|
|
|
|
Hallgatók leveleiből
|
Hallgatók lelveleiből SZER --------------------- München, 1989. június 4. Földközelben Gyöngyösi biokertész jelige leveléből olvasunk fel részleteket: Köszönöm, hogy a Földközelben című műsorban március 19-ikén lehozták levelemet a veszélyes hulladékok Gyöngyös környékére való szállításáról. Azóta a tanács már nem fuvaroz. És Miskolc környékén már csak a szeméttelep veszi át a veszélyes hulladékokat. Volt tehát értelme vállalnom a kockázatot. A föld legyen azé, akié volt, nem azoké, akik bitoroják. Ez a földművelés, amit a téesz-urak végeznek, egyenlő a földpusztítással. Környékünkön is mind nagyobb területek maradnak parlagon. Tőlünk is elvettek több hold földet örök áron, magyarul jóformán semmiért. Becsapott ez a rendszer többszörösen is bennünket. Szerencsétlen, életúnt emberek lettünk. Nemcsak a földet, de az emberi jogainkat is számon kérjük ezektől a gyalázatos kommunista bitorlóktól. Új törvény kell, ami visszaállítja emberi és tulajdonjogainkat. Nem bízunk a magyar kormányban és a kommunista pártban. Ígérhet bármit, érezzük azt a veszélyt, hogy az oroszok a diktatúrát nem fogják feladni. Én akkor is útálom a hernyókat, ha nem vegyszerezem a földet - az utódaimért, a jövőnkért. Biokertész vagyok. Tudom, hogy a madarakat azért telepítette Isten a földre, hogy a hernyóknak legyen természetes ellensége. Sajnos sem a Demokrata Fórum, sem a Kisgazdapárt nem rendelkezik még környékünkön megfelelő befolyással, de akadályozzák is alaposan az ellenzékiek működését - írja gyöngyösi hallgatónk. (folyt.)
1989. június 4., vasárnap
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
"Hangoztattam, hogy lehetnek véleménykülönbségek a pártban, de ezeket kultúráltan demokratikus keretek között kell rendezni. Abban valamennyien egyetértünk, hogy a Kisgazdapárt csak a listás választási rendet fogadhatná el, mert ez a legdemokratikusabb és itt egyetlen szavazat sem vész el, de tartani kell attól, hogy ez sem az MSZMP, sem az EKA szervezeteinek többsége sem támogatná. Ezért kompromisszumra lesz szükség."
SZER-hallgató telefonja:
"...nem beszélnek arról, hogy mi van azokkal az elcsatolt területekkel, amit a háború után igazságtalanul a nagyhatalmak tőlünk elvettek. Ugyanis ez a békés fejlődés ami most alakul ki Magyarországon és Európa más országaiban is, ez nem tartható fönn, amig ezek a területi problémák nem rendeződnek. Ez egy gyújtópontja lehet az egész európai helyzetnek, amit most mindenki szeretne stabilizálni és szeretné hogy ez végre nyugvópontra kerüljön. Most ezzel kapcsolatban szeretném, hogyha válaszolna a Szabad Európa Rádió."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|