogy lehetnek véleménykülönbségek a pártban, de ezeket kultúráltan demokratikus keretek között kell rendezni. Abban valamennyien egyetértünk, hogy a Kisgazdapárt csak a listás választási rendet fogadhatná el, mert ez a legdemokratikusabb és itt egyetlen szavazat sem vész el, de tartani kell attól, hogy ez sem az MSZMP, sem az EKA szervezeteinek többsége sem támogatná. Ezért kompromisszumra lesz szükség."
SZER-hallgató telefonja:
"...nem beszélnek arról, hogy mi van azokkal az elcsatolt területekkel, amit a háború után igazságtalanul a nagyhatalmak tőlünk elvettek. Ugyanis ez a békés fejlődés ami most alakul ki Magyarországon és Európa más országaiban is, ez nem tartható fönn, amig ezek a területi problémák nem rendeződnek. Ez egy gyújtópontja lehet az egész európai helyzetnek, amit most mindenki szeretne stabilizálni és szeretné hogy ez végre nyugvópontra kerüljön. Most ezzel kapcsolatban szeretném, hogyha válaszolna a Szabad Európa Rádió."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|