|
|
|
|
Országgyűlés - harmadik nap (20. rész)
|
Berecz János (Szabolcs-Szatmár m., 6. vk.), a magyar-szovjet kishatár-forgalom tárgyában interpellált a Minisztertanácshoz. Bevezetőben utalt arra: ez év márciusától mind Kárpátalja, mind Szabolcs-Szatmár megye lakosai lényegében szabadon léphetik át a nyitott határt. Annak idején szovjet oldalról évi 350-400 ezer határátlépésre számítottak az illetékesek, ehhez viszonyítva azonban március elejétől május végéig 1 millió 200 ezer volt a határátlépések száma. A képviselő hangsúlyozta: ilyen forgalomhoz a háttérintézmények és a szolgáltatások Szabolcs-Szatmárban nem elegendőek. Éppen ezért kérte a kormányzatot, hogy a háttérintézmények, az infrastruktúra megteremtéséhez nyújtson közvetlen segítséget. Az interpellációra a Minisztertanács megbízásából Horváth István belügyminiszter válaszolt. Elmondta: a határkörzetben kialakult feszült helyzet enyhítése érdekében több minisztérium képviselője is tárgyalt a helyi vezetőkkel, országgyűlési képviselőkkel. A Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnoksága a Pénzügyminisztérium jóváhagyásával a határátkelőhelyek tárgyi, technikai feltételeinek javítására 22 millió forintot kapott. Ugyanakkor a Kereskedelmi Minisztérium a közeljövőben intézkedik arról, hogy a tárca rendelkezésére álló pénzalapból a nem kereskedelmi célú létesítmények megfelelő átalakítását segíteni tudják. Végezetül az infrastruktúra fejlesztését a költségvetésből 10 millió forint átcsoportosításával is segítik. Az interpelláló képviselő a miniszteri választ tudomásul vette, az Országgyűlés pedig 4 ellenszavazattal és egy tartózkodás mellett elfogadta. (folyt.köv.)
1989. június 29., csütörtök 16:54
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
"Hangoztattam, hogy lehetnek véleménykülönbségek a pártban, de ezeket kultúráltan demokratikus keretek között kell rendezni. Abban valamennyien egyetértünk, hogy a Kisgazdapárt csak a listás választási rendet fogadhatná el, mert ez a legdemokratikusabb és itt egyetlen szavazat sem vész el, de tartani kell attól, hogy ez sem az MSZMP, sem az EKA szervezeteinek többsége sem támogatná. Ezért kompromisszumra lesz szükség."
SZER-hallgató telefonja:
"...nem beszélnek arról, hogy mi van azokkal az elcsatolt területekkel, amit a háború után igazságtalanul a nagyhatalmak tőlünk elvettek. Ugyanis ez a békés fejlődés ami most alakul ki Magyarországon és Európa más országaiban is, ez nem tartható fönn, amig ezek a területi problémák nem rendeződnek. Ez egy gyújtópontja lehet az egész európai helyzetnek, amit most mindenki szeretne stabilizálni és szeretné hogy ez végre nyugvópontra kerüljön. Most ezzel kapcsolatban szeretném, hogyha válaszolna a Szabad Európa Rádió."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|