|
|
|
|
A református egyház zsinata elnökségének nyilatkozata
(OS)
|
1990. március 22., csütörtök - Nemzetünk évtizedek után újra szabad parlamenti választásokkal dönthet jövendő sorsáról.
Ebben a rendkívüli történelmi helyzetben, amidőn lehetőség nyílik a demokratikus többpártrendszer és a független magyar jogállam létrehozására, egyházunk egyetlen tagja sem maradhat közömbös. Minden református keresztény ember szabad lelkiismerettel úgy szavazzon, hogy szavazatával elősegítse a demokratikus kibontakozást és az emberhez méltó életkörülményeket, a nemzeti megbékélést.
Azok a református egyháztagok, akik képviselőnek jelöltetik magukat, ezt keresztény lelkiismeretükkel összhangban tegyék. Ha parlamenti mandátumhoz jutnak, mindig a krisztusi etikát, emberszeretetet és társadalmi igazságot képviseljék, s a kapott hatalmat a nép szolgálatára használják. Mindig Krisztushű követőiként képviseljék saját egyházukat is.
Eközben az egyház egésze sem mondhat le közéleti-politikai felelősségéről, hogy segítse mindazt a jót, ami népünk anyagi és erkölcsi felemelkedését, környezetünk megvédését elősegíti, és kritikával illesse mindazt, ami népünk erkölcsi vagy anyagi romlását előidézné.
Egyházunk az újonnan keletkező politikai rendszerben oktató- és nevelőmunkájával, diakóniai szolgálatával, a társadalmi misszió végzésével, békéltető szerepével gyógyító erőként kíván hatni, és a kétezer esztendős keresztény értékek időszerű hordozója óhajt maradni.
A Magyarországi Református Egyház Zsinatának Elnöksége
(OS)
1990. március 22., csütörtök 16:37
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
"Hangoztattam, hogy lehetnek véleménykülönbségek a pártban, de ezeket kultúráltan demokratikus keretek között kell rendezni. Abban valamennyien egyetértünk, hogy a Kisgazdapárt csak a listás választási rendet fogadhatná el, mert ez a legdemokratikusabb és itt egyetlen szavazat sem vész el, de tartani kell attól, hogy ez sem az MSZMP, sem az EKA szervezeteinek többsége sem támogatná. Ezért kompromisszumra lesz szükség."
SZER-hallgató telefonja:
"...nem beszélnek arról, hogy mi van azokkal az elcsatolt területekkel, amit a háború után igazságtalanul a nagyhatalmak tőlünk elvettek. Ugyanis ez a békés fejlődés ami most alakul ki Magyarországon és Európa más országaiban is, ez nem tartható fönn, amig ezek a területi problémák nem rendeződnek. Ez egy gyújtópontja lehet az egész európai helyzetnek, amit most mindenki szeretne stabilizálni és szeretné hogy ez végre nyugvópontra kerüljön. Most ezzel kapcsolatban szeretném, hogyha válaszolna a Szabad Európa Rádió."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|