|
|
|
|
A Szabad Demokraták Szövetségének vitája a szövetségi rendszerről (1.rész)
|
1989. február 26., vasárnap - A Szabad Demokraták Szövetsége (SZDSZ) ,,Vívmányaink,, című sorozatában vasárnap a Jurta Színházban a szövetségi rendszerről rendezett vitát, meghívott előadókkal.
A vita során egyebek között azt hangoztatták, hogy az SZDSZ a magyar nemzetet európai népnek tekinti, s hogy a magyar külpolitika fő feladatának azt tartják, hogy a lehetőségekhez képest az országot minél közelebb vigye a fejlett európai országokhoz. A semlegesség eszményt többen olyan távlati külpolitikai programként említették, amely jelenleg nem kezelhető aktuális külpolitikai követelésként. Mint mondották, közelítéseként a Varsói Szerződés felépítésének demokratizálását, katonai jellegének fokozatos csökkenését kívánják, azt, hogy egyre inkább politikai eszmei szövetség jellege kerüljön előtérbe. A hazánkba érkező romániai magyaroknak, az SZDSZ szerint, jár a magyar állampolgárság, de hazánknak ezen kívűl is minden rendelkezésre álló politikai eszközt igénybe kellene vennie azért, hogy a szomszédos országok magyar kisebbsége emberi és nemzeti jogainak teljes birtokában élhessen szülőföldjén. A hitelek visszafizetésére politikai moratórium kérését javasolta az SZDSZ-nek a külpolitikáról szóló állásfoglalása. A vita vezetője - Szabó Miklós történész - felolvasta Kótai Gézának, az MSZMP Központi Bizottsága osztályvezetőjének levelét. Ebben a politikus üdvözölte azt, hogy az SZDSZ állásfoglalása, nem az MSZMP ellenében, hanem az annak nevével is fémjelzett magyar külpolitika mentén gondolja végig legfontosabb problémáinkat. Most - írta - az MSZMP is azon fáradozik, hogy Magyarországot a fejlett Európához közelítsük. A levél ugyanakkor rámutatott arra is, hogy az SZDSZ által felídézett és vállalt 1956-os semlegességi nyilatkozatot az idő meghaladta. E kérdés egyébként is szétfeszíti a reálpolitika kereteit, csak hosszú távú cél lehet. (folyt.köv.)
1989. február 26., vasárnap 20:39
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
"Hangoztattam, hogy lehetnek véleménykülönbségek a pártban, de ezeket kultúráltan demokratikus keretek között kell rendezni. Abban valamennyien egyetértünk, hogy a Kisgazdapárt csak a listás választási rendet fogadhatná el, mert ez a legdemokratikusabb és itt egyetlen szavazat sem vész el, de tartani kell attól, hogy ez sem az MSZMP, sem az EKA szervezeteinek többsége sem támogatná. Ezért kompromisszumra lesz szükség."
SZER-hallgató telefonja:
"...nem beszélnek arról, hogy mi van azokkal az elcsatolt területekkel, amit a háború után igazságtalanul a nagyhatalmak tőlünk elvettek. Ugyanis ez a békés fejlődés ami most alakul ki Magyarországon és Európa más országaiban is, ez nem tartható fönn, amig ezek a területi problémák nem rendeződnek. Ez egy gyújtópontja lehet az egész európai helyzetnek, amit most mindenki szeretne stabilizálni és szeretné hogy ez végre nyugvópontra kerüljön. Most ezzel kapcsolatban szeretném, hogyha válaszolna a Szabad Európa Rádió."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|