|
|
|
|
A bajor gazdasági miniszter sajtóértekezlete
|
1989. május 19., péntek - Nagyon hasznosnak és nyíltnak értékelte magyarországi megbeszéléseit August Lang bajor államminiszter pénteki sajtóértekezletén. A bajor tartományi kormány gazdaságért és kereskedelemért felelős minisztere hangsúlyozta, hogy Bajorország a több évszázados hagyományoknak megfelelően továbbra is fontos partnernek tekinti Magyarországot.
- Üdvözöljük és támogatni kívánjuk Magyarország politikai és gazdasági irányvonalát - mondta és emlékeztetett Max Streibl bajor miniszterelnök május eleji budapesti látogatásakor folytatott kedvező tárgyalásokra. Lang nagyon fontos és sikeres rendezvényként értékelte a Kongresszusi Központban május 6-16. között rendezett bajor bemutatkozást. A kiállításon és a szakmai előadásokon összesen több mint 30 ezer látogatót üdvözölhettek. Elmondta, hogy a közlekedési miniszterrel folytatott megbeszélésen fontos téma volt a kelet-nyugati autó- és viziutak, mind gazdasági, mind turisztikai szempontból sürgető fejlesztése. Ezzel kapcsolatban Lang hangsúlyozta: a nagymarosi vízlépcső építésének sorsa Magyarország belügye, de rendkívül fontos, hogy az építkezés leállítása esetén is mindenképpen biztosított legyen a jövőbeni zavartalan teherhajóforgalom. A vízlépcsővel kapcsolatban a bajor államminiszter szólt arról is, hogy nem lenne helyénvaló, ha a vízlépcső építkezésében részt vett osztrák cégek kárpótlásul a világkiállítás beruházásaiból vehetnék ki részüket. Egy ilyen magyar állami ajánlat hátrányosan érintené az e beruházásokra pályázó más, így többek között a bajor cégeket. A magyar-osztrák kapcsolatok erősödése miatt ne veszítsen jelentőségéből a bajor-magyar együttműködés - hangsúlyozta. Tárgyalásainak konkrét témájaként említette még, hogy Bajorország segítséget nyújt magyar menedzserek képzéséhez. Megbeszélés folyt arról is, hogy számos nyugatnémet középvállalat részt venne magyarországi beruházásokban, de nincs ehhez szükséges mennyiségű induló tőkéje. - Tanulmányozzuk azt a lehetőséget, hogy a Közös Piac vagy az NSZK miként adhatna kedvező feltételek mellett tőkehiteleket a vállalkozó középüzemeknek - nyilatkozta a bajor államminiszter. (MTI)
1989. május 19., péntek 13:27
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
"Hangoztattam, hogy lehetnek véleménykülönbségek a pártban, de ezeket kultúráltan demokratikus keretek között kell rendezni. Abban valamennyien egyetértünk, hogy a Kisgazdapárt csak a listás választási rendet fogadhatná el, mert ez a legdemokratikusabb és itt egyetlen szavazat sem vész el, de tartani kell attól, hogy ez sem az MSZMP, sem az EKA szervezeteinek többsége sem támogatná. Ezért kompromisszumra lesz szükség."
SZER-hallgató telefonja:
"...nem beszélnek arról, hogy mi van azokkal az elcsatolt területekkel, amit a háború után igazságtalanul a nagyhatalmak tőlünk elvettek. Ugyanis ez a békés fejlődés ami most alakul ki Magyarországon és Európa más országaiban is, ez nem tartható fönn, amig ezek a területi problémák nem rendeződnek. Ez egy gyújtópontja lehet az egész európai helyzetnek, amit most mindenki szeretne stabilizálni és szeretné hogy ez végre nyugvópontra kerüljön. Most ezzel kapcsolatban szeretném, hogyha válaszolna a Szabad Európa Rádió."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|