|
|
|
|
A Független Kisgazdapárt választási gyűlése
|
1990. március 21., szerda - A Független Kisgazdapárt szerdán
Pakson tartott választási gyűlésén Dragon Pál, a párt
főtitkár-helyettese mondott beszédet. Hangsúlyozta azt a
meggyőződését, hogy a kisgazdák megnyerik a választást, mert - mint
mondta - ők nem a külföldtől, nem a nyugattól várják Magyarország
fölemelkedését, hanem a magyar néptől, a nép szorgalmától. ,,Nem
engedjük kiárusítani az országot, sem a földet, sem az üzemeket nem
adjuk idegenek tulajdonába. A parasztokat is, a munkásokat is
tulajdonosokká akarjuk tenni. Joguk van a munkásoknak ahhoz, hogy
részvényesek legyenek a vállalatuknál, ahol dolgoznak,,.
A Független Kisgazdapárt főtitkár-helyettese kijelentette: az új parlament első ülésén javasolni fogják, hogy Magyarország lépjen ki a Varsói Szerződésből és kiáltsuk ki a független, semleges, demokratikus Magyarországot. A Kisgazdapárt első teendői közé tartozik majd a választások után az is, hogy beterjeszti javaslatát a földtulajdon rendezéséről. Ezzel egyrészt erősíteni akarják az ország gazdasági helyzetét, másrészt igazságot akarnak szolgáltatni azoknak a jó gazdáknak, akiket megfosztottak tulajdonuktól, sőt meghurcolták őket - mondta Dragon Pál. (MTI)
1990. március 21., szerda 20:38
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
"Hangoztattam, hogy lehetnek véleménykülönbségek a pártban, de ezeket kultúráltan demokratikus keretek között kell rendezni. Abban valamennyien egyetértünk, hogy a Kisgazdapárt csak a listás választási rendet fogadhatná el, mert ez a legdemokratikusabb és itt egyetlen szavazat sem vész el, de tartani kell attól, hogy ez sem az MSZMP, sem az EKA szervezeteinek többsége sem támogatná. Ezért kompromisszumra lesz szükség."
SZER-hallgató telefonja:
"...nem beszélnek arról, hogy mi van azokkal az elcsatolt területekkel, amit a háború után igazságtalanul a nagyhatalmak tőlünk elvettek. Ugyanis ez a békés fejlődés ami most alakul ki Magyarországon és Európa más országaiban is, ez nem tartható fönn, amig ezek a területi problémák nem rendeződnek. Ez egy gyújtópontja lehet az egész európai helyzetnek, amit most mindenki szeretne stabilizálni és szeretné hogy ez végre nyugvópontra kerüljön. Most ezzel kapcsolatban szeretném, hogyha válaszolna a Szabad Európa Rádió."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|