|
|
|
|
A Legfőbb Ügyészség közleménye (2. rész)
|
A Legfőbb Ügyészség vizsgálata kiterjedt a Magyar Hírlap 1989. január 27-i számában megjelent ,,Érvek és ellenérvek KISZ-iskola ügyben,, című írásában, továbbá a szegedi alternativ szervezetek beadványában is kifejtett jogi okfejtésre, de a szerződések érvénytelensége ott sem volt megállapítható. Az állami tulajdonban álló házingatlanok elidegenítésének szabályozásáról szóló többször módosított 32/1969. IX. 30. kormányszámú rendelet 2. paragrafusának 8. bekezdésében foglalt rendelkezés - amely szerint a társadalmi szervezet a kezelésében lévő házingatlant nem idegenítheti el - ezekre a szerződésekre nem alkalmazható. Ezt a rendelkezést és a földtörvény idézett szakaszát egybevetve megállapítható, hogy a tilalom csak a magánszemélyek részére történő elidegenítésre vonatkozik, és a törvény már e körben is bizonyos kivételeket enged. Jogpolitikai szempontból nem lenne indokolt, hogy egy csaknem 20 évvel korábbi, alacsonyabb szintű jogszabály akadályozza egy törvényi rendelkezés alkalmazását. Nem alaposak a Polgári Törvénykönyv általános rendelkezéseire való hivatkozások sem. Nem állapítható meg ugyanis, hogy a szerződések a társadalom érdekeibe ütköznének, és ezért lennének semmisek. Jelentős társadalmi érdek fűződik ahhoz is, hogy azok a létesítmények, amelyek többségét a KISZ saját erőforrásból, kifejezetten ifjúsági célra építtette, továbbra is az ifjúsági szövetség rendelkezése alatt maradjanak. Végül a jogtalan előnyszerzés, vagy a szolgáltatás és az ellenszolgáltatás feltűnő aránytalansága szintén nem állapítható meg, mert a földtörvény az ellenérték nélküli átruházást is lehetővé teszi. A kifejtettek alapján a Legfőbb Ügyészség a szerződések érvényességével kapcsolatos törvényességi aggályokat nem osztotta, és ügyészi intézkedésre nem talált alapot. (MTI)
1989. február 6., hétfő 15:46
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
"Hangoztattam, hogy lehetnek véleménykülönbségek a pártban, de ezeket kultúráltan demokratikus keretek között kell rendezni. Abban valamennyien egyetértünk, hogy a Kisgazdapárt csak a listás választási rendet fogadhatná el, mert ez a legdemokratikusabb és itt egyetlen szavazat sem vész el, de tartani kell attól, hogy ez sem az MSZMP, sem az EKA szervezeteinek többsége sem támogatná. Ezért kompromisszumra lesz szükség."
SZER-hallgató telefonja:
"...nem beszélnek arról, hogy mi van azokkal az elcsatolt területekkel, amit a háború után igazságtalanul a nagyhatalmak tőlünk elvettek. Ugyanis ez a békés fejlődés ami most alakul ki Magyarországon és Európa más országaiban is, ez nem tartható fönn, amig ezek a területi problémák nem rendeződnek. Ez egy gyújtópontja lehet az egész európai helyzetnek, amit most mindenki szeretne stabilizálni és szeretné hogy ez végre nyugvópontra kerüljön. Most ezzel kapcsolatban szeretném, hogyha válaszolna a Szabad Európa Rádió."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|