|
|
|
|
Vremja - Parlament
|
Dorogi Sándor, az MTI tudósitója jelenti:
Moszkva, 1989. március 10. péntek (MTI-TUD) - Nem teljesen egyértelmű folyamatok mennek végbe ma Magyarországon. Majd minden hónapban hallunk áremelésről, inflációról, amelyeket gazdasági reformokkal igyekszenek megállítani - mondotta a Vremja, a szovjet tévéhíradó kommentátora péntek este a magyarországi filmtudósítás elé. Hozzáfűzte: jelentős változások történnek a politika területén is, ahol a pluralizmus kiszélesítésére helyezik a hangsúlyt.
Maga a budapesti filmriport az MSZMP KB üléséről és a parlamenti ülésszakról adott alapos tájékoztatást, ismertetve a történések hátterét és egyéb vonatkozásait, utalva egyebek között az áremelések következtében meglehetősen nyomott magyarországi közhangulatra is. A riporter megemlítette, hogy a kibontakozás útkeresésébe az MSZMP bevonja az alternatív politikai szerveződéseket, s éppen a napokban kezdett tárgyalásokat például a Magyarországi Szociáldemokrata Párttal és az MDF-fel is. A tudósítás részletesen foglalkozott a magyar országgyűlés pénteken zárult három napos ülésével is, amelyen a képviselők - mint elhangzott a riportban - Magyarország jövőjéről, a demokratikus szocializmus megteremtéséről folytattak vitát az új alkotmány koncepciója kapcsán. Ezzel összefüggésben a riport külön kiemelte, hogy az új alkotmány középpontjába az állampolgár érdekeit kell állítani, aki a szabadságjogok alapvető hordozója. A szovjet híradó végezetül beszámolt arról, hogy Szűrös Mátyást választották meg az Országgyűlés elnökévé. +++
1989. március 10., péntek 20:44
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
"Hangoztattam, hogy lehetnek véleménykülönbségek a pártban, de ezeket kultúráltan demokratikus keretek között kell rendezni. Abban valamennyien egyetértünk, hogy a Kisgazdapárt csak a listás választási rendet fogadhatná el, mert ez a legdemokratikusabb és itt egyetlen szavazat sem vész el, de tartani kell attól, hogy ez sem az MSZMP, sem az EKA szervezeteinek többsége sem támogatná. Ezért kompromisszumra lesz szükség."
SZER-hallgató telefonja:
"...nem beszélnek arról, hogy mi van azokkal az elcsatolt területekkel, amit a háború után igazságtalanul a nagyhatalmak tőlünk elvettek. Ugyanis ez a békés fejlődés ami most alakul ki Magyarországon és Európa más országaiban is, ez nem tartható fönn, amig ezek a területi problémák nem rendeződnek. Ez egy gyújtópontja lehet az egész európai helyzetnek, amit most mindenki szeretne stabilizálni és szeretné hogy ez végre nyugvópontra kerüljön. Most ezzel kapcsolatban szeretném, hogyha válaszolna a Szabad Európa Rádió."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|