|
|
|
|
A Magyar Demokrata Fórum választási gyülése Érden (1. rész)
|
drámai helyzet nem más, mint a bukott diktatúra második vonalba szorult, szerepét vesztett tagjainak jól átgondolt akciója, amelyben a román emberek régi magyarellenes lelki reflexeire építve zűrzavart keltenek, hogy aztán ismét megmutathassák erejüket - mondotta Csurka István csütörtökön Érden, az MDF választási gyűlésén tartott beszédében.
Kiemelte: azt a magyar kormányt vádolja most a tragédia kirobbantásáért a román vezetés, amely éppen elsőként ismerte el a román kormányt a forradalom napjaiban. Hamar elfelejtették, hogy egy magyar lelkész egyetlen erkölcsi gesztusára dőlt meg a diktatúra, és hogy még a vérzivatarban az ellenségnek mondott magyar nép fiainak ezrei vitték át Romániába a szinte saját szájuktól elvont falatokat, a segélyt, a vért, nem nézve azt, hogy kinek jut belőle, magyarnak vagy románnak - és e mostanra tragédiába fordult helyzetben a világ még vacillál. Mindig akadnak magukat liberálisnak, baloldalinak, szocialistának mondó értelmiségiek, akik valami fantáziát látnak egy-egy úgymond baloldali diktatúrában; és amikor már a vér folyik, amikor népek, nemzetek szenvednek visszavonhatatlan sérüléseket, akkor kezd ébredni az öntudat és a diktatúra elleni szerveződés.
Mit tehetünk mi, magyarok? - tette fel a kérdést a szónok. Most csak egy igazi nemzeti alapon álló, demokratikus erőt lehet felhatalmazni arra, hogy vezesse ezt az országot. Ebben a helyzetben, amikor milliónyi magyar élete van veszélyben, nincs helye a kormányzásban semmiféle kozmopolitizmusnak, volt bolsevistáknak, internacionalistáknak, akik évtizedeken át ellene dolgoztak a nemzeti összefogásnak. Amennyiben az MDF kormányzóPárttá válik és a romániai magyar kisebbség továbbra is veszélyben forogna, úgy az MDF szükség esetén az ENSZ rendfenntartó erők mozgósításáért száll majd síkra. (folyt. köv.)
1990. március 22., csütörtök 21:10
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
"Hangoztattam, hogy lehetnek véleménykülönbségek a pártban, de ezeket kultúráltan demokratikus keretek között kell rendezni. Abban valamennyien egyetértünk, hogy a Kisgazdapárt csak a listás választási rendet fogadhatná el, mert ez a legdemokratikusabb és itt egyetlen szavazat sem vész el, de tartani kell attól, hogy ez sem az MSZMP, sem az EKA szervezeteinek többsége sem támogatná. Ezért kompromisszumra lesz szükség."
SZER-hallgató telefonja:
"...nem beszélnek arról, hogy mi van azokkal az elcsatolt területekkel, amit a háború után igazságtalanul a nagyhatalmak tőlünk elvettek. Ugyanis ez a békés fejlődés ami most alakul ki Magyarországon és Európa más országaiban is, ez nem tartható fönn, amig ezek a területi problémák nem rendeződnek. Ez egy gyújtópontja lehet az egész európai helyzetnek, amit most mindenki szeretne stabilizálni és szeretné hogy ez végre nyugvópontra kerüljön. Most ezzel kapcsolatban szeretném, hogyha válaszolna a Szabad Európa Rádió."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|