|
|
|
|
Feljelentették a szobordöntögetőket - Vizsgálat kezdődött
Debrecenben (1. rész)
|
1990. március 22., csütörtök- A debreceni Lenin-szobor és a
tanácsköztársasági emlékmű eltávolítása és megrongálása miatt
Kertész László, az MSZMP Hajdú-Bihar megyei koordinációs
bizottságának elnöke pártja és a maga nevében feljelentést tett a
Hajdú-Bihar Megyei Főügyészségen. A feljelentő kérte az ügyészséget,
hogy a békés átmenetet és a választások tisztaságát is veszélyeztető
akció miatt kezdeményezzen eljárást a vandál szoborrongálók ellen.
Szerinte ugyanis a szobrok eltávolítása vandál módon, hivatalos
engedély nélkül, magánkezdeményezésre és politikai megfontolásból
történt.
Az ügy előzményeihez tartozik, hogy március 20-án Debrecenben az ellenzéki pártok akciója során levették talapzatáról a Lenin-szobrot, és ledöntötték a tanácsköztársasági emlékművet. Ez utóbbi a ledöntéskor megsérült.
Az MTI munkatársának érdeklődésére Debreczeni Ferenc megbízott városi tanácselnök egyoldalú lépésnek minősítette a szoboreltávolítási akciót, s úgy vélte: módszerét és időzítését tekintve a szoborledöntés a választási csatározások részének tekinthető, annál is inkább, mivel a tanács vezetői korábban tájékoztatták az ellenzéki pártokat, hogy a végrehajtó bizottság a Debrecenben található munkásmozgalmi szimbólumok sorsának rendezésére politikai-szakértői bizottság létrehozását kezdeményezi a tanács soron következő ülésén. A Hajdú-Bihari Napló csütörtöki számában a szocialista párt debreceni szervezete élesen bírálta a vandál akciót, de a szoboreltávolítások módszerétől elhatárolták magukat az ellenzéki pártok is., amelyek az üggyel kapcsolatos közös közleményüket pénteken hozzák nyilvánosságra.
A Hajdú-Bihar Megyei Főügyészség a szobor-ledöntésekkel kapcsolatos feljelentés kivizsgálását átutalta az ügyben illetékes Debreceni Városi Ügyészséghez. Bodó Balázs vezető ügyész az MTI munkatársának elmondta, hogy csütörtökön elrendelte a feljelentés kiegészítését, amivel a Debreceni Városi Rendőr-kapitányságot bízta meg. Ennek során a város vezetőinek nyilatkozniuk kell: adtak-e ki szoborbontási engedélyt, ha nem, akkor tisztázni kell a kárérték összegét. Csak ezen adatok ismeretében kerülhet sor vádemelésre rongálás bűncselekménye elkövetésének alapos gyanúja miatt, aminek elrendelését a városi vezető ügyész magának fenntartotta. (folyt. köv.)
1990. március 22., csütörtök 17:54
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
"Hangoztattam, hogy lehetnek véleménykülönbségek a pártban, de ezeket kultúráltan demokratikus keretek között kell rendezni. Abban valamennyien egyetértünk, hogy a Kisgazdapárt csak a listás választási rendet fogadhatná el, mert ez a legdemokratikusabb és itt egyetlen szavazat sem vész el, de tartani kell attól, hogy ez sem az MSZMP, sem az EKA szervezeteinek többsége sem támogatná. Ezért kompromisszumra lesz szükség."
SZER-hallgató telefonja:
"...nem beszélnek arról, hogy mi van azokkal az elcsatolt területekkel, amit a háború után igazságtalanul a nagyhatalmak tőlünk elvettek. Ugyanis ez a békés fejlődés ami most alakul ki Magyarországon és Európa más országaiban is, ez nem tartható fönn, amig ezek a területi problémák nem rendeződnek. Ez egy gyújtópontja lehet az egész európai helyzetnek, amit most mindenki szeretne stabilizálni és szeretné hogy ez végre nyugvópontra kerüljön. Most ezzel kapcsolatban szeretném, hogyha válaszolna a Szabad Európa Rádió."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|