|
|
|
|
Magyar vonatkozású hírek
|
München, 1989. június 27. (SZER, A mai nap) - Budapesten sajtóértekezletet tartott az új négytagú pártelnökség. Nyers Rezső úgy jellemezte új pártelnöki szerepét, hogy ő az első az egyenlők között. Pozsgay Imre hangoztatta: mind a négyen egyetértenek abban, hogy reformokra van szükség. Nyers hozzáfűzte: az elnökségi tagok képesek és akarnak is együtt dolgozni. Grósz Károly kijelentette: elfogadja a munkával kapcsolatos pártbírálatot. X X X Ceausescu, román elnök is táviratban gratulált Nyers Rezsőnek, és reményét fejezte ki, hogy a két ország kommunista pártja között javulni fognak a kapcsolatok. X X X A romániai magyar kisebbségnek autonóm tartományra van szüksége, amely segítené, hogy megvédje jogait - jelentette ki Horn Gyula külügyminiszter Ausztriában. Horn hangoztatta: nem politikai autonómiára gondol, de valamilyen módszerre szükség van a magyarok kulturális, oktatási és gazdasági érdekeinek védelmére. A magyar külügyminiszter rámutatott a helyzet fokoztatos romlására, de hangsúlyozta: Magyarország még nem adta fel azt a reményt, hogy a dolgok megváltoznak. X X X A Szovjetunióban, Kínában, Magyarországon és Lengyelországban folyó reformok célja a kapitalizmus helyreállítása - jelentette ki Alia, az albán kommunista párt elsőtitkára. Ezekben az országokban az anarchia üti fel a fejét, növekedőben van a munkanélküliség, csökken az életszinvonal és a rendőrség egyre erőszakosabban lép fel. Ezek nem a szocializmus hibái, hanem a kapitalizmus helyreállításának eredményei - mondta az albán elsőtitkár. X X X (folyt.)
1989. június 27., kedd
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
"Hangoztattam, hogy lehetnek véleménykülönbségek a pártban, de ezeket kultúráltan demokratikus keretek között kell rendezni. Abban valamennyien egyetértünk, hogy a Kisgazdapárt csak a listás választási rendet fogadhatná el, mert ez a legdemokratikusabb és itt egyetlen szavazat sem vész el, de tartani kell attól, hogy ez sem az MSZMP, sem az EKA szervezeteinek többsége sem támogatná. Ezért kompromisszumra lesz szükség."
SZER-hallgató telefonja:
"...nem beszélnek arról, hogy mi van azokkal az elcsatolt területekkel, amit a háború után igazságtalanul a nagyhatalmak tőlünk elvettek. Ugyanis ez a békés fejlődés ami most alakul ki Magyarországon és Európa más országaiban is, ez nem tartható fönn, amig ezek a területi problémák nem rendeződnek. Ez egy gyújtópontja lehet az egész európai helyzetnek, amit most mindenki szeretne stabilizálni és szeretné hogy ez végre nyugvópontra kerüljön. Most ezzel kapcsolatban szeretném, hogyha válaszolna a Szabad Európa Rádió."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|