|
|
|
|
A Hazafia Válsztási Koalíció gyülése (Kulcsár Kálmán)
|
1990. március 21., szerda - Kulcsár Kálmán
igazságügyminiszter, a Hazafias Választási Koalíció
képviselőjelöltje a Szegeden szerdán tartott választási nagygyűlésen
egyebek között azt hangoztatta: örököltünk egy nem pozitív politikai
kultúrát, amelyet az utóbbi években a keleti hatások nem
jobbítottak. Eddig hivatkozhattunk a külső hatásokra, a jövőben
viszont ezt nem tehetjük. Olyan lesz a társadalmunk, amilyenné mi
formáljuk. Va n arra lehetőség - jelentette ki -, hogy elrontsuk a
jövőnket, hiszen a mintegy hatvan párt jelenleg az összefogás
helyett a különbözőségeit tartja fontosnak. Az erők széttöredeznek,
kormányozhatatlanná válhat a társadalom.
A Hazafias Választási Kolaíció értékét éppen abban jelölte meg, hogy összefogásra törekszik, közös akaratot képvisel. A legfontosabb források közé sorolta az előadó a magyar nemzeti tudat erősítését, az európai kultúra, az örök emberi értékek őrzését, valamint a természetes emberi közösségek világát. Az értékekről szólva utalt az egyházak szerepére, ugyanis azokat az értékeket, amelyekre most építhetünk, az egyházak őrizték meg. Nem véletlen - hangoztatta -, hogy a Hazafias Választási Koalíció jelöltjei között viszonylag sok az egyházi személyiség.
A gyűlölködés ellen, a türelem mellett szólt az előadó, mert Európa nem tűri a gyűlölködést. Utalt arra a törvényre, amellyel az 1945. és 1963. közötti törvénytelen ítéleteket semmisítette meg az Országgyűlés. Volt mindenért felelős zsidó, kulák, osztályellenség. Isten óvjon attól bennünket, hogy ezt most folytassuk - hangoztatta Kulcsár Kálmán. (MTI)
1990. március 21., szerda 20:47
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
"Hangoztattam, hogy lehetnek véleménykülönbségek a pártban, de ezeket kultúráltan demokratikus keretek között kell rendezni. Abban valamennyien egyetértünk, hogy a Kisgazdapárt csak a listás választási rendet fogadhatná el, mert ez a legdemokratikusabb és itt egyetlen szavazat sem vész el, de tartani kell attól, hogy ez sem az MSZMP, sem az EKA szervezeteinek többsége sem támogatná. Ezért kompromisszumra lesz szükség."
SZER-hallgató telefonja:
"...nem beszélnek arról, hogy mi van azokkal az elcsatolt területekkel, amit a háború után igazságtalanul a nagyhatalmak tőlünk elvettek. Ugyanis ez a békés fejlődés ami most alakul ki Magyarországon és Európa más országaiban is, ez nem tartható fönn, amig ezek a területi problémák nem rendeződnek. Ez egy gyújtópontja lehet az egész európai helyzetnek, amit most mindenki szeretne stabilizálni és szeretné hogy ez végre nyugvópontra kerüljön. Most ezzel kapcsolatban szeretném, hogyha válaszolna a Szabad Európa Rádió."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|