|
 |
 |
 |

Az MSZMP Budapesti Bizottságának aktívaértekezlete
|

1989. június 3., szombat - Szombaton az MSZMP Budapesti Bizottsága Politikai Propaganda és Művelődési Központjában - mintegy 200 résztvevővel - aktívaértekezletet tartottak, a Magyar Szocialista Munkáspárt, a Hazafias Népfront, illetve más társadalmi és tömegszervezetek tagjai, képviselői. A tanácskozáson egyebek között a lakóterületi politikai munkáról és a kongresszusra való felkészülésről tárgyaltak. Vitaindító előadásában Steiner Arnold, az MSZMP Budapesti Bizotttságának titkára egyebek között elmondotta: a főváros kerületeinek nagyobb hányadában megélénkült a lakóterületi politikai munka, újabb területi alapszervezetek, politikai centrumok jöttek létre. Ezzel egyidőben mind többen jelentkeztek át a munkahelyekről a lakóhelyi alapszervezetekbe. A vitában felszólalók közül is a legtöbben a helyi politizálás fontosságát hangsúlyozták. Egyetértettek abban, hogy a jövőben egyaránt szükség van a munkahelyi és a lakóterületi pártszervezetekre, azonban az átmeneti időszakban nem is elsősorban a szervezeti kérdésekre, hanem a munka tartalmasságára, türelemre, öntevékenységre, az alulról való építkezés kibontakoztatására kell nagyobb figyelmet fordítani. Néhányan sürgették, hogy a lakóterületi alapszervezetek váljanak jogi személyiséggé, ennek megteremtéséhez azonban minimális anyagiakat kell a tagságnak biztosítania. Egyébként a legtöbb felszólaló azokkal értett egyet, akik a tagságra bízzák a lakóterületi csoportok, alapszervezetek megalakítását, ám fontos, hogy ezek programjukkal csatlakozzanak a kerületi pártbizottságok munkájához. Egyetértettek a résztvevők abban is, hogy az MSZMP következő kongresszusát ne rendkívülinek, hanem munkakongresszusnak tekintsék, ahol az legyen a legfontosabb, hogy világossá váljék a párt programja. A kongresszusi küldötteket - hangzott el egy javaslatban - közvetlenül az esemény előtt kell megválasztani; mert így a küldöttek a tagsággal való vita tanulságait, az időszerű elképzeléseket tudják a testület elé vinni, elősegítve a kongresszus hatékonyabb munkáját. (MTI)
1989. június 3., szombat 15:12
|

Vissza »
|
|
|
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
"Hangoztattam, hogy lehetnek véleménykülönbségek a pártban, de ezeket kultúráltan demokratikus keretek között kell rendezni. Abban valamennyien egyetértünk, hogy a Kisgazdapárt csak a listás választási rendet fogadhatná el, mert ez a legdemokratikusabb és itt egyetlen szavazat sem vész el, de tartani kell attól, hogy ez sem az MSZMP, sem az EKA szervezeteinek többsége sem támogatná. Ezért kompromisszumra lesz szükség."
SZER-hallgató telefonja:
"...nem beszélnek arról, hogy mi van azokkal az elcsatolt területekkel, amit a háború után igazságtalanul a nagyhatalmak tőlünk elvettek. Ugyanis ez a békés fejlődés ami most alakul ki Magyarországon és Európa más országaiban is, ez nem tartható fönn, amig ezek a területi problémák nem rendeződnek. Ez egy gyújtópontja lehet az egész európai helyzetnek, amit most mindenki szeretne stabilizálni és szeretné hogy ez végre nyugvópontra kerüljön. Most ezzel kapcsolatban szeretném, hogyha válaszolna a Szabad Európa Rádió."
|
|
 |
 |
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
 |
|